Naomi Alderman - Engedetlenség

Naomi Alderman nevére második regénye, A hatalom kapcsán figyeltem fel, ami idén tavasszal jelent meg magyarul. Az a könyv a 2018-as év egyik legjobb, legmeghatározóbb olvasmányélménye lett számomra - ezért nem is volt kérdés, hogy el kell olvasnom a szerző első regényét is. 
Az Engedetlenség 2010-ben már megjelent magyarul, A rabbi meg a lánya címen, sőt film is készült belőle 2017-ben, ám mindkettő elment a radarom alatt. A regény alaphelyzete rendkívül megosztó és tabukat érintő - ezért is érdekelt nagyon.

A történet egy brit ortodox zsidó közösségben játszódik, aminek vezetője Ráv Krushka egy betegség miatt leépül és meghal. A regény eseményei ekkor indulnak be - a kis közösség vezetői értesítik a Ráv lányát, a korábban szinte elüldözött Ronitot és elkezdik szervezni a temetést, illetve az utódlást is előkészítik.

A regénynek három fő nézőpontja van: egyrészt a 'lázadó' Ronit, aki miután New Yorkba járt iskolába, nem költözött vissza Londonba. Nem bírta elviselni az ortodox zsidó vallás kötöttségeit - teljesen új életet kezdve próbál teljesen modern, hagyományoktól mentes életmódot folytatni, amire egész gyerek- és kamaszkora óta vágyott. Másrészt megismerjük a Ráv jobbkeze, unokaöccse Dovid és felesége szemszögét is, akikhez többféle szál is fűzi Ronitot. Esti, Dovid rabbi felesége Ronit barátnője volt, sőt kamasz korukban szerelmesek is voltak egymásba.


Nagyon tetszett a regény felépítése, az hogy szépen fokozatosan épült a cselekmény a fülszövegből megismert alaphelyzeten túl. Az egyes fejezetek hasonlóképpen épülnek fel: megismerünk egy idézetet, egy tételmondatot, szokást a zsidó vallásból. Majd a nézőpont leszűkül Esti vagy Dovid szemszögére, akik aktívan gyakorolják a vallást, életüket teljesen a hagyományok köré szervezik. Majd jön Ronit impulzív, modern hangja, aki nem akar mást csak valahogy boldogulni. Le akarja zárni a múltjának ezt a részét, a szeretethiányos kapcsolatot az apjával, a kamaszkori érzelmeit Esti iránt - és megerősödve akar visszatérni New Yorkba a munkájához, az életéhez.
"Mi egyedülálló módon olyan lények vagyunk, akik képesek meghallgatni Isten parancsolatait, képesek meg is érteni azokat, ugyanakkor módunkban áll az is, hogy ne engedelmeskedjünk ezeknek a parancsolatoknak. Ez – és kizárólag ez – az, ami engedelmességünknek értéket ad."
A regény nagy ereje szerintem egyrészt abban áll, hogy megismerhetünk egy zárt közösséget, ami nem hasonlít arra a képre ami eszünkbe juthat ha a különböző könyvekben, filmekben megjelent közösségre gondolunk. Másrészt ott van az, hogy mit tud kezdeni ez a végtelenül leszabályozott vallási közösség a mássággal. Egyrészt Ronit és Esti valamikor kapcsolatával, de Dovid visszahúzódó természetével is. Nekem nagyon tetszett az ahogyan ennek a három szereplőnek alakult a sorsa, Dovid is tartogatott meglepetést - a gondolkodás és tetteit miatt megszerettem. Estit kedveltem meg a legkevésbé hármuk közül, de a könyv végére ő is fejlődött. 

A rengeteg új információ miatt a megszokottól lassabban olvastam ezt a könyvet, és többet gondolkodtam rajta - de bevallom ez kellett, és jól esett. Ajánlom ezt a könyvet azoknak akik nyitottak a másságra - nem csak a szexuális értelemben, hanem a vallási - életmódbeli különbségekre is értve. Szép, okosan építkező regény az Engedetlenség, ami meggyőzött, hogy Naomi Aldermannak nem csak jó ötletei vannak, hanem szépen is ír!

4/5

Kiadó: 21. Század Kiadó
Kiadás éve: 2018
Eredeti cím: Disobedience
Oldalszám: 302
Ár: 3990 Ft (Rendeld meg a kiadótól ;))
Borító: 5/5

Fülszöveg:
Ronit ​Krushka harminckét éves, New Yorkban él, és leszbikus létére főnökével, egy nős férfival folytat viszonyt. Apja halála után visszatér szülővárosába, Londonba. Ortodox zsidó családból származik, de nem gyakorolja a vallást, és rég elhidegült apjától is, aki befolyásos rabbi volt. Hazatérése nem mentes a konfliktusoktól: a hagyománytisztelő közösségben, ahol felnőtt, már Ronit puszta lénye is hajmeresztő provokáció. De a sokkhatás kölcsönös. Ronit viszontlátja unokatestvérét, Dovidot, akiből rabbi lett, ráadásul Ronit régi szerelmét vette feleségül. Ronit nem tér magához: unokatestvére és régi szerelme is egész más, mint annak idején. Ronitot friss tapasztalatai arra kényszerítik, hogy mindent átértékeljen, amit az életről gondolt.Naomi Alderman 1974-ben született Londonban. Rendszeresen ír a Guardianbe, a Bath-i egyetem oktatója. Az Engedetlenség az első regénye – az ebből készült amerikai filmet Magyarországon A rabbi meg a lánya címmel vetítették, két főszereplője Rachel Weisz és Rachel McAdams. A hatalom című disztópiájával 2016-ban robbant be a világ könyvpiacaira: több tucat nyelvre lefordították, díjak sokaságát söpörte be, regénye egyszeriben a feminista mozgalmak megkerülhetetlen hivatkozási pontjává vált.

4 megjegyzés:

  1. Meggyőztél! Tényleg kell nekem ez a regénye is - picit féltem, hogy A hatalom túl magasra tette a lécet, de ez is érdekesen hangzik. Örülök, hogy tetszett neked :)
    Jövőre beszerzem :)

    VálaszTörlés
  2. nahát, ez a rabbi meg a lánya?? nekem az megvan, tök jó. csak eddig nem akartam olvasni. eddig.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen! És ahogy néztem a molyon a fordítás ugyanaz lehet.

      Törlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.