Marie Aubert - Igazából ​nem ilyen vagyok

A norvég Marie Aubert a harmadik kötetével ismét megerősített, hogy nekem ír - vevő vagyok minden művére. Az első találkozásomhoz (Felnőtt emberek) hasonló olvasmányélményt kaptam - az Igazából nem ilyen vagyok ismét egy kisregény-regény, amely egy család életébe ad tűpontos betekintést.

A helyszín egy norvég kisváros, május végén, amikor a főszereplő család legidősebb lányának konfirmálására és nagy vendéglátásra készülnek. A regény mindössze három napot fog át, de ebben előjönnek olyan problémák, amelyek több szereplő életét alapvetően meghatározzák - visszatekintést kapunk gyerekkori eseményekbe, traumákba, kapcsolatok sérüléseibe. 

Több nézőpontból követhetjük az eseményeket, először a konfirmálásra készülő Linnea apja, Bård szemszögét olvashatjuk. Az ő szájából hangzik el - többször is - a címadó mondat. Életfordító eseményre készül, melyet egyrész vár - másrészt megveti magát érte és apja viselkedését látja saját magában. 

Nővére, Hanne Osloból látogat a családi otthonba, aki egy műtétnek köszönhetően megszabadult életét meghatározó és megkeserítő túlsúlyától, ám ezt még mindig nem tudta feldolgozni. Ha ez még nem lenne elég, most először mutatja be családjának új barátnőjét - ez az első kapcsolata jó ideje.

A kamasz Linnea szintén külön szólamot kap, akinek szemszögéből a csinos, népszerűnek tűnő lány álarca mögé láthatunk. Szívszorító volt az ő történetét olvasni, a napjait meghatározó - szerelemnek is beilllő barátnői kapcsolata hirtelen megszakad és pont a komfirmálásának hétvégéjén kell ezt túlélnie. 

A nagyapa, Nils nyílt és befogadó szereplő, aki igyekszik megérteni és támogatni családtagjait, tudva, hogy életüket az ő hajdani csapodársága befolyásolta.

A felszínen Bårdéké egy mintacsalád, ahogy Hanne új külsője is tökéletesnek tűnik - ám fejezetről fejeztre áshatunk le félelmeikbe, titkaikba, traumáikba. A regény finoman beleszövi a covid eseményeit is - a szereplők most találkoznak évekkel később újra, nehézkesen veszik fel a kapcsolatot egymással. Fontos szerepet kap a gyász ill. a testvérek szüleikkel való kapcsolata.

Hamar beszippantott ez a könyv, érdekesek voltak a szereplők, a norvég hétköznapok - a bemutatott családi esemény és megismert sorsok. Marie Aubert ügyesen villantja fel évtizedek problémáit néhány bekezdésben, elgondolkodtat. 

Azoknak ajánlom ezt a kötetet, akik szerették a Felnőtt emberek c. könyvét, vagy szívesen olvasnának tőle - ill. egy rövidebb családtörténetet.

Kíváncsian várom a következő könyvét!

5/5

Kiadó: Scolar
Kiadás éve: 2023
Eredeti cím: Jeg er egentlig ikke sånn
Fordító: Pap Vera-Ágnes
Oldalszám: 208
Ár: 4999 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:

Marie ​Aubert új regényében egy család egy hétvégéjének eseményeit követhetjük nyomon több különböző nézőpontból. Egy átlagosnak gondolt, boldognak mondott, középosztálybeli család – nyugodt jólét, békés hétköznapok, biztonságos rutinok. A családját elhagyni készülő apa, egy önazonosságát éppen elvesztő nővér vagy a barátnője ghostingolása miatt egyre jobban frusztrálódó kamasz lány azonban mintha nem passzolnának bele a klasszikus képbe. Amint a korábbi viszonyítási pontok kezdenek elmosódni, és a komfortzónáktól távol kerül, amit a szereplők tettek, tesznek vagy tenni készülnek, jogosan teszik fel maguknak a kérdést, hogy ha igazából nem ilyenek, akkor milyenek vagyunk?

„Lezuhanyozom, lerázom magamról ezt az ügyet, és megdöngetem a mellkasomat, shit happens. Holnap felkelek, felveszem az öltönyömet, atyavilág, beszédet kell mondanom Linnea tiszteletére, szép dolgokat kell mondanom róla, miközben ő izgatottan ott ül, mind ott ülnek majd ünneplőben, mindenki ott lesz, én előadom a házigazdát az öltönyömben, és mosolygunk és ragyogunk a boldogságtól. Vasárnap este bebújok Ellen mellé az ágyba, hétfőn reggel felkelek, és uzsonnát készítek a gyerekeknek. Bemegyek dolgozni … munka után bevásárolok, hazamegyek, rendet teszek Eirik és Sivert után és tésztát főzök vacsorára. És újra meg újra meg újra.”