The Reading Rush 2019 - végeredmény

Ha már beszámoltam arról, hogy mit szeretnék ezen a héten elolvasni a Reading Rush keretében, akkor elmesélem azt is, sikerrel jártam-e (nem egészen).

Hétfőn és kedden letudtam a három verseskötetet, amit kiválasztottam, utána nekiálltam Az utolsó egyszarvúnak, de az első néhány fejezet után (ismét) rájöttem, hogy ez nekem nem tetszik. Végül egy biztos ponttal, Agatha Christievel fejeztem be a maratont. A film verziót még nem néztem meg, ez is egy feltétel - talán majd ma este sikerül. Holnap megyünk 'miniszünidőre' ezért zárom le ma, ezt a kihívást :)

✔ 1/ Olvass egy könyvet, aminek van a borítóján lila szín + 3/ Olvass el egy könyvet, amit már tavaly is el szerettél volna + 7/ Olvass el a könyvet, aztán nézd meg a filmadaptációját
Agatha Christie - A ​Bertram Szálló
Hiába, Miss Marple sztorijai nekem annyira nem jöttek be. A Bertram szállót már többször el akartam olvasni, most végre nekiálltam. Vontatott volt, már elég hamar sejtettem, hogy hova futnak ki a szálak – mondjuk a legvége megdöbbentett.
3/5

✔ 2/ Olvass egy könyvet ugyanazon a helyen:
Sajátosan értelmeztem ezt a pontot: egy szuszra, a munkába buszozás alatt olvastam el Sirokai Mátyás kötetét (A káprázatbeliekhez). Voltak sorok, gondolatok amik tetszettek de összességében nekem a megfoghatóbb témájú versek jönnek be.
3/5

✔ 4/ Olvasd el egy szerző első könyvét:
Izsó Zita - Tengerlakó - a verseivel most júliusban találkoztam először – különös, egyedi hangulatú az első kötete, tetszett. Fogok még olvasni tőle :)
4/5

X 5/ Olvass el egy könyvet nem emberi főszereplővel:
Peter S. Beagle - Az ​utolsó egyszarvú / Két szív -  másodszori próbálkozásra sem tudtam az első fejezeteknél tovább olvasni. Egyszerűen nem tetszett a stílusa, nem kötött le a történet. Elengedtem.

6/ Válassz egy könyvet, aminek a címe legalább 5 szavas vagy több:
Szabó T. Anna · Lackfi János - A ​nő meg a férfi - lemaradtam a Facebookos „verslavináról”, de így kötetként is tetszett. Vicces, ötletes, vagy éppen komoly életképekben mutatják be a szerzők, hogy milyen az élet 40-esként. Tökéletes ajándék lehet 40. szülinapra! :)
4/5

Arra volt jó ez a kihívás, hogy rájöjjek, hogy nem kell nekem mindent elolvasnom (micsoda megállapítás, mi?). Idei éves célom, hogy jobban szelektáljak és ne a mennyiségre - hanem a minőségre figyeljek a könyvek tekintetében, de még mindig sikerül elcsábulnom. 

Azt is megtapasztaltam, hogy a hosszabb távú várólistákkal - tervekkel nem vagyok sikeres - ez már az évszakos várólisták olvasottságából szűrtem le. :D Már tartottam ehhez hasonló 'minimaratonokat' és azokat jobb arányban teljesítettem - mint pl. májusban, vagy akár most is.
Egyszóval lehet, most a nyári várólista volt az utolsó, nem térek vissza az évszakoshoz sem - hanem majd amikor úgy érzem most X könyvet szeretnék 1 héten belül elolvasni, akkor azt majd megmutatom Instagramon.

Ti mit gondoltok a rövid vagy hosszú távú várólistákról, 
olvasási maratonokról? 
Részt vettetek az idei Reading Rushon?

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.