Joanne Harris - Csokoládés barack

Hosszas várakozás után decemberben végre megjelent ez a könyv - nagyon vártam, és mérges is voltam a kiadóra a folyamatos csúszások miatt.  A borító is háromszor változott, de a végleges nagyon tetszik; végre elszakadtak a filmes-barnás montázstól, amiben nem sok fantázia volt...

A történet a Csokoládécipő után játszódik négy évvel, Roux, Vianne és a két lány még mindig Párizsban él, a 2. regény végén megjelent lakóhajóban, amiben Vianne egy kis csokoládézót is működtet.
Augusztus van, Párizsban forróság tombol, aki teheti ilyenkor vidékre utazik. Egy nap Vianne egy levelet kap Lansquenetből, a 8 éve elhunyt barátnőjétől, Armande-tól. A síron túl szól hozzá és 'ráveszi', hogy térjen vissza a faluba.

"A karnevál szelével érkeztünk. Nyolc és fél hosszú évvel ezelőtt olyan széllel repültünk ide, ami úgy tűnt, sokat ígér, egy őrült széllel, amely csupa konfetti volt, és füstszagot, az út mellett sütött palacsinták illatát hozta."

Vianne nem akar sokáig időzni, de el akar szabadulni a forró Párizstól és két lányával visszatér a Csokoládéban megismert kis faluba.

Nikábos asszony
forrás

Lansquenet sokat változott az eltel évek alatt, a falu nyomornegyedébe (a folyó menti cserzővargák telepére) immár egy népes marokkói közösség költözött. Magukkal hozták a szokásiakat, ételeiket, sőt még mecsetet is építettek ahonnan a müezzin szólítja imára őket. A falubeliek viszonylag jól fogadták az új közösséget, nyitottak volt az idegenek iránt - eleinte összejártak, jó viszonyba kerültek velük. Ám egy nap érkezik egy lefátyolozott asszony, utána megváltozik a közösség - elzárkóznak a franciáktól, a lányok és nők nikábot vesznek fel (arcfátyol). Mindenki máshogy vélekedik erről a titokzatos nőről, egyeseknek szálka a szemében, mások helyeslik az életmódját...
Ebbe a megváltozott faluba érkezik vissza Vianne és szép lassan belekeveredik az eseményekbe. Ahol tud segít, illetve próbál rájönni a Fekete asszony titkára. Meglepő módon Francis atyával jó viszonyt alakít ki, tőle tudja meg a sok változást és segít is neki. Az atya nehéz helyzetbe kerül, azzal vádolják, hogy ellenséges a Fekete asszonnyal, és egy időre fel is függesztik a papi tevékenysége alól...

A könyvben egy új kultúrát ismerhetünk meg, és a megváltozott Lansquenet-et. Csak két elbeszélőnk van - Vianne és Francis, ugyanúgy, mint a Csokoládéban. Bevallom hiányoltam Anouk nézőpontját - már 15 éves, izgalmas korba lép, de ebben a könyvben csak Vianne szemén keresztül látjuk.
A másik negatívum a kicsit vontatott cselekmény, sok az ismétlődés mindkét szereplő belső monológjaiban és zavaros volt a muzulmán családok és rokonsági kapcsolatok helyzete is. Persze majd másodszorra olvasva már nem okoz ilyen gondot megjegyezni, melyik idegen név kihez tartozik :)

Trüffel forrás

Ami tetszett az új közösség bemutatása, Vianne 'ételvarázslása' (főleg a baracklekvár-főzés), a mesei párhuzam (ez a Csokoládécipőben is előkerült), Henriett és Charles képviselte humor :D

"– A postaládáján?  – Igen – magyarázta Charles. – Azon keresztül gyóntatott. Templomban nem gyóntathat. Most, hogy Père Henrit nevezték ki.  – Az a pervertit! – háborgott Henriette. – Tudja, hogy a gyóntatószékben rejtőzködött, amikor utoljára a templomban jártam? Ráadásul papnak volt öltözve!  – De hiszen Père Henri pap! – jegyezte meg Charles. – Az ember azt hinné, hogy egy ilyen pervertit nem lehet pappá szentelni! – fintorgott Henriette."

és sok gondolat amivel csak egyetérteni tudok:

"Az Élet, akárcsak a szél , olyan helyekre visz minket, amelyekre a legkevésbé számítottunk, és közben folyton változtatja az útirányt, így a végén koldusokat koronáznak királlyá, királyok buknak a mélybe, a szerelem közönnyé fakul, és esküdt ellenségek szívbéli jó barátokként, kéz a kézben szállnak sírba."

"De az, hogy gondolkodás nélkül kövessük a szabályokat, hogy mint a gyerekek, azt tegyük, amit mondanak nekünk … hát, nem hiszem, hogy ez a gondolat Istentől származik. Azoktól szrámazik, akik eszközként használják Istent, hogy rávegyenek másokat az engedelmességre. Nem hiszem, hogy Isten törődik azzal, mit viselünk vagy mit eszünk; nem hiszem, hogy számít neki, kit választunk ki arra, hogy szeressünk. És nem hiszek egy olyan Istenben, aki rombolásra használja az embereket, vagy úgy játszik velük, mint kisfiú egy hangyabollyal."

5/5

Kiadó: Ulpius
Kiadás éve: 2012
Eredeti cím:  Peaches for Monsieur Le Curé
Sorozat: Csokoládé-trilógia 3.
Oldalszám: 520
Ár: 4000 Ft
Borító: 5/5, új külföldi (5/5)

Linkajánló:
- Idézetes-képes bejegyzés a könyvhöz
- Extra tartalmak a könyvhöz első és második rész
- A trilógia másik két részéről írtam

Fülszöveg:

"Nem mindig kap levelet az ember a halottaktól. Négy év telt el a Csokoládécipő óta, és Vianne még mindig Párizsban, egy lakóhajón él Roux-val. Ám a változást hozó nyárvégi széllel levél érkezik egy halottól, és visszafújja őket Lansquenet-be, a délnyugat-franciaországi faluba, ahol Vianne annak idején csokoládéboltot nyitott… Az elmúlt években azonban Lansquenet is megváltozott. Les Marauds-ban, a folyó túlpartján marokkói közösség telepedett le, tetőtől talpig feketébe öltözött, lefátyolozott nők járnak-kelnek, a levegőben tömjén, főszerek kif és mentatea illata úszik, és a templommal egy minaret néz farkasszemet… És nem csak a betelepülők hoztak magukkal változást. Vianne egykori ellensége, Francis Reynaud atya kegyvesztett lett, és fenyegetés veszi körül. Lehet, hogy Vianne az egyetlen, aki megmentheti?  „Nagyobb szükségünk van a varázslatra, mint valaha – vallja az írónő. – De az én varázslatom sosem a tűzijátékról szólt, hanem a hétköznapi dolgok mágiájáról … arról, hogy apránként megváltoztassuk a körülöttünk levő világot és persze azt is, hogy mások látnak minket, mert az az a mágia, amelyhez mindnyájan hozzáférünk”."