Kristin Hannah - Szentjánosbogár ​lányok

2017 óta a várólistámon volt ez a könyv, aminek nemrég jelent meg magyarul a folytatása (Repülj messzire!). A Papírpalota után vágytam még amerikai - női történetre, ezért is vettem le a polcról. 2021-ben a Netflix sorozatot is készített belőle, ebbe még nem tudom belenézzek-e.

A történet az 1970-es években indul, megismerjük Tullyt, akit nagyszülei nevelnek, mert hippi anyukája magára hagyta születése után. Időnként azonban visszatér és az egyik ilyen alkalom sorsdöntő lesz Tully életében. Új otthonukkal szemben, a Szentjánosbogár közben lakik Kate, akivel viszonylag hamar barátságot kötnek. Neki meséli el az egyik rosszul sikerült buli eseményeit, Kate pedig őszinte hallgatóság és vigaszt nyújt számára. 

A két lány nem is különbözhetne jobban: Tully már hamar kihasználja teste adottságait, előnyösen öltözködik, bulizni jár, sminkel és fiúzik. Kate magányos, szemüveges - fogszabályzós, korábbi általános iskolás barátai maguk mögött hagyták. Kettejük kapcsolata viszont évtizedeken át kitart, sokféle viszontagságot átélnek együtt - gyászt, szívfájdalmakat, de mennek előre - együtt.

Tully nagy álma, hogy tévés riporter lesz, ezért az egyetemen mindent megtesz, hogy minél többet tanuljon, bizonyítson. Gyerekkori álmuk szerint Kate-el együtt fognak dolgozni, ám ő egyre jobban érzi, hogy neki nem ez az útja.

Tanúi lehetünk az egyetemi éveiknek, első munkahelyeiknek, szerelmeiknek, de minden változásban állandó a barátságuk. Persze egy idő után feszültséget okoznak eltérő vágyaik, terveik - elkezdenek elhallgatni egymás elől dolgokat, de mégis felnőttként is egymás mellett állnak.

A fülszövegből hiányoltam, hogy milyen fontos szerepet tölt be a televíziózás a regényben, Tully életében - azt hittem végig egy kisvárosi történetet olvashatok a felnövő lányokról.

Nagy ugrásokkal követhetjük főszereplőink életét egészen 40-50-es korukig, amikor több nehéz eseménnyel is meg kell küzdeniük. #síróskönyv

Több visszás dolog is van ebben a regényben: Tully többször kíméletlenül áttapos szerettein a jó sztori érdekében - hajmeresztő, amikor kérdés nélkül videóra veszi az egyik szereplő állapotát, ugyanezt eljátssza anyjával való újratalálkozásánál, de később is lesz erre példa. 

Tully és Kate barátsága korántsem tökéletes. Tully sokszor nem hallgatja meg Kate-et, megy a saját feje után - ahogy például az egyetemi tanulmányaik alatt csinálja. Kate játssza egész életében a megbocsátó szerepét, akinek "el kell" néznie Tully dolgait, viselkedését. Kate sem volt teljesen szimpatikus - végtelenül kifárasztja magát az anyuka szerepben, elveszik a hétköznapok monotonitásában, a túlságosan sok iskolai - óvodai önkéntes feladatokban, és évről évre ezt csinálja, nem tanul - nem döbben rá, hogy ezzel készíti ki magát. Ezekkel az önkéntes feladatokkal igazolja maga előtt, hogy hasznos munkát végez ő is - párhuzamosan Tully tévés karrierjének szárnyalásával.

Kate és Johhny szerelme is már sántított az elejétől fogva, a könyv végéig vártam hogy mikor borul össze az egész.

Sorolhatnám még - szerintem - logikátlanságokat, tele van hasonló kidolgozatlansággal a regény, ami hiába 600 + oldal, mégis kevés. Van több fontos téma persze, ami érdekes volt - mint például a karrier vs anyaság kérdésköre, jó betekintést adott a tévés újságírásba is, a szerző szépen végigkövette a világ (USA) főbb eseményeit az 1970-es évektől kezdve. Ill. ami a könyv végi szerzői utószóba is bekerült - egy kevésbé ismert mellrák megjelenítése is fontos része a regénynek.

Összességében nem bántam, hogy elolvastam ezt a könyvet, mert nagyon tetszett a helyszín (Seattle és környéke, néhány new yorki jelenettel), beleláthattam kicsit a tévés újságírás műfajába és a felnövéstörténetek is a kedvenceim. Mégis a könyv másik fele idegesített, annak ellenére, hogy a gyorsan pörgő párbeszédek miatt könnyű volt egyszerre 100-200 letolni belőle.

3/5

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2021
Eredeti cím: Firefly Lane
Fordította: Palásthy Ágnes
Sorozat: Szentjánosbogár lányok 1.
Oldalszám: 656
Ár: 3999 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:

Nagy ​hatású új könyv szeretetről és veszteségről, és a barátság csodájáról…

1974 nyarára Kate Mularkey már belenyugodott, hogy a nyolcadikos évfolyam társadalmában az ő helye a tápláléklánc legalján van. Aztán legnagyobb ámulatára, a szemközti házba beköltözik a „világ legmenőbb csaja”, és vele akar barátkozni. Úgy tűnik, Tully Hartnak megvan mindene: szép, okos, ambiciózus. Látszólag nem is különbözhetnének jobban. Kate-nek reménye sincs, hogy szerető családjával, akik lépten-nyomon szégyent hoznak rá, valaha is a menők közé tartozzon. Tully viszont csupa titok és csillogás, ám belülről titok emészti. Ők ketten megfogadják, hogy barátok lesznek mindörökre, és a nyár végére „TullyésKate”-té, elválaszthatatlan barátnőkké forrnak össze.
Így indul Kristin Hannah nagyszerű új regénye. A több mint három évtizeden átívelő, a Csendes-óceán északnyugati partvidékén játszódó Szentjánosbogár lányok két nő megrendítő, nagy hatású története, és egy olyan barátságé, amely életük meghatározó eleme lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.