2017. szeptember 24., vasárnap

Elizabeth Strout - A Burgess fiúk

Érdekes módon ismét az évszakhoz illően olvastam - Elizabeth Strout Amy és Isabelleje nyáron játszódik, ennek a regénynek a cselekménye ősszel kezdődik és egy évet ölel át. Elizabeth Strout már a fenti könyvével bekerült a kedvenc íróim közé, és A Burgess fiúk is erősített ezen a pozíción! Már alig várom, hogy a többi könyvét is elolvassam!

A történet a Burgess családról szól - ami a címmel ellentétben nem csak két fivérről, hanem a húgukról is szól. Jim legidősebb testvérként a családfő szerepét töltötte be apjuk tragikus halála után; Bob a középső fiú az örök fekete bárány, aki mégis egy - viszonylag - pozitív személyiség. Susan élete felnőttként kiüresedett, csak fia, Zach tölti meg tartalommal. 

forrás
A két férfi New Yorkba költözött - Jim menő ügyvédként, gazdag feleséggel éli a jómódú new yorkiak életét, Bob háta mögött egy válással magányosan éldegél, de a nagyváros mindig tartogat valamit számára, amitől mégsem érzi teljesen egyedül magát. Susan otthon maradt Shirley Fallsban (igen ez a város ES több regényében visszatér), fiával - férje jó néhány éve elvált tőle és elköltözött Svédországba. A testvérek édesanyja jó pár éve meghalt, és nem is igazán foglalkoznak egymással a család megmaradt tagjai - ám Zach egy furcsa húzása összehozza a testvéreket. 

Shirley Falls városában sok szomáli(ai) menekült érkezett, akik muszlim vallást gyakorolnak - egy nap Zach megmagyarázhatatlan okból egy disznófejet gurít be a mecsetként használt épületbe... Susan riadóztatja két bátyját, hogy segítsenek a fiúnak elrendezni az ügyet és lehetőleg elkerülni a börtönbüntetést. 

A regény egy szála ennek az ügynek a megoldását követi végig, a többi pedig a felbukkanó fő- és mellékszereplők életébe vezet be minket. Főleg Jim és Helen házasságába pillanthatunk bele, ami látszólag rendben van: felneveltek három gyereket, akik egyetemre járnak, van egy szép házuk New York egyik legmenőbb helyén - a brooklyni Park Slope negyedben, Jimnek jól fizető állása és hírneve van. Helen mégis úgy érzi valami már nem stimmel, hiányoznak neki a gyerekei, úgy érzi Jim is eltávolodott tőle és még ráadásul ez a Zach-ügy is árnyékot borít a szép életükre...

Sokféle élet, probléma és tragédia sűrűsödik bele ebbe a könyvbe: a szomáli bevándorlók életétől kezdve az eltemetett családi problémákig, amik a testvérek egész életében erőteljesen hatnak. Úgy éreztem ez a regény összeszedettebb, mint az Amy és Isabelle, mert ott több mellékszereplő életébe pillanthatunk bele, ettől az csapongóbb könyvként él bennem.
"Csöndes, őszies színekben pompázott a Central Park: fakózöld volt a fű, bronzszínűek a vörös tölgyek, szelíd, sárgás árnyalatot öltöttek a hársfák, kezdték elhullatni narancssárgás leveleiket a juharok, egy itt lebegett, a másik amott pottyant a földre, de az ég nagyon kék volt, és a levegő elég meleg volt ahhoz, hogy a luxusétterem ablakait ezen a késő délutáni órán is nyitva tartsák."
Beszippantott ez a regény is, Strout nagyon jól ír - egész életeket sűrít pár oldalba, emellett jó hangulatteremtő is. Érdekes volt bepillantani ebbe a családi életbe, ahol a testvérek valahogy mind egymásra voltak utalva - látszólag elkezdték a felnőtt életüket, de a külső körülmények hatására megrekedtek valahol - Zach ügye után viszont elkezdtek változni...
"De Bob már nem volt fiatal ember, tudott egyet-mást a veszteségek természetéről. Ismerte a csöndet, amely most elérkezett, ismerte a pánik roppant erejét, és tudta azt is, hogy minden egyes veszteség magával hoz valami furcsa, alig-alig érzékelhető megkönnyebbülést. Nem volt különösebben elmélkedő típus, így ezen sem rágódott sokáig. De októberben sok olyan napot megélt, amikor hullámként öntötte el a helyénvalóság, a ruganyosság és a szelíd, komoly józanság. Az jutott eszébe, amikor gyerekkorában egy szép napon végre sikerült úgy színeznie,hogy nem futott ki a vonalból."
5/5

Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2013
Eredeti cím: The Burgess Boys
Oldalszám: 376
Ár: - Ft
Borító: 3/5

Fülszöveg:
Jim ​és Bob Burgess testvérek. Évtizedek óta New Yorkban élnek, húguk Susan maradt egyedül szülővárosukba, a Maine állambeli Shirley Fallsban. Az elmúlt idők moccantlanságát dúlja szét Susan kamasz fia, Zach, amikor egy véres disznófejet gurít be ramadán idején a kisváros bevándorlók által alapított mecsetébe. Ezzel nemcsak saját sorsát robbantja ki a megszokott kerékvágásból, de anyja és két nagybátyja életét is gyökerestül megváltoztatja. A Burgess fiúk visszatérnek a kisvárosba, egyszerre idézve fel a múltat és tapasztalva meg a jelent, amely egy alapjaiban más világot tár főhőseink elé, összezavarva mindent, amit véglegesnek, amit magukénak hittek. Elizabeth Strout (Kisvárosi életek, Maradj velem, Amy és Isabelle) Pulitzer-díjas író regénye érzékenyen, tűpontosan írja le azokat a gomolygó érzelmeket, gondolatokat, amelyek akkor lepnek meg leginkább, ha a világ kifordul a négy sarkából. Egy régi trauma, bagatell tettek, viccnek tűnő segélykiáltás, ki nem mondott, önmaguknak sem bevallott érzések, emlékek alakítják a figurák életét, összeállva világokat döntenek romba és alkotnak újra sorsfordító változásaikkal.

Érdekesség - a Park Slope negyed

2 megjegyzés:

  1. Hm, olykor nem szeretem a bejegyzéseidet, mert nagyon kis rövidek, de ez most meghozta a kedvem a regényhez. Az Amy és Isabelle nekem is nagyon tetszett, de aztán a Kisvárosi életek nem jött be, és azóta hanyagolom szegény írónőt... Viszont megvettem az Amy és Isabelle-t (először könyvtárból vettem ki), és hamarosan újraolvasom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg? Pedig ezt most viszonylag hosszúnak éreztem :D Nem szeretem túl hosszúra nyújtani a mondanivalómat, sztorit elsütni nincs értelme, a gondolataimat meg főleg akkor tudom részletesen kibontani ha nagyon megfog egy könyv. Nekem a következő tőle az új könyve lesz utána majd elgondolkodom melyikkel folytassam :)
      Ez szerintem egy jól sikerült regény, adj neki egy esélyt!

      Törlés

Te mit gondolsz? :)

Összes címke

1001 könyv listás (22) 12daybloggerchallenge (12) 14. század (1) 17. század (1) 18 karika (9) 18. század (7) 19. század (30) 20. század (173) 21. század (115) 2pontos (15) 3pontos (82) 4pontos (363) 5pontos (381) 9/11 (2) a love story trilógia (3) a mágia árnyalatai (3) abszurd (4) ad astra (4) agatha christie (15) agatha raisin (24) agave (10) akcióvadász (24) aktuális (1) alan glynn (1) alaszka (1) alessandro baricco (1) alessandro d'avenia (1) alice hoffman (10) alice munro (1) alice sebold (1) allan pease (1) álláskereséshez (1) állatos (8) almási kitti (1) alternatív történelem (7) ambrózy báró esetei (1) amerika (9) amerikai (225) amerikai dél (34) amszterdam (1) angela carter (2) Angeli Marina (1) anglia (3) angol (199) angolul (26) anna black (1) anna gavalda (3) anna rice (1) anne frank (1) anne rice (4) apokalipszis (2) arany pöttyös könyvek (11) argentin (1) arto paasilinna (1) asperger (1) aszlányi károly (1) athenaeum (2) audrey niffenegger (2) austin kleon (2) ausztrál (6) autizmus (1) az olvasás 7 hete (8) az orosz szerető trilógia (3) az úr sötét anyagai (5) ázsia (1) balkán (1) banana yoshimoto (2) barangolás (14) baráth katalin (5) barátság (6) barcelona (2) bartis attila (1) beatrix potter (1) békés pál (1) ben aaronovitch (2) betegség (7) blog (15) blogtippek (4) body positive (1) bohumil hrabal (2) bóna lászló (1) book a sloth (2) booktag (10) boris vian (5) borító (3) boszorkány (14) botanika (1) bölcsészkrimi (6) böszörményi gyula (1) bram stoker (2) brazil (7) bridget jones (1) bródy lili (1) bronte (4) brunella gasperini (1) budapest (17) budapest noir (1) bűbájoló történetek (1) calderon (2) carlos ruiz zafón (6) castle (1) catherynne m. valente (1) celia rees (2) charlaine harris (11) charles dickens (5) charlie n. holmberg (3) chicklit (37) cholnoky viktor (2) christopher moore (6) cirkusz (2) coco chanel (2) colm toibín (1) cormoran strike (3) cozy mystery (27) családregény (17) cseh (6) csehov (1) cserna-szabó andrás (4) csokoládé-trilógia (3) dán (4) dan brown (6) dark fantasy (1) darren shan (1) david levithan (1) david nicholls (1) david safier (1) dávid veron (4) debrecen (1) déli végek trilógia (1) depresszió (4) diane setterfield (1) díj (8) disztópia (19) DIY (1) dizájn (1) doctor who (2) dominika (3) dorian gray (1) drámák (3) drog (2) e.t.a. hoffmann (1) edith wharton (1) eger (1) egészség (3) egyetem (3) éhezők viadala trilógia (3) elena ferrante (2) életmód (19) életrajz (16) elfeledett könyvek temetője (4) elif shafak (3) elizabeth gaskell (1) elizabeth george (1) elizabeth gilbert (4) elizabeth kostova (2) elizabeth strout (3) emberi sorsok (3) emile zola (4) énekes (1) énmárka (1) énregény (1) erdély (1) erdő (1) eric kraft (1) erin morgenstern (1) erlend loe (1) ernest hemingway (2) erotikus (1) esszék (7) európa (3) európa kiadó (1) évösszegzés (9) évszakok (1) extra infók (2) f. scott fitzgerald (2) fábián janka (1) fabio volo (1) fandorin (1) fantasy (61) fekete istván (1) feminizmus (16) festészet (2) film (100) finn (11) firenze (1) fodor ákos (5) ford madox ford (4) fotózás (2) főnix (1) főzés (1) francia (40) fredrik backman (2) friss könyvek (86) fumax (1) gaál viktor (1) gabo sff (9) gabriel garcía márquez (3) gail carriger (4) gárdonyi géza (2) gasztronómia (3) gasztroregény (10) gaura ágnes (1) gayle forman (1) geek (1) gemma doyle (4) george mann (1) georges simenon (1) géra eleonóra (2) gondolatok (6) goodreads (1) gótikus (1) görög (2) grecsó krisztián (6) groteszk (2) guillaume musso (3) guilty pleasure (1) gyász (5) gyerek (3) háborús (2) hajléktalan (1) hajóbontók (1) halloween (3) hamish macbeth (1) hangoskönyv (21) harold fry (1) három nővér szigete (4) harper lee (1) harry potter (17) havi tervek (37) havi zárás (73) helen simonson (1) helikon (1) hercule poirot (2) hétvilág (3) hírek (7) hófehér-trilógia (3) holland (1) holokauszt (5) holt költők társasága (1) honlapajánló (11) horror (4) humor (35) húsvét (1) hvg (5) ian mcewan (3) idézetesképes (10) időutazás (5) ifjúsági (44) igaz történet (4) ikrek (2) illusztrált (12) indiai (2) indonéz (1) interjú (3) interjúk (2) internet (3) ír (4) iráni (1) irodalomtörténet (1) írország (2) iskola (5) ismeretterjesztő (28) isztambul (2) izland (1) izlandi (3) izraeli (1) j. d. california (1) j. d. salinger (2) j.k.rowling (17) jane austen (11) jane austen nyomoz (1) janelle mcculloch (1) janet evanovich (4) japán (12) jay asher (2) jeanette winterson (2) jennifer donnelly (1) jim kay (4) joanne harris (18) jodi picoult (1) jodi taylor (3) joe hill (2) john green (1) jon krakauer (1) jonathan hunt kalandok (2) jonathan safran foer (1) joyce maynard (3) jövő (3) jugoszlávia (1) julia child (1) julie és julia (1) junot díaz (1) kaffka margit (2) kaland (10) kalligram (1) kamaszkor (5) kanadai (4) karácsony (27) karinthy frigyes (1) kármán józsef (1) kastély (1) katarina mazetti (2) kate furnivall (3) kate morton (2) kathryn stockett (1) kávé (4) kazuo ishiguro (1) kedvenc (26) képregény (13) kereszténység (1) keri smith (7) kiegészítő kötet (1) kihívás (17) kína (4) kindle (4) kirekesztés (3) kísértet (1) kisregény (10) kiss angéla (4) klasszikus (69) klausz melinda (2) kleinheincz csilla (4) kolumbiai (3) konmari (3) kortárs (69) kosáryné réz lola (1) kosztolányi dezső (1) könyvajánló (10) könyvekről röviden (10) könyvesfilmes (4) könyvfesztivál (8) könyvhét (4) könyvmolyoknak (10) könyvtár (3) körbeposzt (49) kőrösi zoltán (7) közel-kelet (1) középkor (2) közösség (2) kreatív (12) krimi (93) lauren graham (1) leila sales (1) lélekboncolgató (3) lena dunham (1) lengyel (1) lenyűgöző teremtmények (5) leszbikus (3) levélregény (8) leviathan trilógia (1) libba bray (8) libri (6) lisa jewell (1) lista (25) litván (1) ljudmila ulickaja (1) lmbt (11) logan mcrea (1) london (16) louisa m. alcott (1) louisa may alcott (1) lynn barber (1) m.c.beaton (20) macska (1) maggie stiefvater (3) mágikus realizmus (12) magyar (182) magyar blogger rovatok (106) magyar könyvek viadala (8) maisie dobbs (1) maláj (1) márai sándor (11) marc levy (1) marketing (3) markus zusak (1) maupassant (1) maxim kiadó (5) média (1) megjelenések (26) melania mazzucco (1) memoár (16) mercy fall farkasai (3) mese (16) mese felnőtteknek (10) meseregény (4) mexikó (2) mezei mária (1) michael cunningham (3) milan kundera (2) mindfulness (3) miss marple (2) misztikus (5) mitológia (5) molnár ferenc (1) moly.hu (2) monarchia (1) mrs. jeffries (2) múltidézés (2) muriel barbery (1) műfaj (1) műfaj mustra (1) művelődéstörténet (2) művészet (1) nail gaiman (1) nancy drew (1) naomi alderman (1) Napernyő Protektorátus (4) napló (4) nathaniel hawthorne (2) neil gaiman (16) nellie bly (2) német (15) new adult (5) new england (6) new york (24) newbury és hobbes nyomoz (1) nicholas sparks (1) nick hornby (1) nicole krauss (1) nikki heat sorozat (1) nora roberts (4) norvég (6) novellák (47) női sors (45) nyár (15) nyereményjáték (11) ókor (1) olasz (22) on sai (7) oriana fallaci (1) orosz (13) oroszország (1) orson scott card (1) oscar wilde (1) osztrák (2) ottlik géza (2) önéletrajz (12) öngyilkosság (1) önismeret (13) önsegítő (7) öregedés (1) ősz (4) pakisztáni (1) paolo bacigalupi (2) papírmágus trilógia (3) papp diána (4) parade's end (4) párizs (7) partvonal (4) patrick modiano (1) patrick ness (1) patrick süskind (2) paul auster (1) paula hawkins (2) paulo coelho (7) peter grant sorozat (3) peter mayle (1) philip pullman (6) philippa gregory (1) pioneer kiadó (1) poe (1) poket zsebkönyv (2) popkultúra (1) posztmodern (1) programajánló (21) pszicho-thriller (4) pszichoanalízis (1) pszichológia (9) rabszolgaság (3) rachel joyce (1) rainbow rowell (3) rájátszás (2) rakovszky zsuzsa (2) ransom riggs (2) regény (2) regényes életrajz (5) rejtély (1) rejtő jenő (3) retelling (5) richard paul evans (2) road trip (1) rob thurman (1) robert merle (1) róma (1) romantikus (49) ruta sepetys (2) salla simukka (2) sarah addison allan (5) sarah andersen (3) sarah perry (1) sárkány (2) sárkánycsalogató (1) scifi (28) scolar (5) shakespeare (3) sherlock holmes (5) simon márton (1) siobhan dowd (3) sir arthur conan doyle (6) sírkertek királynője (3) skandináv (2) skót (28) sky chaser trilógia (2) sophie kinsella (1) sorozat (19) spanyol (9) st. mary krónikák (3) steampunk (9) stephanie plum sorozat (4) stephen king (1) stephenie meyer (2) subscription box (3) susanna clark (1) svájc (1) svájci (1) svéd (14) sylvia plath (1) szabó magda (5) szabó t. anna (3) szakácskönyv (2) számítástechnika (1) szatíra (1) szécsi noémi (3) szegénység (1) szellem (5) személyes (156) szemináriumi dolgozatom (2) szépirodalom (82) szerb (1) szerb antal (2) szerelem (2) szerzői életrajz (2) szex és new york (1) sziget (4) színész (3) színező (1) színház (2) szociológia (3) szombathely (2) szórakoztató (3) szülinap (9) szürrealizmus (4) társadalomkritika (7) társadalomtörténet (2) tasmina perry (2) tavasz (1) tél (6) tematikus (6) témázunk (4) terrortámadás (1) the last policeman (1) thomas hardy (2) thomas mann (1) thriller (6) tilt (196) tim burton (1) titanic (1) tolkien (3) tolsztoj (1) tommy és tuppence (1) top5 (25) tóth krisztina (5) több idősík (6) török (5) történelmi (23) történelmi romantikus (2) tracy chevalier (7) true blood (11) tumblren láttam (8) túrázás (1) Tü/Körben (1) tündér (1) tv sorozat (2) twilight saga (8) új-zéland (3) újraolvasás (17) újság (1) újságíró (2) ukrán (2) updike (1) urban fantasy (16) utazás (7) ünnep (7) űrutazás (1) v. e. schwab (3) vallás (8) vámos miklós (1) vámpír (5) vámpírkrónikák (1) vámpírnaplók (2) vámpíros könyvek (15) varázslat (2) várólista (10) várólistacsökkentés (46) város (2) velence (5) veres attila (1) vérgróf-trilógia (1) vers (30) vicki myron (1) victor hugo (1) viktoriánus (20) világháború (24) virág emília (3) virginia woolf (18) vivien holloway (1) vlog (2) vörös pöttyös könyvek (10) wales (1) walter kirn (2) walter lord (1) wayward pines (1) weird fiction (3) william somerset maugham (2) wladyslaw szpilman (1) YA (22) YA sorozat (14) zene (8) zsidó (7)

Nemzetiség-helyszín szerint

alaszka (1) amerikai (225) amerikai dél (34) amszterdam (1) anglia (3) angol (199) argentin (1) ausztrál (6) balkán (1) barcelona (2) brazil (7) budapest (17) cseh (6) dán (4) dominika (3) francia (40) görög (2) írország (2) isztambul (2) izland (1) izlandi (3) izraeli (1) japán (12) jugoszlávia (1) kína (4) közel-kelet (1) lengyel (1) litván (1) london (16) magyar (182) mexikó (2) német (15) new england (6) new york (24) norvég (6) olasz (22) orosz (13) osztrák (2) pakisztáni (1) párizs (7) róma (1) skót (28) spanyol (9) svájci (1) svéd (14) török (5) új-zéland (3) velence (5)

Kor szerint

Pontozás szerint

3pontos (82) 4pontos (363) 5pontos (381) kedvenc (26)