John Ajvide Lindqvist - Hívj be!


Elég bonyolult ez a regény, nem csupán az ember és a vámpír szerelme teszi érdekesség, hanem a valóságos emberi események, gondolatok.

Ez is egy Vörös pöttyös könyv, de nem a lányregény fajtából, horrorisztikusnak mondanám, a megfogalmazás pedig kegyetlenül naturalisztikus.
A filmet pár hónapja láttam, de annyira nem tetszett, túl kegyetlen volt az egész történet, de nem bántam meg, hogy elolvastam a könyvet, mert jobban mögé látunk a dolgoknak, megismerjük Eli történetét (Eli-Istent jelent, ahogy az egyik szereplő nagy okosan megmondja a könyv közepén).

"1981 késő ősze van, a peremvárosban a szokott módon zajlik az élet. De amikor a közelben egy tizenéves fiú lecsapolt vérű holttestére bukkannak, rituális gyilkosságról kezdenek suttogni.
Senki sem sejti, mi történik valójában. A tizenkét éves Oskar képzeletét megragadja a gyilkosság, de még jobban foglalkoztatja az új lakó. A szomszédba egy lány költözött. Összebarátkoznak. Egyre szorosabbá válik a kapcsolatuk. De a lányban van valami furcsa. Valami nagyon szokatlan. És csak éjszaka lehet találkozni vele.
Az Engedj be! egyedülálló mű: nyomorúságos svéd külvárosban játszódó rémregény. Gyerekek számára szigorúan tiltott olvasmány szerelemről, kitaszítottságról, bosszúról és vámpírokról.

John Ajvide Lindqvist maga is Blackebergben nőtt fel, később bűvészként, színpadi humoristaként és forgatókönyvíróként tevékenykedett. Az Engedj be! az első könyve."

Az egyik főszereplő Oskar, akit folyton bántanak az osztálytársai és kiközösítik őt, az agresszióhoz fordul: gyilkosságokról szóló cikkeket olvas, eljátssza, hogy ő "a Gyilkos", ezzel próbálja meg a kezébe venni a sorsát.

Oskar a regényben egyre jobban magára talál, a sarkára áll.
"Oskar. Az az izé ott a tükörben. Vajon ki lehet? Annyi minden történik vele mostanában. Rossz dolgok. Jó dolgok. Furcsa dolgok. De hát kicsoda ő? Jonny, ha ránéz, Röfit látja, akit meg kell verni. Mama az ő kicsi szívét látja, akinek nem eshet bántódása.
Eli, ha ránéz... kit lát?"

Az író Svédországról is megmondja a véleményét. Jó pár burkolt utalást találunk, a "rendszer" hibáiról.

Oskar fejlődik, méghozzá a furcsa szomszéd lány, Eli hatására, ő bátorítja, arra, hogy álljon a sarkára:
"– Üss vissza! Ugye még sohasem ütöttél vissza?
– Nem.
– Akkor most tedd meg! Üss vissza! Erősen."

Az eseményeket több nézőpontból (Oskar, Hákan, Eli, a kínai kocsma törzsvendégei és egy-két alkalmi szereplő) látjuk, ezek valahogyan mind kapcsolódnak egymáshoz.

A történetben Hákan-t egyáltalán nem tudtam elviselni! A könyvben a legrosszabb dolgok kapcsolódnak hozzá: pedofília, az hogy sósavat önt az arcára, hogy ne ismerjék fel, de a legdurvább -ami a filmben már benne se volt - hogy miután lezuhan a kórházból él! Zombiként mászkál a városban és Elit keresi, akivel aztán nagyon undorító módon bánik ...
Nehéz értékelni ezt a könyvet, aki szereti borzongást, és a falhoz vágós történeteket, az olvassa el.

4/5

Megjegyzések