Stephenie Meyer - Midnight Sun - Éjféli nap

December vége óta nézegettem ezt a könyvet, miután több ismerősöm is pozitívan nyilatkozott róla. A Twilight sorozatot nagyon szerettem anno, 2008-2009 környékén izgatottan vártam a fordításokat és a filmeket is. Ahogy nemrég írtam róla az első rész újraolvasása kapcsán, azóta lecsengett a rajongásom, de mégis - kíváncsi voltam erre a részre, amire évek óta vártak a rajongók. SM már 2008-ban dolgozott ezen a verzión, de a kiszivárgása után félretette és nem foglalkozott vele - majd 2020 májusában jelentették be, hogy mégis érkezik. Ahhoz képest nem is kellett sokat várnunk - decemberben már kapható volt a KMK-nál ez a 820 oldalas monstrum.

Mi is ez? 
A Twilight, vagyis az első rész története, de Bella helyett Edward szemszögéből. Számomra izgalmasnak ígérkezett, hogy még többet megtudhatok a vámpírokról és a Cullen családról. Mivel az újraolvasás frissen élt bennem, ezért nagyon könnyű volt összehasonlítani a jeleneteket a másik nézőpontból.

A történet röviden: 
Bella Swan elvált szülők egyetlen gyermeke, aki édesapjához költözik, hogy anyukája szabadon tudjon utazni új férjével, Phillel aki a sportolói karrierjét igyekszik beindítani. Bella érkezése felpezsdíti a kisváros középiskoláját: hamar szert tesz érdeklődő ismerősökre, hódolókra és az első találkozás alapján, egy halálos ellenségre, Edward Cullen személyében.

tumblr
Edward vámpír, aki fogadott szüleivel és testvéreivel néhány éve költözött újra Forksba, hogy új életet kezdjenek. Szinte teljesen be tudtak illeszkedni a városban: a 'gyerekek' - Edward, Alice és Jasper, Emmett és Rosalie középiskolásoknak adják ki magukat, napsütéses időben 'kempingezni' járnak és alapjáraton vonzanak mindenkit, de megközelíthetetlenek. Edward különleges képessége, hogy hallja mások gondolatait, amit a családja védelme érdekében hasznosít. Alice szintén fontos pontja ennek a kis közösségnek - ő a jövőt látja, aminek nagyon nagy szerepe lesz az egész regényben (és a sorozat minden részében).

Ebbe a viszonylagos nyugalomba robban be Bella Swan, akinek illata Edward számára őrjítő - ahogy megérzi a biológiaórára belépve, szinte teljesen elveszti a kontrollt, meg akarja ölni a lányt. 
"Egy pillanatra Perszephonét láttam magam előtt, kezében a gránátalmával, aki az Alvilágra kárhoztatja magát. Tehát ez lettem volna én? Hádész maga, aki miután megkívánta a tavaszt, elrabolja, és végtelen éjszakára ítéli."
Nagyon részletes bepillantást kapunk Edward fejébe, aki a könyv legalább felében erről a fájdalmas vágyról beszél, az önmegtartózásról, a megoldási lehetőségekről. A kezdeti gyűlölete átfordul kíváncsiságba, mert nem hallja Bella gondolatait, - később kiderül, hogy Charlie is szinte teljesen ki tudja zárni - és fokozatosan felveszi a kapcsolatot a lánnyal. 


A Bella szemszögéből megismert történet elképesztően részletes módon (+300 oldal - sőt szerintem több is, mert a Twilight ritkás sorközzel készült) egészül ki. Amíg Bella vág egy fintort, addig Edward lefuttat két oldalnyi belső monológot, lehetséges kimeneteleket, vagy épp valami kapcsolódó emléket. SM - gondolom a kritikákat figyelembe véve - erőteljesebben árnyalja a karaktereit, Edward szemszögéből többet megtudhatunk Bella értékeiről is.

Bevallom a felénél már kezdtem unni Edward fejében, aki mindenféle negatív jövőképet vázolt fel magának. Viszont volt ebből olyan, ami a New Moonban meg is valósul - hoppá. A Twilightban megismert légből kapott gondolatok, hirtelen hangulatváltozások értelmet nyernek a Midnight Sunban, Edward nem csak gyorsan tud mozogni, hanem a gondolatai is teljesen más sebességen mozognak, mint egy halandónak. 

Szerencsére ez a regény nem csak abból áll, hogy ugyanazokat a jelenekről olvashattam más szemszögből, hanem Edward mesél a múltjáról, a Cullen családról, a többiek képességeiről és életéről. Jasper például még érdekesebb karakterré vált számomra, mint eddig - ill. Alice is nagyon sok szerephez jut. Amikor Edward elveszítené a hitet, hogy működhet a dolog Bella és közte, akkor az ő látomásai erősítik meg.

Kimondottan kíváncsi voltam azokra az eseményekre, amik akkor történtek, amikor a főszereplők nem volt együtt: ilyen volt Edward kezdeti története, vagy a könyv végén a vadászat és a dolgok elsimítása Phoenixben.

Szívfájdító és dühítő volt a könyv végét olvasni, tudni hogy Edward már erőteljesen készül a búcsúra -  Bella nem is sejtette, hogy mire készül, félígéretekkel nyugtatta meg. 

Örülök, hogy megvettem ezt a részt, jó volt nosztalgiázni vele, újraélni az első szerelem kibontakozását. Kedvem támadt folytatni az újraolvasást a New Moonnal - talán már most februárban ;) #haviegyújraolvasáskihívás

Csak Twilight fanoknak ajánlom, másnak szerintem nem lesz türelme hozzá! :D

4/5

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2020
Eredeti cím: Midnight Sun
Sorozat: Twilight saga
Fordító: Sárai Vanda
Oldalszám: 820
Ár: 5999 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:
"Megérkezett! Stephenie Meyer diadalmasan visszatért a Twilight Saga világába ezzel a várva várt kötettel. Íme Edward és Bella ikonikus szerelmi története a vámpír szemszögéből.
A feledhetetlen történet Edward élményein keresztül friss, de tagadhatatlanul sötét csavart kap. Találkozása a gyönyörű és rejtélyes Bellával hosszú vámpíréletének legmeglepőbb, ugyanakkor leggyötrőbb élménye is. Miközben megismerjük Edward múltjának magával ragadó részleteit és belső életének összetettségét, megértjük azt is, hogy miért ez a találkozás lett élete legmeghatározóbb küzdelme. Mégis, hogyan követhetné a szívét, ha ezzel veszélybe sodorja szerelme életét?
Az új kötet oldalain Stephenie Meyer visszarepít bennünket abba a világba, ami világszerte olvasók millióit ejtette rabul. Hádész és Perszephoné mítoszából merítve pedig egy epikus regényt tár az olvasók elé a halhatatlan szerelem mély örömeiről és letaglózó következményeiről."

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.