2010. január 22., péntek

Márai Sándor - Béke Ithakában

Először tavaly hallottam erről a könyvről, antik irodalom órán ajánlotta a tanárom. Akkor nem volt lehetőségem elolvasni, a könyvtárban nem volt meg egy darab sem, de pár hete kedves csoporttársam kölcsönadta nekem! Annyira tetszett, hogy 3 nap alatt el is olvastam.

A történet maga az Odüsszeia folytatása, három nézőpontból ismerhetjük meg Odüsszeuszt, és a hazatérésének és a bolyongásának körülményeit és okait.
Nagyon szórakoztató könyv, érdekes, új szempontok szerint ábrázolja a klasszikus hősöket.
A "három énekben" először Pénelopé szemszögéből ismerjük meg Odüsszeuszt - aki nem csak ember volt szerinte, hanem kezdetben egy isten (Fénythozó), és utána vált emberré. Az utána való várakozás nem volt teljesen boldog, a családja félt is tőle, hogy hazatér. Vicces volt, hogy Pénelopé leírja, hogy nem a kérői élték fel minden vagyonát, hanem a szolgái loptak tőle! Persze leírja, hogy milyen volt Odüsszeusz, mennyit változott.
A második énekben Télemakhos mesél apjáról. Ő beutazott minden helyet, ahol apja is megfordult és mindenhol azzal találkozott, hogy apja "nem tisztelte a magántulajdont", vagyis ott lopott meg mindenkit, ahol tudott! Járt Kalypsónál is, aki hosszasan mesélt arról a 7 évről, amikor a "sokattűrt" a vendége volt. Mint kiderül nem tartotta O-t erőszakkal magánál ... Kalypso titkokat is mesél Télemakhosznak az isteni világról.
A harmadik éneket Télegonos meséli el, aki Kirké és Odüsszeusz fia. Télegonos sokat mesél a saját életéről, és sokáig nem is tudta ki az apja. Amikor megtudja akkor útra kel, hogy megismerje az emberek világát (mivel ő félig isten). Végül eljut Ithakába, ahol önvédelemből megöli apját. Odüsszeusz utolsó parancsa, hogy a Pénelopé menjen feleségül Télegonoshoz, Télemakhosz pedig Kirkét vegye feleségül, ezzel jól megkeveri a szereplők életét.

Márai stílusa nagyon jó, a történet is izgalmas, és újszerű nézőpontot mutat be.
5/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Te mit gondolsz? :)

Összes címke

1001 könyv listás (22) 12daybloggerchallenge (12) 14. század (1) 17. század (1) 18 karika (7) 18. század (7) 19. század (30) 2 pontos (12) 20. század (164) 21. század (113) 2pontos (1) 3pontos (75) 4pontos (343) 5pontos (372) 9/11 (2) a love story trilógia (3) a mágia árnyalatai (3) abszurd (4) ad astra (4) agatha christie (12) agatha raisin (24) agave (10) akcióvadász (24) aktuális (1) alan glynn (1) alaszka (1) alessandro baricco (1) alessandro d'avenia (1) alice hoffman (10) alice munro (1) alice sebold (1) allan pease (1) álláskereséshez (1) állatos (8) almási kitti (1) alternatív történelem (6) ambrózy báró esetei (1) amerika (7) amerikai (215) amerikai dél (34) amszterdam (1) angela carter (2) Angeli Marina (1) anglia (2) angol (193) angolul (25) anna black (1) anna gavalda (3) anna rice (1) anne rice (4) apokalipszis (2) arany pöttyös könyvek (11) argentin (1) arto paasilinna (1) asperger (1) aszlányi károly (1) athenaeum (2) audrey niffenegger (2) austin kleon (2) ausztrál (6) autizmus (1) az olvasás 7 hete (8) az orosz szerető trilógia (3) az úr sötét anyagai (5) ázsia (1) balkán (1) banana yoshimoto (2) barangolás (14) baráth katalin (5) barátság (6) barcelona (2) bartis attila (1) beatrix potter (1) békés pál (1) ben aaronovitch (2) betegség (6) blog (18) blogtippek (4) body positive (1) bohumil hrabal (2) bóna lászló (1) book a sloth (2) booktag (10) boris vian (5) borító (3) boszorkány (13) botanika (1) bölcsészkrimi (6) böszörményi gyula (1) bram stoker (2) brazil (7) bridget jones (1) bródy lili (1) bronte (4) brunella gasperini (1) budapest (17) budapest noir (1) bűbájoló történetek (1) calderon (2) carlos ruiz zafón (5) castle (1) catherynne m. valente (1) celia rees (2) charlaine harris (11) charles dickens (5) charlie n. holmberg (3) chicklit (37) cholnoky viktor (2) christopher moore (6) cirkusz (2) coco chanel (1) cormoran strike (3) cozy mystery (27) családregény (17) cseh (6) csehov (1) cserna-szabó andrás (4) csokoládé-trilógia (3) dán (3) dan brown (6) dark fantasy (1) darren shan (1) david levithan (1) david nicholls (1) david safier (1) dávid veron (4) debrecen (1) déli végek trilógia (1) depresszió (4) diane setterfield (1) díj (8) disztópia (19) DIY (1) dizájn (1) doctor who (2) dominika (3) dorian gray (1) drámák (3) drog (1) e.t.a. hoffmann (1) edith wharton (1) eger (1) egészség (3) egyetem (2) éhezők viadala trilógia (3) elena ferrante (2) életmód (17) életrajz (15) elfeledett könyvek temetője (3) elif shafak (1) elizabeth gaskell (1) elizabeth george (1) elizabeth gilbert (4) elizabeth kostova (2) elizabeth strout (3) emberi sorsok (3) emile zola (4) énekes (1) énmárka (1) énregény (1) erdély (1) erdő (1) eric kraft (1) erin morgenstern (1) erlend loe (1) ernest hemingway (2) erotikus (1) esszék (7) európa (3) európa kiadó (1) évösszegzés (4) évszakok (1) extra infók (2) f. scott fitzgerald (2) fábián janka (1) fabio volo (1) fandorin (1) fantasy (59) fekete istván (1) feminizmus (15) festészet (2) film (99) finn (11) firenze (1) fodor ákos (5) ford madox ford (4) fotózás (2) főnix (1) főzés (1) francia (40) fredrik backman (2) friss könyvek (83) fumax (1) gaál viktor (1) gabo sff (9) gabriel garcía márquez (3) gail carriger (4) gárdonyi géza (2) gasztronómia (3) gasztroregény (10) gaura ágnes (1) gayle forman (1) geek (1) gemma doyle (4) george mann (1) georges simenon (1) géra eleonóra (2) gondolatok (6) goodreads (1) gótikus (1) görög (2) grecsó krisztián (6) groteszk (2) guillaume musso (3) guilty pleasure (1) gyász (3) gyerek (2) háborús (2) hajléktalan (1) hajóbontók (1) halloween (3) hamish macbeth (1) hangoskönyv (21) harold fry (1) három nővér szigete (3) harper lee (1) harry potter (17) havi tervek (34) havi zárás (70) helen simonson (1) helikon (1) hercule poirot (2) hétvilág (3) hírek (7) hófehér-trilógia (3) holland (1) holokauszt (4) holt költők társasága (1) honlapajánló (11) horror (3) humor (34) húsvét (1) hvg (5) ian mcewan (3) idézetesképes (10) időutazás (4) ifjúsági (43) igaz történet (4) ikrek (2) illusztrált (11) indiai (1) indonéz (1) interjú (3) interjúk (2) internet (3) ír (3) iráni (1) irodalomtörténet (1) írország (1) iskola (5) ismeretterjesztő (28) isztambul (1) izland (1) izlandi (3) izraeli (1) j. d. california (1) j. d. salinger (1) j.k.rowling (16) jane austen (11) jane austen nyomoz (1) janelle mcculloch (1) janet evanovich (4) japán (11) jay asher (2) jeanette winterson (2) jennifer donnelly (1) jim kay (4) joanne harris (18) jodi picoult (1) jodi taylor (2) joe hill (2) john green (1) jon krakauer (1) jonathan hunt kalandok (2) jonathan safran foer (1) joyce maynard (1) jövő (3) jugoszlávia (1) julia child (1) julie és julia (1) junot díaz (1) kaffka margit (2) kaland (9) kalligram (1) kamaszkor (4) kanadai (4) karácsony (27) karinthy frigyes (1) kármán józsef (1) kastély (1) katarina mazetti (2) kate furnivall (3) kate morton (2) kathryn stockett (1) kávé (4) kazuo ishiguro (1) kedvenc (26) képregény (9) kereszténység (1) keri smith (7) kiegészítő kötet (1) kihívás (17) kína (3) kindle (4) kirekesztés (3) kísértet (1) kisregény (10) kiss angéla (4) klasszikus (69) klausz melinda (2) kleinheincz csilla (4) kolumbiai (3) konmari (3) kortárs (66) kosáryné réz lola (1) kosztolányi dezső (1) könyvajánló (10) könyvekről röviden (8) könyvesfilmes (4) könyvfesztivál (8) könyvhét (4) könyvmolyoknak (10) könyvtár (3) körbeposzt (45) kőrösi zoltán (7) közel-kelet (1) középkor (2) közösség (2) kreatív (12) krimi (90) lauren graham (1) leila sales (1) lélekboncolgató (3) lena dunham (1) lengyel (1) lenyűgöző teremtmények (5) leszbikus (3) levélregény (8) leviathan trilógia (1) libba bray (8) libri (6) lisa jewell (1) lista (25) litván (1) ljudmila ulickaja (1) lmbt (11) logan mcrea (1) london (16) louisa m. alcott (1) louisa may alcott (1) lynn barber (1) m.c.beaton (20) macska (1) maggie stiefvater (3) mágikus realizmus (12) magyar (176) magyar blogger rovatok (106) magyar könyvek viadala (8) maisie dobbs (1) maláj (1) márai sándor (11) marc levy (1) marketing (3) markus zusak (1) maupassant (1) maxim kiadó (5) média (1) megjelenések (26) melania mazzucco (1) memoár (13) mercy fall farkasai (3) mese (15) mese felnőtteknek (10) meseregény (4) mexikó (2) mezei mária (1) michael cunningham (3) milan kundera (2) mindfulness (3) miss marple (2) misztikus (5) mitológia (5) molnár ferenc (1) moly.hu (2) monarchia (1) mrs. jeffries (2) múltidézés (2) muriel barbery (1) műfaj (1) műfaj mustra (1) művelődéstörténet (2) művészet (1) nail gaiman (1) nancy drew (1) naomi alderman (1) Napernyő Protektorátus (4) napló (3) nathaniel hawthorne (2) neil gaiman (12) nellie bly (2) német (14) new adult (5) new england (5) new york (23) newbury és hobbes nyomoz (1) nicholas sparks (1) nick hornby (1) nicole krauss (1) nikki heat sorozat (1) nora roberts (3) norvég (6) novellák (43) női sors (39) nyár (14) nyereményjáték (10) ókor (1) olasz (21) on sai (7) oriana fallaci (1) orosz (13) oroszország (1) orson scott card (1) oscar wilde (1) osztrák (2) ottlik géza (2) önéletrajz (12) öngyilkosság (1) önismeret (12) önsegítő (7) öregedés (1) ősz (4) pakisztáni (1) paolo bacigalupi (2) papírmágus trilógia (3) papp diána (4) parade's end (4) párizs (7) partvonal (4) patrick modiano (1) patrick ness (1) patrick süskind (2) paul auster (1) paula hawkins (2) paulo coelho (7) peter grant sorozat (3) peter mayle (1) philip pullman (6) philippa gregory (1) pioneer kiadó (1) poe (1) poket zsebkönyv (1) popkultúra (1) posztmodern (1) programajánló (21) pszicho-thriller (4) pszichoanalízis (1) pszichológia (8) rabszolgaság (3) rachel joyce (1) rainbow rowell (3) rájátszás (2) rakovszky zsuzsa (2) ransom riggs (2) regény (1) regényes életrajz (4) rejtély (1) rejtő jenő (3) retelling (5) richard paul evans (2) road trip (1) rob thurman (1) robert merle (1) róma (1) romantikus (47) ruta sepetys (2) salla simukka (2) sarah addison allan (5) sarah andersen (3) sarah perry (1) sárkány (2) sárkánycsalogató (1) scifi (26) scolar (5) shakespeare (3) sherlock holmes (5) simon márton (1) siobhan dowd (3) sir arthur conan doyle (6) sírkertek királynője (3) skandináv (2) skót (28) sky chaser trilógia (2) sophie kinsella (1) sorozat (18) spanyol (7) st. mary krónikák (2) steampunk (8) stephanie plum sorozat (4) stephen king (1) stephenie meyer (2) subscription box (3) susanna clark (1) svájc (1) svájci (1) svéd (14) sylvia plath (1) szabó magda (5) szabó t. anna (2) szakácskönyv (2) számítástechnika (1) szatíra (1) szécsi noémi (3) szegénység (1) szellem (5) személyes (164) szemináriumi dolgozatom (2) szépirodalom (79) szerb (1) szerb antal (2) szerelem (2) szerzői életrajz (2) szex és new york (1) sziget (4) színész (3) színező (1) színház (2) szociológia (3) szombathely (2) szórakoztató (3) szülinap (9) szürrealizmus (3) társadalomkritika (6) társadalomtörténet (2) tasmina perry (2) tavasz (1) tél (6) tematikus (6) témázunk (1) terrortámadás (1) the last policeman (1) thomas hardy (2) thomas mann (1) thriller (6) tilt (182) tim burton (1) titanic (1) tolkien (3) tolsztoj (1) tommy és tuppence (1) top5 (24) tóth krisztina (5) több idősík (6) török (4) történelmi (23) történelmi romantikus (2) tracy chevalier (7) true blood (11) tumblren láttam (8) Tü/Körben (1) tündér (1) tv sorozat (1) twilight saga (8) új-zéland (3) újraolvasás (16) újság (1) újságíró (2) ukrán (2) updike (1) urban fantasy (16) utazás (6) ünnep (7) űrutazás (1) v. e. schwab (3) vallás (7) vámos miklós (1) vámpír (5) vámpírkrónikák (1) vámpírnaplók (2) vámpíros könyvek (15) varázslat (2) várólista (7) várólistacsökkentés (46) város (2) velence (5) vérgróf-trilógia (1) vers (30) vicki myron (1) victor hugo (1) viktoriánus (20) világháború (24) virág emília (3) virginia woolf (18) vivien holloway (1) vlog (2) vörös pöttyös könyvek (10) wales (1) walter kirn (2) walter lord (1) wayward pines (1) weird fiction (2) william somerset maugham (2) wladyslaw szpilman (1) YA (21) YA sorozat (14) zene (8) zsidó (6)

Nemzetiség-helyszín szerint

alaszka (1) amerikai (215) amerikai dél (34) amszterdam (1) anglia (2) angol (193) argentin (1) ausztrál (6) balkán (1) barcelona (2) brazil (7) budapest (17) cseh (6) dán (3) dominika (3) francia (40) görög (2) írország (1) isztambul (1) izland (1) izlandi (3) izraeli (1) japán (11) jugoszlávia (1) kína (3) közel-kelet (1) lengyel (1) litván (1) london (16) magyar (176) mexikó (2) német (14) new england (5) new york (23) norvég (6) olasz (21) orosz (13) osztrák (2) pakisztáni (1) párizs (7) róma (1) skót (28) spanyol (7) svájci (1) svéd (14) török (4) új-zéland (3) velence (5)

Kor szerint

Pontozás szerint

2 pontos (12) 3pontos (75) 4pontos (343) 5pontos (372) kedvenc (26)