Elizabeth Strout - A ​nevem Lucy Barton

Gyorsan folytattam a Elizabeth Strout életművével való ismerkedést - ezúttal végre egy saját könyvet olvastam el :D Már az átvételkor megdöbbentem, milyen vékony ez a könyv - két este alatt ki is olvastam. 

A kiadásról: muszáj szót ejtenem, mert nagyon tetszik a Geopen 20 sorozat, amiből ez az első könyv, amit elolvastam; de nem az utolsó! (Nemsokára sorra kerítem a Ragadunkat, Marina Lewyckától.) A kiadó a fennállásának 20 évét ünnepli a legsikeresebb könyveinek új kiadásával, rajtuk kívül még új szerzőket és műveket - ld pont ez a könyv - is bevesznek a sorozatba. A grafika Hitka Viktória munkája - nekem nagyon tetszik a minimalista stílus, az egyes könyvek jellegzetes motívumainak megjelenítése. Keménykötésűek ezek a könyvek, védőborítóval és sok szép színnel. Ezen a kisregényen a Chrysler Building jelenik meg, mert főszereplőnk, Lucy Barton a kórházi ablakából épp erre a híres new yorki épületre lát rá.

Most néztem amúgy kicsit utána, hogy annyira nem is vagyunk lemaradva az 5* magyarul megjelent könyvtől, mert ES életműve - eddig - 6 könyvet számlál. A legújabb idén jelent meg, Anything is possible címen. 

Az eredeti borító is csodaszép *.*

A nevem Lucy Barton egy kisebb lélegzetvételű könyv, mint amiket eddig olvastam tőle (Amy és Isabelle, A Burgess fiúk). Ettől függetlenül ez is hozza a már megszokott jellegzetességeket, amik ES könyveit jellemzik: az életek teljességét sűríti akár pár bekezdésbe, szereti meséltetni a szereplőit, fontos a család - még ha nem is működik megfelelően, akkor is a testvéri-szülői kapcsolatok visszatérnek, és hatnak a szereplők jelenére is.

"Folyton a bátyámra meg a nővéremre gondoltam, a zavarra, amelyet az arcukon láttam apám halálakor. Folyton arra gondoltam, hogy igazán egészségtelen családot alkotunk mi öten, de azt is megértettem, hogy a gyökereinkkel makacsul körbefontuk egymás szívét. A férjem azt mondta: – De hát még csak nem is kedvelted őket. És ettől különösen megijedtem."

Lucy Barton egy rutinműtét után nem gyógyul megfelelően, ezért több hétre a kórházban kell maradnia, férje ekkor hívja meg hozzá látogatóba anyukáját. A két nőnek először meg kell küzdenie az eltelt évek hallgatásával, a múltbeli terhekkel és ki nem mondott problémákkal. De napról napra egyre jobban tudnak beszélgetni, felidéződik a múlt, ami a legtöbbször nem volt fényes... Anyja történetei a régről ismert emberekről, valahogy felkészítik Lucyt a jövőre...

"Valószínű, hogy a többségünk így evickél át az életen, félig tudatosan, félig nem, és időnként olyan emlékek törnek rá, amelyek egyszerűen nem lehetnek igazak. De amikor más embereket látok magabiztosan sétálni a járdán, úgy, mintha hírből sem ismernék a rémületet, rá kell jönnöm: nem tudom, hogy érzik magukat mások. Az élet nagy része spekuláció."

A kisregény szerkezete elég laza - ott van az az öt nap amit anya és lánya együtt tölt a kórházban, de közben Lucy mesél a múltjáról, a szomorú és szegénységben töltött gyerekkoráról, és előre is utal a jövőjére.

Furcsa a Barton család - apjuk világháborúban átélt traumája rányomja sötét bélyegét a családja életére - akinek tagjai, legalábbis a testvérek nem tudják igazán szeretni egymást, mind magányosak. Ez a magány felnőtt korukban sem oldódik fel teljesen - keresnek maguknak új családot /egyikük nem/, de egyikük sem lesz igazán boldog. Lucyból író lesz - gyerekként az iskola és a könyvek jelentettek számára menedéket, az egyetem után New Yorkba költözik és szép lassan építi a karrierjét. A könyvben többször szóba kerül az írás, az íróság - az egyik szereplő szerint mindenkinek egy története van, amit újra meg újra megír. Elizabeth Stroutnak azt hiszem a családok működése az. 

Ez is egy különleges történet - de a két korábban olvasotthoz képest - vagy a rövidsége, vagy a komorsága miatt nem nyerte el annyira a szívemet. Viszont nagyon örülök, hogy elolvastam és hogy kiadták! Aki szereti az élet súlyáról szóló könyveket, annak ajánlom.

4/5

Kiadó: Geopen
Kiadás éve: 2017
Eredeti cím: My name is Lucy Barton
Oldalszám: 152
Ár: 3490 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:

New Yorkban járunk, a nyolcvanas években. Lucy Barton, a fiatal anya és feleség több hónapra kórházba kerül. Váratlanul meglátogatja rég látott édesanyja, és öt napot tölt a betegágya mellett. Anya és lánya azt teszi, amit talán még soha: beszélgetni kezdenek egymással. Ismerősök, rokonok történetein keresztül próbálják elmondani az elmondhatatlant, feltenni az évek óta válaszra váró kérdéseket. Akadozó párbeszédükből egy múltbeli titkokkal terhelt család képe bontakozik ki. De a regényt alkotó rövid villanásokból, emlékképekből felsejlik Lucy életútja is: menekülése a szülővárosából, barátságai, sikerei, magánéleti nehézségei, vívódása az anyaszereppel. "Mindannyian tökéletlenül szeretünk", idézi fel egykori mentora szavait az íróvá lett Lucy Barton, és könyörtelen tisztánlátással, mégis bölcs derűvel vall emberi kapcsolatokról, fájdalomról, szépségről, bűnökről és megbocsátásról. 

Elizabeth Strout (61) Pulitzer-díjas amerikai író, novellista nem ismeretlen a magyar olvasók körében. A nevem Lucy Barton a negyedik* [Nem, mert ez az 5. A General Pressnél már 4 megjelent!], magyarul megjelent regénye, amelyet 2016-ban jelöltek a rangos Man Booker Prize-ra. Az anya-lány kapcsolat mélységeit kutató történet kitűnik a szerző érzékeny visszafogottságával, önsajnálattól és érzelgősségtől mentes stílusával, az elbeszélés sokatmondó csöndjeivel.