Kortárs magyar!?

május 27, 2019
A kortárs magyar könyekkel 2010 körül kezdtem el megismerkedni - ekkor egyrészt az egyetemen tanult íróktól olvastam (pl.: Tóth Krisztina, Bartis Attila, Rakovszky Zsuzsa), ill. könyvesblogokon fedeztem fel néhány írót (ilyen volt pl. Baráth Katalin Dávid Veron sorozata), de volt olyan szerző akire csoporttársam hívta fel a figyelmem és lett később kedvencem (Cserna-Szabó András).
Ezek a könyvek alapozták meg a magyar kortárs írókba vetett hitem, szeretetem; ők mind minőségi szövegeket adtak ki a kezükből, így nem volt kérdés, hogy szeretném a többi művüket és hasonló írókat megismerni.

Műfajok - zsánerek - témák

A magyar íróktól legtöbbször szépirodalmat, verseket szoktam olvasni. A második helyen a fantasyk állnak, ezt követik a krimik, a romantikus könyvek vagy szakirodalom.

Általában nem azt nézem egy könyv esetében, hogy magyar a szerzője, hanem a témáját, ezen kívül figyelembe veszem melyik kiadónál jelenik meg, vagy éppen milyen a borítója - ezek mind jó mérői annak, hogy milyen minőségű a könyv.

Május elején olvastam a GABO Kiadónál megjelent Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018 c. válogatást. Ennek kapcsán Twitteren és Instagramon is megkérdeztem, hogy ki szokott magyar fantasy/scifi könyveket olvasni. A válaszok mindkét platformon inkább az volt, hogy a többség nem olvas ilyeneket. Az már egy másik kérdés, hogy miért nem - Instagramon ezt is feltettem: volt aki magát a műfajt nem szereti, így érthető, hogy nem olvas magyar szerzőktől sem ilyen könyveket.

Azért is szoktam magyar könyveket olvasni, mert ha megszeretek egy írói stílust, nyelvezetet akkor már szinte mindegy miről ír, mert már az is dob az olvasmányélményen, hogy hogyan használja a nyelvet. Jó példa ide Grecsó Krisztián, akinek szeretem a stílusát, a történeteit, azokat a történetszálakat amiket több regényében, novellájában összefon.

Másrészt a magyar szerzők általában hazai környezetet mutatnak be, ez is egy olvasást könnyítő tényező - ill. szeretek akár helyeket, vagy történelmi jelenségeket megismerni egy irodalmi művön keresztül. Történelmi környezetre jó példa akár a már említett Dávid Veron sorozat, vagy a sokak által imádott Ambrózy báró esetei, amiből én még csak az első részt olvastam.

Fantasy könyvek közül is több írót kedvelek - a legjobb példa Kleinheincz Csilla, akit az Ólomerdő sorozatával ismertem meg, majd olvastam végig az életművét. Ő például annyira közvetlen, hogy pár éve egy Könyvhéten nem tudtuk megvárni a dedikációs időpontját, de a standok között észrevettük és megkértük hogy soron kívül dedikálja nekünk a könyvét. De az idei Könyvfeszten is megláttam és odamentem hozzá pár szóra fangirlködni (ősszel érkezik az Ólomerdő következő kötete ;)).

Kedvenc magyar fantasy-scifi szerzőim közé tartozik még On Sai (Varga Bea) - vele is sikerült már több ízben találkoznom, az egyik újabb pedig Veres Attila akinek a könyvei teljesen kimozdítottak az olvasási komfortzónámból.

A kortárs szerzők versesköteteinek olvasása is egy olyan szegmens, amire úgy 'neveltem' rá magam. Azt hiszem Simon Márton Polaroidok kötetével kezdődött, majd végigolvastam a megjelent köteteit, tőle jutottam el Fodor Ákoshoz, majd több magyar költőhöz. Szeretem Erdős Virág, Szabó T. Anna, Hevesi Judit verseit is. Ismerkedéshez a kortárs versekhez jó szívvel ajánlom a Szívlapát kötetet, ami tavaly egy könyvtári pályázat miatt is hozzám nőtt :) ill. az eddigi verseskötet témájú bejegyzéseimet.

Közvetlen kapcsolatok

Ami egy plusz pont a magyar szerzők olvasása mellett, amire az előző bekezdésben is utaltam: nagyon könnyű kapcsolatba kerülni velük, találkozni, dedikációt kérni vagy egyáltalán beszélgetni. Sokan nagyon aktívak a közösségi oldalakon, szívesen válaszolnak kérdésekre, vagy osztanak meg érdességeket a munkájukról. Másrészt a különféle író-olvasó találkozókon, a Könyvfesztiválon vagy a Könyvhéten is találkozhatunk velük.
A fent említett kedven szerzőim közül többel találkoztam már valamilyen eseményen, kaptam dedikációt, vagy tudtam beszélgetni velük. 

Sokaknál olvastam és a témafelvetésben is szerepelt az az élmény, amikor egy negatív értékelésre teljes felháborodással reagál egy író. Ez a közvetlen kapcsolat hátránya is lehet, hiszen ugyanúgy figyelik a könyvük sorsát, mint ahogy mi olvasók őket. Nekem ilyen tapasztalatom nem volt - ebben benne lehet az is, hogy megpróbálok jól választani.

Heroes of Spenót
Szeretek magyar szerzőktől olvasni, a blogon is ajánlgattam már korábban őket ill. ha a blogposztjaim közül a magyar szerzős címkéket megnézitek akkor sokféle műfajban találhattok jó olvasnivalókat.

Több kedvenc írót említettem, de még jó néhányan belopták magukat a szívembe (és a könyvespolcomra), ha van igény akkor zsáner szerint is készíthetek később ajánló bejegyzést a szerzők megismeréséhez ;)

Témáztak még:
Pupilla, Nikkincs, Anett, Nima

Utóvédként is lehet csatlakozni ;)
Sister

8 megjegyzés:

  1. a Rókabércet egészen biztosan el akarom olvasni, a Macskakőről megvárom a posztot, mert eléggé bejönnek ezek a századelős témák, de sose lehet tudni.
    szerintem elég nehéz felzárkózni fantasyban és sci-fiben ahhoz a rengeteg nagyon jó külföldi íróhoz, akik megjelennek itthon, nagyon jónak kell lennie, ha ezekből kiemelkedik magyarként.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Rókabérc tényleg nagyon jó, nekem egyik kolléganőm ajánlotta. Macskakőt már olvastam ;) http://ittvalahol.blogspot.com/2019/01/lovranits-julia-villo-macskako.html
      Na igen, On Sai a humorával tud pl kiemelkedni, Veres Attila az ízig-vérig magyar környezettel, meg kell találni az egyensúlyt a hazai miliő és a scifi/fantasy/horror elemek között.

      Törlés
  2. Már régóta ismerkedsz a kortárs magyarokkal, úgy látom, és szép nagy merítésed is van belőlük! :) A versekkel én kicsit hadilábon állok, de néha kedvet kapok én is, és akkor már valami magyart persze. :)
    Cserna-Szabót de jó, hogy említetted, tőle is szeretnék olvasni, a Puszibolt van meg. :)
    Ú, meg a Rókabérces könyv is! Hátha találok egy kis új magyar krimi színfoltot megint. ;)

    Nekem sem volt szerencsére rossz tapasztalatom, negatív vélemény miatt kikelő magyar íróval, de láttam már rossz példákat erre sajnos... Nálam pont hogy jól sült el a dolog, Baráth Kata megosztotta a kritikámat a Veron sorozat nekem nem tetsző kötetéről is, és tudott rajta nevetni. :) Ez nekem tök szimpatikus volt.

    Jó ötlet a zsáner szerinti szétszedés is, van ebben a témában sok még. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, évek óta tartó projektem :))
      Puszibolt a legjobb, azóta kicsit kiszerettem az íróból, de amikor olvastam akkor nagyon megfogott.
      Rókabérc szerintem neked is tetszene ;)
      Fogok még írni, most sok inspirációt gyűjtöttem a ti bejegyzéseitekből! :D

      Törlés
  3. De jó Dóri, hogy neked már ilyen szép múltad van a kortárs magyarokkal. Lehet tőled is jókat mazsolázni. A Macskakő nagyon jónak tűnik, most már jobban megnézem azt a könyvet is magamnak, mert már figyeltem, amikor írtál róla, csak mégis átsiklottam felette.
    Rakovszky Zsuzsa is egy pár hete került fel a listámra, egy verseskötetet néztem ki magamnak. Pont én is szeretnék még több kortárs verset olvasni, a Szívlapát az egy egész jó válogatás volt, de felírtam a ti ajánlásotokat is most már.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Visszatekintve jöttem rá én is, hogy hogyan alakult az ízlésem, meg hogyan küzdöttem le az előítéleteimet. Macskakövet szívesen kölcsön is adom - Pupi amikor visszahozza viheted is tovább :)
      Hajrá a versekhez is, a Szívlapát azért jó kiindulási alap, mert sokféle költő kapott benne helyet - idősebbek, fiatalabbak egyaránt.

      Törlés
  4. Basszus, írtam egy tök hosszú kommentet erre benyelte a blogger :( Szóval most újra akkor: A Rókabérc nálam is rajta van az olvasnom kell listámon, de ajánlom M.Á-tól a Darwin játszmát, és a Szabadlábont is, mert csudajók azokat is. Tök jó, hogy te is aktívan népszerűsíted a kortárs magyarokat. Simon Márton verseket szerintem én is mind olvatam, egy időben rájuk voltam akadva nagoyn, de Fodor Ákost is szeretem, de ő lemaradt a listámról, és te juttattad eszembe :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Grrrr :S Velem is eljátssza néha - én ezért már ki szoktam másolni mielőtt elküldöm ;)
      Rókabérc nagyon jó, az is egy - szerintem nem reklámozott -gyöngyszem.
      Fodor Ákos - Simon Marci jó páros, valahogy mindig az ő stílusokat keresem más verseskötetekben is.

      Törlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.