Thomas Wharton - Szalamandra

Még Amadeánál olvastam erről a könyvről, főleg az idézetes-képes bejegyzése fogott meg; nemrég egy csere keretében sikerült szert tennem erre az érdekes könyvre. 

A történet a fejemben úgy élt, hogy van egy fura kastély, könyvekkel meg érdekes szerkezetekkel ... na pont erről szól a könyv: vagyis, hogy mit képzelsz el egy könyvről mielőtt elkezdenéd olvasni... Igazából, amit én gondoltam a történetről, az csak az első része :) 
"A mohamedánok szerint az olvasással töltött időt a paradicsomból lopjuk el."
“Castle of Spirits” Bojnice, 

Szlovákia forrás
Kanadából indul a történet, innen érünk a Magyar Királyság (! mindig olyan szívmelengető, ha bekerül az országunk egy külföldi regénybe :)) és a szlovák terület peremén álló kastélyba, ahol egy nemes él lányával. A kastélyban semmi sem az aminek látszik, a falak vándorolnak, a könyvespolcok meghatározott menetidő szerint bukkannak fel és el; mindezt egy nagy óramű hajtja. A grófnak azért volt szüksége egy ilyen izgő-mozgó kastélyra, mert így kibújhatott a két ország követelései elől, de később már saját, rejtvények iránti szenvedélye hajtotta. 

A könyv egymásba kapcsolódó történetek füzére - egy kanadai könyvesboltos lány kezdi el mesélni a furcsa gróf történetét. Nicholas Flood nyomdász szemszögén láthatjuk a kastélyt, majd jó 10 év eltelik és egy lány szemszöge is bekapcsolódik... A kastélyból indulva bejárják a fél világot a furcsa csapat tagjai egy célt szem előtt tartva...
"Az utolsó pár laphoz érve egyre növekvő sebességgel nyomulunk át a könyvön, míg végül minden összemosódik a nyughatatlanságtól, majd hüvelykujjunk hirtelen támaszt veszt, s kivitorlázik a történetből, vissza önmagunkba. A könyv újra csak vászon és papír törékeny edénye. Ahová jutottunk: mindenhol és sehol."
forrás
Összetett a regény - a több történetszál miatt is, plusz az olvasás- a könyvnyomtatás, és egyéb filozofálgatás miatt is. Furcsa volt olvasni - az elején csak rövid részleteket olvastam és untam, majdnem félretettem, de amikor hosszabb ideig merültem bele, akkor láttam meg a varázsát :)

Igazi felnőtt mese főleg az olvasás szerelmeseinek :)

5/5

Kiadó: Palatinus
Kiadás éve: 2003
Eredeti cím: Salamander
Oldalszám: 392
Ár: 1890 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:
"Egy kastély, ahol a bútorok vándorolnak
Egy grófnő, aki kívülről tud minden könyvet Egy lány, aki víz alatt is kap levegőt
Egy könyv, aminek nincs se kezdete, se vége
Azaz egy elképesztő fantáziával megírt, légies, szövevényes regény.Fia halála után a bolond gróf magába zárkózik: kibogozhatatlan fejtörőknek, bonyolult szerkezeteknek és agyafúrt könyveknek szenteli életét. Kastélya hamarosan egyetlen nagy, labirintusszerű örökmozgóvá válik, melyben vándorolnak az ágyak, és el-eltűnnek a lépcsőfokok. Ebbe a nem mindennapi környezetbe érkezik meg Nicholas Flood, az angol könyvnyomtató, hogy a gróf parancsára kezdet és vég nélküli könyvet készítsen.
Beleszeret a gróf lányába, Irenába, ám a gróf, ahogy felfedezi viszonyukat, börtönbe vetteti. Floodot tíz év elteltével nagy meglepetésére saját lánya szabadítja ki fogságából. Ketten együtt vágnak neki a nagyvilágnak, hogy felkutassák a titokzatos módon eltűnt Irenát, és teljesítsék a gróf parancsát.
Egzotikus vidékek, álomszép mesék, féktelen fantázia. Varázslatos regény Umberto Eco és Gabriel García Márquez nyomdokain."

Megjegyzések

  1. Na, most ezt is olyan szívesen elolvasnám... :)
    Valahogy most mindentegyszerreakarokolvasni kedvemben vagyok. :) Furcsa.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Velem is sokszor ez a helyzet :) Nem mindennapi történet - az biztos! :)

      Törlés
  2. Nagyon furcsa könyv, és nagyon meglepett, hogy a gótikus hangulatú meséből mi (vagy inkább mik) keverednek elő...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyan mint a hagyma...többrétegű :) És egyáltalán nem sablonos, ez tetszett benne a legjobban.

      Törlés
    2. Ez igaz.:)
      Azt se tudom, milyen műfajba lehetne besorolni. Inkább több kategóriába illik.

      Törlés
  3. Erre most nagyon kíváncsi lettem! Állandóan csak nő a kívánságlistám :)

    VálaszTörlés
  4. Régóta várólistás, előbbre kéne hozni...

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

na ehhez szólj hozzá ;)