Harry Potter Studio Tour London élménybeszámoló

Múlt héten valóra vált az egyik álmom: eljutottam Londonba és részt vettünk a Warner Bros Harry Potter Studio tour-ján Watfordban. Mivel könyves vonatkozású tartalom, ezért szeretném, ha nyoma lenne a blogon, ill. próbálok tippeket adni az élménybeszámolón túl.

Már nagyon korán, tavaly augusztusban foglaltunk repjegyet, szállást és a belépőjegyeket. Hatan mentünk ezért talán kicsit macerásabb volt a megfelelő szoba-elosztású szállás megtalálása (+ ahol van reggeli is), de sikerült (Point A, Praed street - ajánlom ;)), ill. a 2024-es naptárt valamikor augusztusban tették elérhetővé a WB oldalán.

Londonból az Euston vasútállomásról indultunk. Több járat indul viszonylag rövid időn belül egymás után - mi épp egy overground-ot csíptunk el, ami többször állt meg, kb 30 perc volt az út, de a jegy olcsóbb volt. Hazafelé már vonattal jöttünk, ami gyorsabb volt, de drágább - érdemes ezt figyelembe venni, ha spórolni akartok - mi azzal mentünk ami épp jött.

A watfordi vasútállomáson már ki van táblázva, hogy a stúdió ingyenes buszjáratai merre várnak (főbejáraton kilépve balra). Ezek 15-20 perc alatt visznek ki a helyszínre, közben dokumentumfilmet lehet nézni - Tom Felton köszöntött ebben és adott ízelítőt a várható programokról. Hazafelé szintén volt egy kisfilm.

A jegyünk 11-re szólt, de már negyed 11-kor ott voltunk, szerencsére ez nem volt probléma, bemehettünk. Az e-jegyet kinyomtattam, a vonalkódot beolvasták több ponton - nem kellett kiváltani a külső pénztárablakoknál (ez nem volt számomra egyértelmű az érkezés előtt). Bent először egy gyors, táskavizsgálaton estünk át, ahol nagyon kedves volt a biztonsági munkatárs (megkérdezte honnan jöttünk, milyen nálunk az időjárás :D) ill. át kellett mennünk egy fémérzékelő kapun. Ezután felmarkoltuk az ingyenes Passportunkat, amiben játékos feladatok, a különböző helyszíneken 'pecsételős' pontok voltak. Mosdókör után beléptünk a nagy fogadócsarnokba, ahol már ízelítőt kaptunk az élményből a zene, kivetítők, az ukrán vashasú sárkány modellje alatt. Itt található egy pihenő tér, ill. a nagy étkezde (mi a túra közben, a Backlot Café-ban ettünk), így ez kimaradt. 

Ezután beálltunk a kanyargó sorba a beléptető ponton, majd szép lassan kezdetét vette a túra. Az első szobákban a filmekről általánosságban láthattunk fotókat, szövegeket. Itt a studió munkatársai koordináltak minket - volt egy moziterem, ahol rövid dokufilmet láthattunk, majd elkezdődött a varázslat a nagyterem ajtajának kinyitásával...

Innentől szabadon mászkálhattunk, nézelődhettünk - több ponton álltak munkatársak, akiktől lehetett kérdezni, ill. több technikai részletet is bemutattak. Az egyik kedvencem a Dursley ház ajtaja volt, amiből egy gép dobálta ki Harry leveleit - ilyen mintát el is hozhattunk egy másik pulttól (amit kiszórt a gép, azt vissza kellett söpörni a bemutatóhoz). A másik pedig amikor rivallót hajtogattunk, egy kedves-mosolygós srác magyarázta el a lépéseket.

A videós-fotós fizetős részekhez nem mentünk oda - épp elég volt végignézegetni a kellékeket, kosztümöket, helyszíneket. Így sem tudtam mindent befogadni :D

A túra felénél van mosdó (Tiltott Rengeg előtt ;)), ezután jön a 9 és háromnegyedik vágány, ahol 3 kocsinál lehet fotózkodni (nem kell a King's Cross vasúton végigállni a sort - láttuk egyik nap azt is). Ezután jön egy pihenőrész - a Backlot Cafe, ahol vajsört ittunk és ebédeltünk. A vajsörös műanyag kancsót el lehet hozni, és az udvaron van egy direkt erre szolgáló mosogató, ahol el lehet mosni (és nem a női wc kézmosóját eldugítani, ahogy többen tették...). 

A kinti részek szintén bejárhatók, interaktívak, szuper fotópontok, csak ki kell várni a sort.

A második etapban a technikai részletekbe még jobban beleláthattunk a maszkok, gépek készítésébe. Itt ért a legtöbb hűha élmény: a Gringotts Bank, az Abszol út ill. a túra végén a Roxforti makett miatt.

A legvégén a munkatársak neveit olvashatjuk pálcadobozokon, majd a nagy szuvenírbolton keresztül tudunk kimenni. 

További tippek:

- van két bolt a túrán belül, utólag bánom, hogy nem ott néztem körül jobban, mert a legvégén borzasztó tömeg volt, nehéz volt válogatni, valamihez ode se fértem... 

- a jegyünk 11-re szólt és a túra közepén már érezhetően kezdtek sokan lenni, ha legközelebb mennék, akkor még korábbra próbálnék foglalni, Londonból viszonylag gyorsan ott lehet lenni. ;) 

- ahogy a Könyvfesztiválra vagy Könyvhétre - itt is fontos a kényelmes cipő, ruha, /kisebbb / hátizsák ;)

- spórolni az utazáson kívül az étkezésen lehet, ha a saját ennivalótokat viszitek, de ezt csak dedikált helyeken (kávézóban, fogadótérben) lehet elfogyasztani ;)

A kiállítás már csak azért is többször megnézős, mert mindig valami más tematikát találnak ki - mi a magical mischief szezonban mentünk: Fred és George tüzijátékos kalandja több ponton megelevedett, de a honlapon már láthatóak a következő témák (karácsonyi Roxfort O.O).

A képeken túl egy rövid hangulatvideót is készítettem:

#mutitvettel
A boltban végül csak édességeket vettem: Mézesfalásos nyalókákat, Csokibékát és Bogoly Berti-féle Mindenízű Drazsét. Ezekről gondoltam úgy, hogy tényleg különlegesek - nem láttam még máshol és az áruk is elfogadható. Rengeteg tárgyat lehet amúgy látni/venni, tematikusan vannak elrendezve pl.: Sötét varázslók/varázslatok, kviddics, a roxforti házak, stb. A kasszához kanyargó sorok mellett még van lehetőség apróságokat a kosárba dobni. 

Összességében nagyon élveztem az itt töltött napot (majdnem 6 órát :O); simán visszamennék bármikor hogy még egyszer és még alaposabban megnézegessek mindent :D

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.