Josh Malerman - Madarak a dobozban

november 02, 2018
Josh Malerman könyvét már kerülgettem egy ideje - sok jó véleményt olvastam róla, bár kicsit visszatartott a horror-thriller téma, mert az nem az én világom. Most a közelgő film (ami nem is jövőre jön, hanem már idén decemberben!) miatt gondoltam, végre nekiállok.

Már az első oldalak után nehezen tudtam letenni, tegnap pedig szinte egész délután olvastam és este fejeztem be.

Egy disztópikus világban járunk, ahol az emberek elsötétített házakban élnek, mert valami van a külvilágban, amit ha megpillantanak, akkor megőrülnek. Ez az őrület végzetes: vagy csendben öngyilkos lesz, valaki viszont agresszív lesz, veszélyes másokra önmagán kívül.
Kezdetben Oroszországból érkeztek a hírek a rejtélyes gyilkosságokról, öngyilkosságokról, majd egyre közelebb, amíg el nem érte egész Amerikát. 
Főszereplőnk, Malorie egy fiatal lány, aki egy bulis éjszaka után terhes lesz. Nővérével élnek ketten Detroit kertvárosi részében, és egymásra utalva próbálnak túlélni az új helyzetben.

A regény jelenében 4 évvel később járunk, amikor is Malorie elhatározza, hogy elhagyja a házat két kisgyerekével. Van egy terve: bekötött szemmel eveznek majd egy kis csónakon, a közeli folyón, majd eljutnak egy biztonságosabb helyre.
A jelenbeli visszaemlékezést szakítják meg a múltbeli szálak, amik egyformán izgalmasak - ezért nehezen tudtam letenni addig a könyvet, amíg ki nem olvastam.
"Az a pillanat, amikor már eldöntötted, hogy kinyitod a szemed, de még épp nem tetted meg, az egyik legijesztőbb ezen az új világon."
Most miután befejeztem a könyvet, felemás érzéseim vannak - egyrészt nagyon beszippantott a történet, összerezzentem olvasás közben minden zajra, de miután letettem több hiányosság is feltűnt, amire nem kaptam választ. Visszanézve a Ház a tó mélyén kisregényről írt értékelésemet, ott is ugyanez volt a problémám: nagyon érdekes az alapötlet, borzongató a történet - de nincs megmagyarázva az ami érdekelne. Persze ezt az írói fogást is értem - gondold tovább, és még ijesztőbb hogy nem tudjuk meg mik ólálkodtak ebben a könyvben, miért hatottak máshogy az emberekre, állatokra. 

Malerman a kis közösségek működését jól bemutatta a menedékházon keresztül, ahová Malorie elmerészkedett a történet egy bizonyos pontján. Meddig kell önzetlenül segíteni a többi emberen? Mi történik, ha egy karizmatikus személy kerül a csoportba? Másrészt az anyává válás is érdekes volt - Malorie mindenáron meg akarta tartani a gyerekét, amikor megsejtette, hogy terhes. Az események után négy évvel érthető módon elbizonytalanodik, hogy jól tette-e, jól nevelte-e fel őket. 

A könyv befejezése ad valamiféle megoldást, megnyugvást, de nem zárul le teljesen a történet. 
Összességében tetszett ez a könyv, és meg fogom nézni a filmet is (bár az előzetes alapján kicsit máshogy gondolták tovább a készítők a történetet), a fent említett hiányosságok ellenére.

4/5

Kiadó: Fumax
Kiadás éve: 2015
Eredeti cím: Bird Box
Oldalszám: 262
Ár: 2995 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:
Ezzel ​a robbanásszerű sikereket arató könyvvel indítjuk el új könyvsorozatunkat, amely Fumax Thriller néven fut majd. A Bird Box tavaly jelent meg, már több mint 15 országban eladták a kiadási jogait, a filmjogok is egyből elkeltek, és az elkészült forgatókönyv meg is nyerte az olyan forgatókönyvek számára kitalált díjat 2014-ben, amelyikből még nem készült film. Nemrég jelölték a patinás Bram Stoker-díjra, aminek megnyerésére nagyon jelentős esélye van.Valami rémisztő dolog garázdálkodik odakint, amire nem szabad ránézni. Egyetlen pillantás elég ahhoz, hogy az ember őrült, kegyetlen gyilkossá váljon. Senki sem tudja, mi az, és honnan jött.A szörnyűséges hírek egyre gyakoribbá válnak. Majd a tévé elsötétül, a rádió elhallgat, és az internet is összeomlik. A telefonok elnémulnak. Az ablakon pedig nem lehet kinézni többé.Mára csak maréknyi túlélő maradt, köztük Malorie két gyermekével, akiket az egyetlen lehetséges módon nevel: a négy fal között. A folyóparti, elhagyatott ház ajtaja zárva, a függönyök behúzva, az ablakokra matracok szögelve.Egyetlen esélyük, hogy elmenekülnek egy másik helyre, ahol talán biztonságban lehetnek. De az előttük álló út elrettentő: harminc kilométer a folyón, egy evezős csónakban bekötött szemmel! Csak Malorie találékonyságára és a gyerekek éles hallására támaszkodhatnak. Egyetlen rossz döntés is végzetessé válhat. És valami követi őket. De vajon ember, állat vagy szörnyeteg?Josh Malerman lélegzetelállító debütálása egy letehetetlen, rémisztő és lebilincselő panoráma egy sarkaiból kifordult világról.

2 megjegyzés:

  1. Örülök hogy tetszett egyébként, nekem is ilyen egy ültő helyben elolvasós könyv volt anno. Szerintem a saját fantáziánk által betömött üres foltok mindig félelmetesebbek mint bármi, amit az író kitalálhat. Ahogy te is írtad, az ismeretlennél nincs félelmetesebb. És persze, valahol engem is érdekeltek a lények, viszont a hatás, amit kiváltottak bennem igazán, csak így érvényesülhetett szerintem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez is igaz, csak nehezen tudjuk elengedni olvasóként, hogy nem kapunk magyarázatot :)

      Törlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.