A kanadai szigetet L. M. Montgemery Anne sorozata (és annak adaptációi) tették híressé - a legújabb Carley Fortune regénynek szintén ez a helyszíne. Emiatt gondoltam ideje leporolni az ezeréves Barangolás rovatot - ez is egy olyan hely, ahová szívesen ellátogatnék.
Néhány információ a szigetről (
Wikipedia)
- Kanada legkisebb tartománya
- Fővárosa Charlottetown. Lakóit a kanadaiak gyakran „a szigetiek” néven emlegetik.
- nevét Eduárd kenti és strathearni hercegről (1767–1820), Kent grófjáról, Viktória brit királynő édesapjáról kapta
- szigetet az európaiak közül Jacques Cartier fedezte fel 1534-ben
- Lucy Maud Montgomery 1874. november 30-án itt született
Helyszínek, amelyek
Ez a nyár más lesz regényben felbukkannak (idézetek a könyvből):
Napsütötte öböl. Zafírként sziporkázó víz a rozsdaszínű sziklák alatt. Csomós kupacokban heverő hínár a homokos parton. Egy deszkafalú étterem. Homárcsapdák sora. Egy pasas gázlóruhában.
Az orromban a tengervíz illata, a fülemben pedig egy halászhajó pöfögése. A sós szellő a vádlimhoz verdeste a ruhám alját, mire elmosolyodtam. Minden pontosan olyan volt, ahogyan az első Prince Edward-szigeti nyaralásomat elképzeltem […]
Először mindig az utakon érzem, hogy az otthonomtól távol vagyok. Mások a lámpák – vízszintesen felfüggesztve, zöld, narancssárga, piros egymás mellett –, és mindenütt körforgalmak bukkannak fel. Amikor legelőször vezettem a szigeten, a gyönyörűségtől visítva kanyarogtam rajtuk.
Mezők suhannak el mellettem. Élénkzöld burgonyasorok vakító sárga repceültetvények. Fehér templomok, narancssárga csűrök, pettyes pónik és legelésző szarvasmarhák. Békés vidéki települések. Hunter River, Hazel Grove, Pleasant Valley, Kensington. Némelyik alig áll többől, mint egy tábla az országúton.
[…] Bridget javaslatára a Thunder Cove felé vesszük az irányt. Egyikünk sem járt ott a hurrikán előtti idők óta, amikor Teacup Rockot egyszerűen elnyelte a tenger.
Leparkolunk a vörös földút végén majd a dűnéken átvágva leérünk a partra. Épp olyan lélegzetelállító, mint amikor először láttam. Rozsdás homokkősziklák emelkednek magasan a part fövenye fölé. Barlangok és hasadékok, melyeket az Atlanti-óceán vájt, és a szél formált. Hullámzó füvek és szárnyaló sirályok. A látvány még mindig felfoghatatlan számomra. Tudtam hogy a Prince Edward-szigetnek vannak strandjai, de azt nem, hogy ilyenek.
– Az első szabály az, hogy együnk annyi osztrigát, amennyi belénk fér.
– Ó, az is meglesz, ne aggódj! Wolf két nap múlva Tyne Valley-ben versenyez. Megnézzük, és imádni fogod.
Felix minden évben részt vesz az országos osztrigabontó bajnokságon. Még sosem voltam itt, hogy szemtanúja legyek, de tudom, hogy baromi ügyes. Már tizenhét évesen nyert junior kategóriában. Ezt nem is nehéz elhinni. Tudom, mire képes a kezével.
Zöld Orom Emlékpark egy fehér farmház zöld tetővel és zsalukkal, ami egy füves domb tetején csücsül. Van ott egy pajta és egy kis ösvény, amely befut a fák közé, a ház szobáit pedig az 1800-as évek végére jellemző stílusban rendezték be, az Anne-könyvek által ihletett dekorációval. A házban Lucy Maud Montgomery unokatestvérei éltek. Amikor 1905-ben megírta az Anne otthonra talált, Lucy mindössze harmincegy éves volt, alig két évvel idősebb nálam. Az ide tett gyerekkori látogatásai inspirálták.
A birtokra egy látogatóközponton keresztül lehet bejutni. Felixszel ráérősen bolyongunk, miközben az írónő korai éveiről szóló táblákat olvasgatjuk. Lucy még kétéves sem volt, amikor édesanyja elhunyt tuberkulózisban, így a nagyszülei nevelték fel.
Elhajtottunk a Point Primhez, a sziget legrégebbi világítótornyához. A sok-sok világítótorony közül, amiket az évek során meglátogattam, egyértelműen ez lett a kedvencem – magas, hengeres, vakító fehérre festve –, a Point Prim pedig a sziget egyik legszebb pontja: lenyűgöző mezőgazdasági területekkel szabdalt, óceánba nyúló félsziget.
_2.svg.png)
.jpg)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Te mit gondolsz? :)