Kortárs ifjúsági novellák

szeptember 05, 2018
A Móra Kiadó és a József Attila Kör először 2015-ben indított egy novellaíró pályázatot, melyre olyan munkákat vártak, amik megmutatják milyen egy mai magyar fiatal élete. Az első kötetben (Jelen!) a pályázat első három helyezettje mellett pályakezdők és már publikáló írók novellái is helyet kaptak. A kötet 2017-ben elnyerte az Év Gyermekkönyve díját, így gondolom nem is volt kérdéses, hogy folytatják a koncepciót. Ezek a kötetek arra is jók, hogy megismertessék, megszerettessék a novella műfaját, ill. megmutathassák a kortárs magyar íróinkat.  

Jelen!
A 16 novella legtöbbje tetszett - a legjobban Krusovszky Dénes: A fiúk országa (ezt már olvastam az azonos című kötetében), Molnár T. Eszter: Present, perfect, Mán-Várhegyi Réka: Viszlát, kamaszkor!
A kötetben szereplő történetek a fiatalok hétköznapjait, problémáit mutatja be, amelyek változatosak: a tanári tekintéllyel való visszaélés, a szülők elvesztése, a külföldre költözés magánya, vagy épp az ismerkedés nehézsége. A válogatás sokszínűre sikerült nem csak azért mert pályakezdők, és már befutott írók műveit olvashattuk - hanem a stílusbeli változatosság miatt is. Van amelyik kevésbé nyert meg magának - nehezen volt követhető, vagy a témája miatt, de összességében tetszett a kötet és örülök, hogy már elkészült a 'folytatás' is.

2050
Ebben a kötetben 13 novella kapott helyet és ahogy a címből is sejthető a jövőben játszódnak. Ez a kötet jobban tetszett, mint az előző - izgalmas és hihető jövőkép bontakozik ki az egyes novellákban, de az emberi kapcsolatokra, alapvető érzésekre, vágyakra teszi a hangsúlyt. A virtuális valóság, a droidok, a globális felmelegedés, migráció témái ezekben a történetekben már a hétköznapok valósága. A kötet ugyanúgy épül fel, mint az előző - a pályázat 3 nyertese mellett beválogattak ismert és kezdő írók műveit, van amit szintén már olvastam kötetben korábban.
A legjobban ezek tetszettek: Lapis József: Protokoll, Brandon Hackett: Életjáték, Mostkát Anita: Gumicukorszív, Jassó Judit: Sors bona.

4/5

2 megjegyzés:

  1. De jó kis kötetek! A kivitelezésük is nagyon jó lett, és valóban nem rossz ötlet velük népszerűbbé tenni a novella-műfajt. ;)

    VálaszTörlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.