Siri Hustvedt - Amit ​szerettem

Már a 2018-as megjelenésekor kinéztem magamnak ezt a könyvet, aminek egyik érdekessége a szerző személye volt - ő Paul Auster felesége. Persze ettől függetlenül is érdekelt a regény, amely egyik kedvenc helyszínemen - New Yorkban játszódik. Ez a könyv végül megjárta a tavalyi és az idei várólista csökkentő listát, de most végre kipipálhatom. 

A regény főszereplője és narrátora már idős korában tekint vissza életére és legmeghatározóbb barátságára. Leo Hertzberg művészettörténész professzor elmeséli hogyan szeretett bele Bill Wechsler, fiatal feltörekvő művész egyik festményébe. A művész körökben jártas főszereplőnk hamar barátságot köt vele, megismerkednek egymás feleségeivel és az évek elteltével szomszédok és jó barátok lesznek. Szinte egyszerre születnek meg fiaik - Matt Hertzberg és Mark Wechsler. A két fiú teljesen különböző, de mindketten szüleik szeme fényei. Együtt járnak nyaralni, ott vannak egymásnak életük legfontosabb eseményeinél.

A regény magját a művészet és az alkotás adja. Bill karakterén keresztül több kiállítás készülésébe betekinthetünk, művei meghökkentőek és nagy visszhangot kiváltó alkotásokká válnak az évek alatt. Leo lelkesen és őszinte érdeklődéssel követi barátja műveinek fejlődését, többször ír róluk, segít neki a megfelelő kapcsolatokkal. Ezzel párhuzamosan magánéletükbe is betekinthetünk, múzsák - barátnők és feleségek lesznek támogatóik, feszültségforrások és inspirációk. 

Több évtizedet dolgoz fel a könyv, amelyben több sikerről számolhat be Leo, fiaik felnőnek, házasságuk változik, de több tragikus esemény is felborítja életüket. 

A kötet nagyon aprólékosan szól a kapcsolatokatról ill. arról, hogy mennyire ismerhetünk meg igazán valakit. Az egyik szereplőn keresztül nagyon nyomasztó vonatkozásban mutatja ezt be. 

Érdekes volt a regényben Violet kutatásait megismerni, aki a hisztérikus viselkedést, majd az étkezési zavarokat kutatta. A szerző a kötet végén rengeteg forrással támasztja alá ezeket a részleteket. 

A kötet második fele átcsapott egy hátborzongató thriller-félébe - ijesztő volt az egyik szereplő változása, pótszülei folyamatos átverése, és az alternatív művészvilág bemutatása. Van egy tippem arra a megdöbbentő balestre is a könyv közepén, hogy hogyan történhetett...

Nagyon erős regényről van szó, amit azoknak ajánlok akik szeretik a lélektani történeteket, vonzza őket a művészet és New York!

4/5

Kiadó: Park
Kiadás éve: 2018
Eredeti cím: What I Loved
Fordító: Farkas Krisztina
Oldalszám: 464
Ár: 3950 Ft (Vedd meg tőlem olcsóbban ;))
Borító: 5/5

Fülszöveg:
„A ​rólunk szóló történeteket csakis múlt időben mesélhetjük el. Visszafelé peregnek onnan, ahol a jelenben állunk, és többé nem a történet szereplői, hanem a szemlélőik szólalnak meg” – írja az idős Leo Hertzberg művészettörténész professzor a regény utolsó lapjain. Van egy titkos fiókja, abban tartja mindazt, amit szeretett, mindazt, ami azokra emlékezteti, akiket valaha szeretett. Attól függően, hogyan rendezgeti őket, hogyan viszonyulnak ezek a tárgyak egymáshoz a térben, hívódnak elő érzései és a múlt eseményeinek értelmezései.
Hertzberg professzor fiatalkorában vásárolt egy Bill Wechsler-festményt. Majd Wechslerék a szomszédjukba költöznek, és így veszi kezdetét a szerelemnek és barátságnak, veszteségnek és helytállásnak ez az erőszaktól, kétszínűségtől, gyilkosságtól és szenvedélytől legkevésbé sem mentes, rendkívüli története. A SoHo kifinomult művészvilágának galériáiban és a művészeti egyetemeken forgolódó Hustvedt-hősök olyannyira el vannak foglalva azzal, hogyan tegyék láthatóvá önmagukat a külvilág számára, hogyan váljanak ők maguk is műalkotássá, hogy saját életük megélésére nemigen marad idejük. Hazugságaik, megtévesztéseik és bizonytalanságaik láttán az olvasó újra meg újra felteszi a kérdést, hogy vajon érvényesek-e még napjainkban a viselkedésünket irányító társadalmi, pszichológiai és erkölcsi korlátok.

Siri Hustvedt 1955-ben született az Egyesült Államokban. Hat regény, egy verseskötet, két esszégyűjtemény és számos ismeretterjesztő mű szerzője. Művei több mint harminc nyelven jelennek meg szerte a világon. A New York-i Brooklynban él férjével, Paul Auster íróval. Magyarul ez az első könyve.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.