Márai Sándor - Vendégjáték Bolzanóban

"Hősöm arc- és jellemvonásaiban az olvasó bizonyára felismerni véli Giacomo Casanova, a 18. század e hírhedt kalandorának jellegzetes arcélét.
E felismerés ellen, mely egyesek szemében talán vád is, nehéz lenne védekezni. Hősöm átkozottul hasonlít ama mindenre elszánt, hazátlan s mindenestől talán mégis boldogtalan vándorlegényre, aki 1756. október 31-én éjfélkor kötélhágcsón ereszkedett le a velencei ólomkamrákból a lagúnákba, s egy Balbi nevű kicsapott szerzetes társaságában menekült a Köztársaság területéről München felé. Mentségem annyi, hogy hősöm élettörténetéből engem nem a regényes történet érdekelt, hanem a regényes jellem."

Lélektani regényről van szó, amiben nem a történések a domináns, hanem a hosszú monológok (amik belső monológok és a párbeszédekben is ezek dominálnak).
A cselekmény röviden összefoglalható: Giacomo (Casanova) megszökött Balbi segítségével és Bolzanóban kötnek ki, az egész város róla beszél. G. pénzt szerez egy velencei barátjáról, majd felidéz egy régi ismerőst az életéből, később meglátogatja Párma nagyura (akinek a felesége, az a bizonyos régi ismerős - Franciska), az öreg nemes szerződést ajánl neki -töltsön Franciskával egy éjszakát, de hajnalra a lány térjen vissza hozzá és csalódjon Giacomóban és felejtse el, hogy szerelmes volt belé.
A könyv végén van a csattanó, a bizonyos vendégjáték, ahol felcserélődnek a szerepek ... Giacomo arra készül, hogy az éjszaka elcsábítja Franciskát, és megad neki mindent, de reggelre kiábrándítja magából. Be is öltözik nőnek, hogy induljon a jelmezbálba, ahol találkozik majd a lánnyal, de előbb állít be hozzá maga Franciska, férfinak öltözve. A szerepek felcserélődnek, F. az aki elcsábítaná G.-t, ő az aki megbántja és megvigasztalja. Mindketten tudják, hogy G.-nak ő az "Igazi", de a férfi fél ezért szökik el tőle. Mint az utolsó fejezetből megtudjuk, hogy G. is tudja ezt, de a lányt féltve inkább nem avatkozott bele az életébe, mert "van egyfajta szerelem, mely nem elvenni akar, hanem megóvni, nem bántani akar, hanem megmenteni...".
Bonyolult és nehéz regény, sok az ismétlés a szövegben, versszerű az egész.
Inkább nem is pontozom, mert nem merem az állítani, hogy megértettem, ezért nem is ítélkezem felette :) (A Béke Ithakában egyszerűbb volt egy fokkal, azt jobban is élveztem.)

"Az élet, hogy egy férfi és egy nő találkoznak, mert összeillenek, mert olyan közük van egymáshoz, mint az esőnek a tengerhez, egyik mindig visszahull a másikba, alkotják egymást, egyik feltétele a másiknak. Ebből a teljességből lesz valami, ami összhang, s ez az élet."

Megjegyzések