William Makepeace Thackeray - Hiúság vására

Évek óta tartó 'mániám', hogy minél több klasszikust elolvassak, és az 1001 könyves listán is szerepelt ez a könyv, + angol - ezért is válogattam be az idei várólistacsökkentésemre!

Talán sokan hallottak a könyvről, hiszen az angol irodalom egyik alapműje ez a 19. századi szatíra. Én először talán a Reese Witherspoon főszereplésével készült filmadaptáció kapcsán hallottam róla, ami miatt azt hittem, hogy Rebecca Sharp kisasszony lesz a főszereplő.

Ám ő csak az egyik: ketten indulnak útra egy lányiskolából: Rebecca egy elszegényedett festő árvája, aki mint 'ösztöndíjas' tanult az iskolában, határozott, talpraesett, aki tudja, hogy csak magára számíthat a világon.

A másik lány, Emilia Sedley, gazdag kereskedő családból származik, kedves, mindenki szereti és nagyon naiv. A kettőjük sorsát követi végig a regény, az első szerelem, csalódások, házasság és a társadalmi ranglétrán való helyezkedésüket. A Napóleon elleni hadjáratok, a waterloo-i ütközet is helyet kap a regényben, ami több szereplő sorsában jelentő szerepet játszik.

Az első borító
("Regény hős nélkül")

Rebecca hideg, számító nő, aki egyre feljebb küzdi magát, és okosan helyezkedik...

Emilia a szívét követi, és ez nem mindig bizonyul a legjobb döntésnek az életben.

A könyv majdnem 20 évet fog át, amiben a két iskolából kikerült nő megjárta az élet hullámvölgyeit, megtapasztalta a házasságot, a társadalom viselkedésének visszásságait.
Beckyt sikerült a könyv végére teljesen megutálnom, igaz ott egy tettével kicsit javított, de Emiliát is meguntam a végére - túlságosan ragaszkodik egy régi emlékhez. A könyv befejezése jó volt, és nem titkolt örömmel fejeztem be ennek a monstrumnak az olvasását :D

"Hiúság Vására! Hiúság Vására! Íme egy ember, aki nem tud helyesen írni, és soha eszébe sem jut, hogy olvasson, akinek szokásai, ravaszkodásai bugrisra vallanak, aki életcélját a pörösködésben látja, aki nem ismeri az ízlést, az érzést, az életörömöt, csak azt, ami mocskos és rothadt, és mégis van rangja, jó neve és hatalma, mégis az ország egyik főméltósága, az állam egyik oszlopa."

Ez a William aztán szeretett mesélni! :) A Hiúság vására folytatásokban jelent meg a Punch magazinban 20 hónapon keresztül, majdnem 800 oldalas a regény. Az író rengetegszer elkanyarodik a történettől, hogy gúnyneveken kifigurázzon embereket, és bemutassa milyen is volt az angol társadalmi élet. Annak ellenére, hogy a mai könyvekhez képest nagyon hosszú és nem is marad mindig a fő cselekménynél, jó volt olvasni, mert nagyon humorosan mutatja be a gyarló embereket, kiszól többször az olvasóhoz, kommentálja a történéseket. Voltak részek, amiket retttentően untam (főleg az első kötet végén, a második elején) de a fő cselekmény tetszett - a Crawley és az Osborne család tagjainak sorsa izgalmasan alakult. (Miért Makepeace a neve, tudja valaki? :))

4/5

Kiadó: Kossuth
Kiadás éve: 2006
Eredeti cím: Vanity Fair
Oldalszám: 397+383 (két kötetes)
Ár: antikvár
Borító: 2/5
Hasznos:
A könyv elérhető a MEK-ben
Az íróról

William Makepeace Thackeray

Fülszöveg:

"A Hiúság Vására 1847. január és 1848. július között jelent meg először, havi folytatásokban. Amikor Thackeray 1846 januárjában kiadójával megállapodott a regény közlésére, a mű címe még ez volt: Regény hős nélkül. Toll- és ceruzavázlatok az angol társadalomról. Ezzel a címmel az író nem volt megelégedve, de csak hónapok múlva – az éjszaka kellős közepén – ötlött fel benne a végleges cím. „Kiugrottam az ágyból – írja Thackeray –, háromszor körülszaladtam a szobámat, s közben ezt mondogattam: Hiúság Vására, Hiúság Vására, Hiúság Vására!” A cím sokkal találóbb, mint az első volt: a regény véglegesre érlelt formájában több és más lett, mint aminek indult: a „toll- és ceruzavázlatok” laza sorozatából szigorú fegyelemmel szerkesztett nagy körkép-regény alakult, a humoros, szatirikus ábrázolás pedig az erkölcsi tanítás eszköze lett. Szülőhazájában is, de még inkább külföldön az olvasók tudatában a Hiúság Vására forr a legszorosabban Thackeray nevével. Első magyar fordítása már 1853-ban megjelent, azóta is állandó kedvence a magyar olvasók számos nemzedékének – talán, mert átérezzük a mű „örök érvényű” mondanivalóját, amelyet az író a regény záró bekezdésében így fogalmaz meg: „Ó hiúságok hiúsága! Ki boldog közülünk ezen a világon? Ki kapta meg azt, amire vágyott? És ha megkapta, ki van megelégedve?…”"

A 2004-es film előzetese: