John Updike - Az eastwicki boszorkányok

Mennyit kerülgettem már ezt a könyvet! A filmet már láttam régebben (most újranéztem, írtam erről is a bejegyzés végén), de a könyvre csak nem sikerült eddig sort kerítenem. Végül idén egy könyvtári kiárusításon jutottam hozzá, és örülök, hogy nekifogtam. Updiketól még nem olvastam semmit, de hallottam a "nyulas" sorozatáról. A film után meglepődtem, hogy ez a könyv erősen szépirodalmi és nem a boszorkányság áll a középpontjában...

Az alaptörténetet: adott három elvált, többgyerekes asszony, akik egy kis new englandi, tengerparti városban élnek. A válás után mindegyikük szert tett mágikus képességekre, de nem ezen van a hangsúly, hanem, hogyan élik meg az elvált nő szerepét, aki magányos, de enged a vágyainak. Elcsábítják mások férjét, de csak az alapvető ösztönüknek engedve:
"A gyógyítás vágya alapvető női ösztön – az, hogy az alkalmazkodó test meleg borogatásával enyhítse a sérült férfivágy kínját, hogy a bebörtönzött férfiszellemet megajándékozza a mámorító látvánnyal, amint a boszorkány kilép a ruhájából, s az eget kanyarítja maga köré a csiricsáré bútorzatú motelszobában."
A '60-as - '70es években járunk, amikor elég konzervatív kép élt még a nőkről, a háziasszonyi szerepről: Alexandra, Sukie és Jane pedig szembemennek az elvárásokkal - elváltak, a gyerekeikkel nem sokat törődnek, fontosabbnak tartják a saját élvezetüket és bűntudat nélkül leszek szeretők. Persze a társadalom emiatt kiközösíti őket, hiszen nem illenek be a kereteik közé, de ez nem is érdekli őket. Minden csütörtökön összejárnak, megbeszélik az aktuális ügyeiket.
A helyzet akkor változik meg, amikor egy furcsa férfi érkezik New Yorkból és megveszi az elhanyagolt Lenox udavarházat a tengerparton. Darryl Van Horn külsőre visszataszító, mégis elcsábítja mind a három nőt és próbálja a legjobbat kihozni belőlük. A házában igazán kibontakozhatnak a nők, levetik a gátlásaikat és élvezik, hogy kiszakadhatnak a hétköznapi életükből, a munka és gyereknevelés körforgásából.
A három nő közül Alexandrát szerettem meg, tetszett az anyáskodása, az hogy ő volt idősebb és tökéletlenebb nővér, a másik két nő ellenszenvesebb volt, főleg Jane. A kedvenc részeim a természeti leírások voltak:
"Átmentek a régi melegházon, s kiléptek a hátsó udvarra, ahol már nagyon is nyírni kellett volna a gyepet. Először a pitypang burjánzott el, aztán a tarack. Az esős nyáron az elhanyagolt gyep mély és nyirkos foltjain a semmiből gombák termettek elő – barna buborékok, amelyeket a természet mérgekkel, izgató- és csillapítóanyagokkal töltött meg. A felhők távoli köpönyege már kirojtosodott, szélrohamok borzolták a füvet, s ez arra vallott, hogy valahol már esik. A beomlott kőfalon túl falat képezett maga a dudva és a málna is." 
Elég szókimondó a könyv, több 18 karikás jelentet is szerepeltet, ezért felnőtt olvasmány inkább és igazi női könyvnek érzem (hiába írta férfi) :) A hangsúly nem a boszorkányságon van, hanem abban hogyan tud egy egyedülálló nő megküzdeni a konvenciókkal és hogyan tud boldogulni az életben. A befejezés is jól sikerült, pozitív kicsengéssel.

4/5

Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás éve: 1999
Eredeti cím: The witches of Eastwick
Oldalszám: 354
Ár: Antikvár
Borító: 2/5

Fülszöveg:
"Három fiatal, több gyermekes elvált asszony éli az életét a magánnyal vívott nehéz küzdelemben, New England egy tengerparti kisvárosában. A női magány legyűréséhez viszont férfi szükségeltetik – s női praktika, boszorkánytudomány. Ez pedig, a férjüket elhagyott és férjüktől elhagyott asszonyok ereje, ellenségeskedést, megkövező indulatokat szül a jámbor polgárok szívében. Hiszen, mint köztudott, a boszorkány az ördöggel praktikál, lelkét is eladja neki. S lelkét az ördögtől csak másik boszorkány – vagy más férfi – perelheti vissza. Ennyi Updike új regényének lényegi mondandója. Sovány. Sovány? Attól függ, hogyan mondja el valaki. Updike mosolygós-frivolan, a témát a hétköznap szintjéről fél kézzel a boszorkánymítosz – festett – egére fölhajítva. S ez, ha jól meggondoljuk, nem is olyan könnyű – erre akkor jön rá az olvasó, ha a fejére visszahulló „mondanivalót”, két kézzel, sikerül elkapnia. Updike mesteri könnyedséggel használja az időtlen idők óta meglevő írói eszközöket, ismeri alakjait – testüktől a lelkük, a múltjuk mélyéig –, ismeri a társadalmat, a közvetlen környezetet, ami formálja őket, s amit szakadatlanul formálnak maguk is. S legfőképp: ismeri a folyamatot, amelynek során a társadalom is, regényalakjai is formálódnak."

A könyvből készült filmet újranézve feltűntek a különbségek (kezdetnek a három főszereplőt sikerült hajszín szerint teljesen összekeverni :) ) A három boszorkányt Cher (46 éves volt, nem mondanám meg!), Michelle Pfeiffer és Susan Sarandon játssza. A történet kicsit korábbról indul, amikor még csak próbálgatják az erejüket, és Darryl Van Horne-ot ők idézik meg a városban, akit Jack Nicholson zseniálisan alakít. A film az ördögi erőkre koncentrál, és teljesen más a befejezése, mint a könyvnek...

Megjegyzések