Könyves-filmes - Mit hoz az év?

január 02, 2013
Van egy kis füzetkém, ahol a könyvek mellett a megnézendő filmeket is nyilvántartom. Most - kb. 1 óra munkájával - átnéztem milyen filmek jelennek meg idén. Elég sok könyv- és képregény-adaptáció is lesz, ezeket gyűjtöttem össze. (Ahol odaírtam, hogy USA ott értelemszerűen az amerikai premiert tüntettem fel magyar híján). Később még bővíteni és pontosítani fogom a listát ;)

Február

Boszorkányvadászok (Hansel and Gretel Witch Hunters)
"Miután gyerekként rákaptak a vér ízére, János (Jeremy Remner) és Júlia (Gemma Arterton) önbíráskodó bosszúállók lettek, a megtorlás elszánt angyalai. Ám sejtelmük sincs róla, hogy most ők válnak prédává, és a boszorkányoknál sokkal hatalmasabb gonosszal kell szembenézniük… a saját múltjukkal."forrás
Igen, a Jancsi és Juliska felnőtt változatát láthatjuk, nagyon kíváncsi vagyok milyen lett. Gemma már a St. Trinians, a Perzsia hercege és a Tamara Drewe óta egyik kedvenc színészem, Jeremy Remner pedig a Bosszúállókban láttam először.

Március

Óz, a hatalmas
"Amikor Oscar Diggs (James Franco), egy piti cirkuszi bűvész a poros Kansas-ből Oz vibráló birodalmába kerül, úgy hiszi, megütötte a főnyereményt, egészen addig, míg össze nem hozza a sors három boszorkánnyal. Theodora (Mila Kunis), Evanora (Rachel Weisz) és Glinda (Michelle Williams) erősen kétli, hogy ő valóban az a nagy mágus, akinek kiadja magát, így Oscar hamarosan komoly zűrben találja magát. Oz világa komoly veszélybe kerül, ha nem sikerül időben rájönnie melyik a jó és melyik a rossz oldal, így Oscar illuzionista képességeit – és egy kis igazi mágiát – alkalmazva átalakítja magát a hatalmas s erős Oz-zá – és közben jobb emberré is válik, mint korábban volt.” forrás


A burok (USA)
Stephenie Meyer regényét el is olvastam, miután láttam az előzetest, na meg Saoirse Ronan miatt is látnom kell! :)

Április
Tajtékos napok (Fr)
Boris Vian regénytől annyira nem voltam elájulva, de kíváncsi vagyok filmen hogy oldják meg, és Audrey Tautou alakítja az egyik szereplőt!

Vasember 3.
Még a nyáron megnéztem az összes Bosszúálló előzmény filmet, akkor szerettem bele a Vasemberbe is :) Rober Downey Jr.-tól már csak a Sherlock folytatását várom jobban (már ha lesz egyáltalán :))


Május 
A nagy Gatsby (USA)
Szintén egy klasszikus, ami annyira nem fogott meg, de a színészek miatt kíváncsi vagyok a filmre. Nagyon látványosnak ígérkezik! :)



Július
Farkas (Wolverine)
Az X-men világa is a kedvenceim közé tartozik, az X-men - Kezdetek: Farkas után újabb filmet kap ez a karakter.  "Logan magányos harca ezúttal Japánban folytatódik. Logan rátalál egy titokzatos férfira, akinek köze van a múltjához, és a szamurájok acélpengéi meg az adamantium karmok összecsapnak." forrás


November
Az éhezők viadala - Futótűz  (USA)
A könyvek nálam közepesen jól teljesítettek, ezért várós a film :)

December
A hobbit: Smaug pusztasága
Az első részt a hibáival együtt is imádtam, de ez kínzás, hogy egy-egy évet kell várni mindegyik részre :S

7 megjegyzés:

  1. A Boszorkányvadászokat én is várom:) A burkot nemigen nézem meg, mert nagyon máshogy képzeltem el a szereplőket. Igen, előítéletes vagyok:)

    VálaszTörlés
  2. A nagy Gatsby-val kapcsolatban ne legyenek ellenérzéseid, Baz Luhrmann mindig fantasztikusan látványos és elképesztően profi filmeket csinál, amiben így vagy úgy, de túlcsordul a dráma. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az előzetes alapján tényleg jó lesz, nekem a könyv nem tetszett (abban meg lehet a béna fordítás volt a hibás) :)

      Törlés
    2. Luhrmann egy filmes varázsló. Meglehet, a filmnek nem is lesz sok köze a könyvhöz, de hogy elképesztő lesz, az tuti! :))
      Ő csinálta az Ausztráliát, a Moulin Rouge-t, a DiCaprios Rómeó és Júliát, valamint a Kötelező táncokat.
      Rajongok a teljes életművéért! :))

      Törlés
    3. Úgy látom akkor pótolnom kell, ezek közül egyiket se láttam :) Moulin R-elkezdtem egyszer, de félbemaradt.

      Törlés
  3. Húú, A burokból készült filmet én is nagyon várom! A könyvet anyámmal és a nővéremmel is elolvastattam, és mindketten imádták :) (róluk tudni kell, hogy előítéletekkel viseltetnek minden olyan könyv iránt, amit én nyomok a kezükbe...) Az előzetes alapján biztos nagyon jó lesz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A könyvtől én is idegenkedtem, de tetszett :)) Én is már néztem előzetes képeket, meg videókat és már nagyon várom :)

      Törlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.