Joanne Harris - Szederbor

Újabb kedvenc J. H. könyv :))
Ez az ún "étel-trilógia" második része (1. Csokoládé, 2. Szederbor, 3. Ötnegyed narancs).

A történet nagyon tetszett, sokrétű: először is itt van Jay Mackintosh, aki író válságban van, jó pár éve írt egy sikeres könyvet, de azóta megrekedt a ponyvaregényeknél. Egy nap hirtelen ötlettől vezérelve vesz egy "csattót" Franciaországban, Lansquenet mellet [igen ahol a Csokoládé játszódik ;) ]. Közben megismerjük Jay kamaszkorának néhány, meghatározó évét, amit egy angliai bányászfaluban tölt a nagyszüleinél, itt ismerkedik meg Joe-val, aki egy különc kertész. A regény harmadik rétege a Lansquenet-i élet, pár évvel a Csokoládé után vagyunk (gondolom) és a város egy új oldalát fedezhetjük fel: több szereplőt ismerünk meg, és régiek is visszatérne (Josephine, Roux, Narcisse...), és a negyedik réteg lehetne egy krimibe illő szál: Marise d'Api özvegy, aki egyedül neveli kislányát és teljesen elzárkózik a külvilág elől....
Szóval a történet nagyon sokrétű, és hangulatos, a helyszín nagyon tetszett :))
Kicsit Peter Mayle - Bor, mámor, Provance-ára hasonlít: angol férfi birtokot vesz Fr.o-ban, és gazdálkodik, felújítja a házat, és egyre jobban belekeveredik a francia falu életében.

Joanne Harris honlapján sok érdekes háttérinformációt olvashatunk a könyvről (a többiről is), egy részét lefordította, nem tökéletes fordítás, de a célnak megfelel :)) (nem ellopni! :D)

"Akkor fejeztem be a Szederbort mielőtt a Csokoládé megjelent. Megkönnyebbültem, hogy így történt, mert ha láttam volna előre a Csokoládé sikerét, lehetséges, hogy végeztem volna Jayjel, teljesen lefagyasztott volna a saját teljesítményem és képtelen lettem volna újra vmi komolyat írni. Szerencsére engem több dolog kötött a való világhoz, mint Jayt - egy 8 évessel élni egy félelmetes ellenszer az ellen, hogy a múltban éljek - és próbáltam nem túl sokat gondolni a Csokoládéra és írtam, tudva, hogy minden irodalmi siker nagyon makacs az elvárás átkától (?)

A Szederbor nem a Csokoládé folytatása, része. Nem szándékosan, de voltak visszatérő témái (étel / bor mint az átváltozás eszköze, varázslat, élet egy kis közösségben), amik összekötik a két könyvet. Összegezve a Szederbor ugyanott játszódik, mint a Csokoládé és természetesnek tűnt, hogy néhány korábbi szereplő is feltűnjön. Akárhogy is ez nem egy folytatás. Ez egy rokon - másodunokatestvér talán - és ezért azonos génekkel rendelkeznek.

Amíg a Csokoládé története az anyagi dédanyámhoz szól (akiről Armande-ot mintáztam, és a fényképe látható a hátsó borítón), addig a Szederbor az apai nagypapámról szól. Földialma Joe Cox-ot, a kertészt, a yorkshire-i embert, a volt bányászt, amatőr varázslót és szélesebb látókör keresőjét, róla mintáztam, az ő alakja adta a gerincét a történetnek. Az ő fényképe látható a hátsó borítón, 5 vagy 6 évesen az apja térdén ülve. Egy szénbányász családban született Anglia északi részén, a nagypapám egy kertész volt és imádott termeszteni dolgokat, habár az apja sokszor mondta, hogy csak az időt pazarolja ezzel, és csak a "hasznos" kertészkedést támogatta (vagyis élelem termesztését). Az apját és a bátyját követve a bányában dolgozott sok éven át, mielőtt megtalálta az álom munkáját, mint egy vezető kertész a helyi birtokon. Amikor a háború elkezdődött, megpróbálta besoroztatni magát, de egy kéz sérülése miatt amit a bányában szerzett, alkalmatlan volt a szolgálatra. Önkéntesként tért vissza a szénbányászatba, feladva az álommunkát, és mikor a háború véget ért, felfedezte, hogy akaratlanul újabb 30 évet töltött ott.

Nyugdíjazásakor, visszatért a kertészkedéshez. Ő és a nagymamám egy édes kis sarokboltot (ahol a szüleim életek egy darabig, és ahol én is születtem), és volt egy ágyása, ahol a nagypapám  különféle zöldségeket, és gyümölcsöket termesztett. A legkorábbi emlékeim erről az ágyásról és a növényekről vannak, amik hidegágyásban, és újra felhasznált limlomokból épültek, és egy rádió lógott a fáról, és én rebarbarát szopogattam, és hallgattam a történeteket.

Emlékszem a nagypapámra aki dzsemet és befőttet készített, és hogy a házban mindig főzés, ecet, és erjesztés szag volt. A legjobb az emlékek közül, a bora volt. A legtöbb kísérleti volt, ezért ihatatlan (krumpli, vagy paszternák), de néhány elég jó volt. A nagypapám demizsonokban tartotta a hátsó hálószobában őket, és ritkán ivott akármi mást. Mikor egyetemre mentem, ő mindig adott egy fél tucat üveget a házi készítésű borából az év kezdetére, és a nagymamám küldött nekem gyümölcsös sütiket vagy dzsemeket év közben.  Olyan volt, mint az otthon íze.

Amikor a nagypapám meghalt, 10 éve, felkaptam néhány megmaradt üveget az éléskamrából. Jay bártrabb volt mint én - én még mindig nem nyitottam ki őket."

5/5