Alan Moore - A ​teljes Watchmen

Ismét egy, már klasszikusnak mondható képregény került a kezeim közé: Alan Moore egyik leghíresebb munkája, a Watchmen sorozat, egy kötetben. (Másik híres alkotása, a V mint vérbosszú most november elején jelenik meg először magyarul! Fumax Kiadó <3). Magyarul korábban, 3 kötetben jelent meg a Cartaphilus kiadónál tíz éve, így időszerű volt az új kiadás.

Elöljáróban annyit fűznék hozzá, hogy korábban csak a címét ismertem a sorozatnak, tudtam hogy az egyik legjobb képregény, ami létezik a különféle listák alapján - ezért akartam mindenképpen elolvasni.

Alan Moore (író) és Dave Gibbons (rajzoló) egy alternatív Amerikát teremtettek meg 12 részes képregény sorozatukban, ahol a '30-as években egyre több maszkos ember vette fel a küzdelmet a bűnözők ellen. Igazi sztárok voltak a maguk idejében, mind különböző háttér-történettel és motivációval. Hatással voltak a vietnami háborúra, Richard Nixon elnökségére is. Ténykedésüket 1977-ben viszont törvény tiltotta be, ekkor többségük visszavonult, újra civil életet élt - volt amelyikük vállalkozó lett, de volt aki a kormány szolgálatába állt.
Mindezeket az információkat, és a karaktereket késleltetve ismerjük meg - az első képregény egyikük halálával indul 1985 októberében. Rorschach (igen a tesztről kapta a nevét) a magányos farkas, kezd el nyomozni az ügyben, és riadóztatja a többieket: szerinte valaki vadászik rájuk... Eközben egyre több jel mutat arra, hogy a küszöbön áll a harmadik világháború.

A Watchmen nem csak azért különleges, mert egy alternatív amerikai történelmet talált ki, hanem megvizsgálja az igazságosztók emberi oldalát. Fontos kiemelni, hogy mindegyikük 'hétköznapi' ember, egyikük rendelkezik csak emberfeletti képességekkel. Alan Moore megmutatja nekünk, hogy milyen belső késztetéseik voltak, amik erre az útra vitték őket, illetve hogyan tudnak (és nem tudnak) megbirkózni mindezzel. A karakterek elmélyítésében nem csak fő cselekményt megszakító visszaemlékezések, hanem az egyes fejezek végén található dokumentumok is segítenek. Cikkek, levelek, riportok, egyikük memoárjának oldalai, fényképek színesítik a képregényt. 


Első olvasásra fel sem tűnik a rengeteg utalás, szimbólum, ami el van rejtve a fejezetekben. Az egyik ilyen részlet, ami több fejezetben feltűnik: A Fekete Hajó meséi képregény, amit az újságosbódé mellett olvas egy fiatal srác. Ennek jelentei belemosódnak az aktuális jelenetbe, és azzal párhuzamot is vonhatunk. 

Nagyon tetszett a '80-as évek hangulata, ami olyan hétköznapi dolgokban nyilvánult meg, hogy láthatjuk egy szerkesztőségben a címlap készítését; az emberek az újságos stand körül álldogálnak, hogy a legfrissebb hírekhez jussanak.

Az utolsó fejezetek bőven tartogatnak megdöbbentő részeket, megkapjuk a Rorschach nyomozásának megoldását is, bár egy kicsit erőltetettnek tűnt. Ettől függetlenül lenyűgözött ez a képregény - a komplexitásával, az okos felépítésével, a sok rejtett utalással és az akkori Amerika és a világ jelenségeire való utalásaival.

5/5

Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadás éve: 2018
Eredeti cím: Watchmen
Oldalszám: 424
Ár: 9995 Ft
Borító: 5/5

Plusz infó: 2009-ben készült egy filmadaptáció, most pedig az HBO-nál készül egy sorozat. Rengeteg háttérinformáció, magyarul a wikipédián ;)

Beleolvasó

Fülszöveg
Alan ​Moore és Dave Gibbons világhírű alkotása nemcsak minősége okán a képregények képregénye, hanem a mai napig a bestseller-listák éllovasa is.A Watchmen cselekménye a nyolcvanas években játszódik egy alternatív, a nukleáris háború szélére sodródott Amerikában, ahol a néhány törvényen kívül helyezett, többnyire kiöregedett és cseppet sem hősies szuperhős azzal szembesül, hogy valaki rájuk vadászik.A Watchment minden idők legfontosabb képregényeként tartják számon, de nem csak ebben a művészeti ágban számít korszakalkotónak: megjelenésekor a legjobb sci-fi műnek járó Hugo-díjat is elnyerte a Locus mellett, a Time magazin pedig 2005-ben egyedüli képregényként beválogatta a minden idők száz legfontosabb regényét tartalmazó toplistájára.A Watchmen olyan meghatározó műalkotás, amelyet a modern irodalom és képzőművészet legnagyobbjaival emlegetnek egy lapon. Nem csupán olvasmányos és magával ragadó, a történet mélyében olyan jelentésrétegek, ezerarcú szimbólumok húzódnak meg, amelyek első olvasásra nem nyilvánvalóak. Végre a magyar közönség is luxus kivitelű, digitálisan felújított, egykötetes kiadásban élvezheti.A kötet a teljes 12 fejezetes Watchmen-képregényt, és a fordító, Bárány Ferenc jegyzeteit tartalmazza.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.