Hogyan - mikor - miért olvasol ennyit?

november 28, 2019
forrás
Tavaly decemberben írtam egy bejegyzést azokról a tippekről, amik nálam beváltak az olvasást tekintve. A mostani Témázunk sorozatban ezekről is lesz szó a többi résztvevőnél. Mivel nem akarom magamat ismételni ezért én inkább arra fogok kitérni, hogy milyen szempontok szerint olvasok, mit gondolok a saját olvasási szokásaimról, kihívásaimról; az időmenedzsmentről, miről írok bejegyzést és miről nem.

Hogyan olvasok el ennyi könyvet?

Mivel idén is túl fogom lépni a 200 elolvasott könyvet, ezért ehhez is fűzök egy kis magyarázatot:
- vers, képregény, kisregény, novelláskötet jócskán duzzasztja az olvasmányaim számát
- gyorsan olvasok, ezt lemértem tavaly is :D
- egyszerre általában csak egy könyvet olvasok, így azzal jól tudok haladni, mintha bele-bele kapnék másba (van arra is példa, hogy párhuzamosan két könyvet olvasok, de az egyik általában valami rövid, amiről tudom hogy előbb végzek vele)
- olvasok buszon, ebédszünetben, várakozás közben (a postán sorba állva azért nem)
- végtelen várólistám van,
- hetente megtervezem hogy nagyjából mit szeretnék olvasni, aztán a kedvem szerint alakítom, hogy mihez nyúlok - vagyis nincs nálam holtidő amikor fogalmam sincs mit olvassak (persze van erre is példa, kisebb olvasási válság, akkor meg nem olvasok - videókat, filmeket nézek, vagy függök a neten. A kedv meg az ihlet meg megtalál utána.)
- könyvtár: végtelen könyvforrás ;)

Mit olvasok el - miről születik bejegyzés?

Imádom a listákat, a molyos kihívásokat - ezzel is arra ösztönzöm magamat jó néhány éve, hogy minél változatosabban olvassak. Mostanra már jól kialakult mik azok a témák, zsánerek, műfajok amik tetszenek - így könnyebb válogatni.
Az utóbbi években igyekszem leszokni arról, hogy minél több könyvet olvassak el - minél több kihívásnak megfelelően. Előbbi nem igazán látszik az idei mérlegen, de sok kihívást elengedtem. Végtelen a várólistám, de már könnyebben ellenállok az aktuális friss megjelenéseknek, egy-egy könyv körüli hypenak. Épp hétfőn írtam egy bejegyzést arról, hogy miért felesleges nyomasztanom magam listákkal - elvárásokkal.
Már azt is elengedtem, hogy minden könyvről írjak bejegyzést - ami nem fog meg annyira, annyira közömbös, vagy nem tudnék újat mondani róla, akkor az a Néhány könyvről röviden bejegyzésként jelenik meg több másik könyvvel.

Időmenedzsment

Változó, hogy mikor ülök le bejegyzést írni - a hasonló hosszabb lélegzetvételű bejegyzéseknek többször nekiállok, ahogy jönnek az újabb gondolatok. A Témázunk bejegyezések, a Havi zárások például több héten keresztül íródnak. A könyvekről viszont egy vagy két részletben szoktam megírni a bejegyzéseket, és amint lehet a könyv befejezése után.

Szeretek előre dolgozni, van amikor egy délelőtt - reggel több blogposzt ötlete is eszembe jut, ezeket leírom a jegyzetfüzetembe, vagy készítek egy piszkozatot itt a blog felületén - amikor van időm, vagy aktuális, akkor befejezem és közzéteszem.

Nagy áldás az időzítő - itt és Facebookon is, amikor lehet ezeket használom. A bejegyzéseimet mindkét felületen arányosan igyekszem beütemezni - bár hozzám hasonlóan biztos mások sem azonnal olvassák el ahogy kikerült valami, hanem elkönyvjelzőzik későbbre.

A többiek tippjei - gondolatai:
Pupilla, Anett, Sister, Heloise, Mandi

Utóvéd:
Czenema, Nita

8 megjegyzés:

  1. Halványan emlékszem, hogy lemérted, hogy gyorsan olvasol, csak arra nem, hogy volt-e ehhez valami segédlet, vagy csak simán stopperoltál és olvastál? Én lassan olvasok sajnos - néha frusztrál, mert ha van is időm, nem vagyok képes egyhuzamban 150 oldalakat elolvasni, valahogy nem így vagyok bekötve. Mikor néha eltervezem, hogy egy 3 órás úton, úúú mennyi oldal elsuhan majd, és a végén sikerült 30-at se olvasnom, akkor elkeseredek, hogy hogy lehetek ilyen béna, és elkalandozó... Persze ez legyen a legnagyobb bajom.
    Én se írok minden könyvről bejegyzést, vagy zanzásítom, vagy tényleg kihagyom egészében, és csak a Gr-re írok egy pár soros értékelést.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olvasási sebességet egy könyvből vettem:
      jelöljétek be, hogy 1 perc alatt mennyi sort olvastatok el egy könyvből. Számoljátok meg 5 sorban mennyi szó szerepel, ebből vonjatok átlagot. Az elolvasott sorok számával szorozzátok meg az átlagos szavak számát. Ez az összeg lesz a wpm.
      A tavalyi posztban írtam róla :)

      Törlés
  2. Én sosem mértem az olvasási időmet, de nagyjából azért tudom. Én a rövidebb könyvekbe valahogy bele se kezdek, és ez igaz a túlzottan hosszúakra is. Nagyjából 250-450 oldal az, amit szeretek, mert valahogy megfigyeltem magamon, hogy ezek azok a kötetek, amik jobban lekötnek, és tényleg kitartanak egy-két-három napig. Nekem ez kell, hogy enyit benne legyen a történetben. Egy könyvekről röviden rovat nálam is volt régen, és szeretném elővenni újra, mert néhány könyvről jó lenne írni röviden, de nálam az időmenedzsment főleg a blogposztok miatt eléggé béna lábakon áll. Egyszerűen nincs időm leülni már a nap végén (vagy azért felkelni hajnalban) még 1-2 órát a bejegyzéssel foglalkozni- Sőt! Egy-egy posztban ennél jóval több időm is benne van, így szinte lehetelenségként élem meg, hogy mindenről hosszan írjak. Az időzítés amúgy jó barátom nekem is, de én csak a piszkozataim számt duzzasztom, az el nem készült bejegyzés ötleteimmel :D Minden respect a tiéd, hogy heti több posztot is ki tudsz tenni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A könyvekről röviden jó ötlet lenne nálad is - szívesen olvasnék a többi olvasmányodról. :)
      Köszi :))

      Törlés
  3. Igen, egyetértek PuPival, én sem tudok annyira gyorsan olvasni. Bár könyve válogatja, mert a Szent Johanna Gimi, az IOV trilógia, vagy a Harry Potter rekordsebesen elfogyott. :) Mindig elképesztő olvasni, hogy a havi zárásokban milyen számokat hozol! Kíváncsi lennék, hogy ilyen mennyiségű könyv után mennyire marad meg benned a történet? Vagy inkább benyomásokra, hangulatokra emlékszel? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ami nagyon tetszett az megmarad, a többiről max egy-két mondatnyi benyomás, hangulat. Ezért is szeretnék 'leszokni' erről, hogy minden kicsit is érdekesnek tűnő könyvbe belekezdjek :D Másrészt meg jó, mert a könyvtárban sokféle könyvhöz tudok mondani valamit, ajánlóhoz kitenni :)

      Törlés
  4. Mindig is csodáltam nálad ezt (is) hogy ennyit és ilyen gyorsan olvasol. De amúgy észrevettem én is, hogy pl Könyvtári könyvekkel valahogy jobban haladok - biztos ott van az emberben tudat alatt is az, hogy határidős könyv, más is várja hogy olvashassa stb. Meg hát tényleg annyi ötletet lehet meríteni a könyvtári polcokról - könyvtárosként nem is lehet másképp csinálni ezt :))
    Tök jó hogy el tudtad engedni, hogy minden könyvről írj bejegyzést, nekem ez még nem nagyon megy. Még ha akkor úgy is gondolom, hogy nem tudnék írni egy teljes bejegyzésre valót róla, utólag (mondjuk X év múlva) mindig megbánom, hogy kimaradt.:( De tökre igazad van, van amit el kell engedni. Ez is ilyen dolog.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na igen, néha jók tudnak lenni az ilyen határidők - saját könyveimmel viszont épp ezért úszom el néha. Van amit nagyon vártam, és már hetek óta parkolópályán van :D

      Törlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.