Rakovszky Zsuzsa - A Hold a hetedik házban

Ahogy a Pusziboltot is, ezt a novelláskötetet is egyik órámra kellett olvasni.

"Rakovszky Zsuzsa költő 2002-ben A kígyó árnyéka című regényével mutatkozott be prózaíróként, és a közönségsikeren túl elnyerte a Magyar Irodalmi Díjat. Ezt követte 2005-ben második regénye, A hullócsillag éve. Prózaírói indulásától különleges szemléletmód jellemzi, amely különleges nyelvi megoldásokhoz vezeti. Rakovszky mindkét regényében kvázi-narrátorszereplőket alkalmaz, s az ő életkorukból, illetve a cselekmény történelmi idejéből következő megfogalmazásokkal dolgozik. A novellák megőrzik Rakovszky különleges nézőpontjait, de a műfajból következően sűrítettebb formában: kevesebb történettel és élesebb megfigyelésekkel. A cselekmények történelmi ideje az 1950–60-as évektől napjainkig tart, szereplői pedig egy kivétellel nők, akik három életszakasz: a kiskamaszkor, a felnőtt élet és az öregkor képviselői. Problémáik, amelyekről a történetek szólnak, ezeknek az életkoroknak a tipikus problémái: a függetlenné válás vágya és a szexualitás megjelenése; a párkapcsolatok, a házasságok, a megélhetés nehézségei, kudarcai, az útkeresések; a gyász, a magány, a fizikai leépülés, a számadás a halál előtt."

Nagyon tetszik az írónő stílusa, a líraisága, a leírásai. Ami nem tetszett annyira: egyes novellák nagy szomorúsága, és halálközeliség témája. Életszerű, de nem szeretek töményen ennyi rossz dologról olvasni.
A kedvencem A svédek (és a folytatásának tekinthető Kalkutta liegt am Ganges), Johanna a különc kislány, aki kitűnik a műveltségével, a különböző szemléletmódjával a többi szereplő közül, a Kalkutta l.a.G-ben pedig a kamasz Johannát látjuk, ahogy eltávolodik az anyjától...
A Hold a hetedik házban (címadó novella) a kedvenc részem a fiatalok első együttléte - nagyon szépen körülírja a helyzetet, egy csepp humorral (orrcsepp ;) ) és persze közben a Hair híres betétdala szól... :)
Az álom és a Triptichon eléggé lehangolt, az öregség a témája, a halálközeliség...
A véletlen is elég megrázó - visszatekintve mi az az apróság, ami miatt megváltozhat egy ember élete.

4/5




Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.