2018. szeptember 27., csütörtök

Kakebo

A könyvek gyűjtése mellett már gyerekkorom óta lelkesen listáztam a dolgaimat - az olvasmányaimat, könyveimet, a tennivalóimat, és az utóbbi néhány évben a pénzügyemet is. Ezért egyből kíváncsi lettem erre a könyvre, amit a szeptemberi megjelenések között találtam.

A kakebo (ejtsd: kakeibo) háztartási napló, amit Hani Motoko, az első japán újságírónő alkotott meg 1904-ben. Azóta a japán háztartások része, amit már gyerekkortól vezetnek. Persze hazánkban is megvolt a háztartási napló írásának hagyománya - de napjainkban talán családi szinten elveszítette jelentőségét. 

A kakeboban okosan felépítve vezethetjük hónapról hónapra a pénzügyeinket. A kiadásokat csoportosítva kell feltüntetnünk: alapvető -, másodlagos szükségletek, kultúra és szabadidő ill. váratlan kiadások. Ezekre példákat is ad az elméleti áttekintés - és ezekből jó néhányat én is jelölgettem a határidőnaplóm pénzügyi részében, amikor eszembe jutott. 

A hónap elején készíteni kell egy vázlatos költségvetést - az állandó bevételekről és kiadásokról, ill. meg lehet fogalmazni célokat (pl.: kevesebbet mész kávézóba, vagy nem veszel ruhát ebben a hónapban). 


A napló nagyobb részét a heti beosztású oldalak teszik ki, itt napra pontosan - a fenti csoportokba beosztva kell felvezetni az aktuális költéseket. A hét végén pedig összesíteni kell a sorokat, hogy a következő részben, a hónap zárásánál könnyebb legyen összegezni a különféle csoportokba tartozó kiadásokat. Itt az összegzésen kívül kiemelhetjük saját magunk számára, hogy az adott hónapban mik voltak azok a pontok, ahol tudtunk volna spórolni, esetleg a következő hónapban mire kell odafigyelnünk.

A napló felépítésének ismertetése után kapunk több tippet is, hogyan tudunk spórolni - amik közül többet alkalmaznom kellene - ezért is jó ez a formátum, mert ahányszor a kezembe veszem majd, annyiszor átismételhetem a tanácsait is. Pl. 30 napos szabály - ha nem vagy biztos benne, hogy szükséged van-e az adott dologra várj vele 30 napot. Ha még mindig szeretnéd akkor megveheted :) Nekem ez könyveknél is bevált, de ide sorolhatnék több dolgot. Ehhez kapcsolódik az is, hogy minél többet vársz valamire, annál nagyobb élmény ha rászánod magad és megveszed. Szintén könyves példa: ilyen volt nekem egy angol nyelvű könyv megrendelése, amit tudtam, hogy máshonnan nem fogok tudni beszerezni, jó néhány hónapig kerülgettem. :)

Miért vezessük írott formában?
Tudom, hogy rengeteg applikáció van a költések vezetésére, egy időben én is használtam ilyet (amiben hasonlóan kategóriákra lebontva tudtam követni a költéseimet pl.: étel, ruha, stb). De egy idő után elveszítettem a türelmem, lelkesedésem, hogy ott is rögzítsem. Nekem mindig a fizikai határidőnapló az elsődleges - hiába jegyzetelek telefonomba, cetlikre, ide-oda, akkor vagyok elégedett ha a határidőnaplómban is nyoma van a napjaimnak, feladataimnak. Ezért már alig várom, hogy októbertől vezessem ebben a naplóban a költéseimet, célokat tűzzek ki és sokkal könnyebben figyelhessem mire mennyit költök. 

Kinek ajánlom?
- azoknak akik most költöznek el a szülői házból, kollégiumba/albérletbe;
- azoknak akik úgy érzik, hogy a fizetésük elfolyik a hónap végére/elejére;
- akik szeretnek tudatosan élni és a határidőnaplójuk erre nem ad elég helyet (jelen!)
- ajándékba a fenti kategóriák valamelyikében érintetteknek ;)

5/5

Kiadó: Ventus Commerce
Kiadás éve: 2018
Eredeti cím: Kakebo
Oldalszám: 192
Ár: 3400 Ft (Rendeld meg a kiadótól!)
Borító: 5/5

Fülszöveg:
A kakebo nem más, mint egy világszerte népszerű kiadástervező napló – zseniális japán találmány saját pénzügyeid kézben tartására. A kiadásokat négy fő kategóriába sorolva könnyedén nyomon követheted és elemezheted a költekezési szokásaidat, így rájössz, mely pontokon érdemes változtatnod rajtuk.Miért használd a kakebót?1. MEGTAKARÍTÁS: használatával a havi kiadásaid akár 30 százalékát is megspórolhatod2. REND: egyszerűen és módszeresen kezelheted a pénzügyeidet.3. KONTROLL: megtervezheted és ellenőrizheted, hogy mennyit költesz.4. FEJLŐDÉS: tudatos gazdálkodásra ösztönöz.5. SIKERÉLMÉNY: megtanít arra, hogyan bízzál a saját képességeidben, és hogyan kezeld stresszmentesen a pénzügyeidet.A kakebót 1904-ben mutatták be, feltalálója Hani Motoko (1873-1957), az első japán újságírónő.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Te mit gondolsz? :)

Összes címke

1001 könyv listás (23) 12daybloggerchallenge (12) 14. század (1) 17. század (1) 18 karika (10) 18. század (8) 19. század (31) 20. század (178) 21. század (117) 2pontos (16) 3pontos (88) 4pontos (370) 5pontos (390) 9/11 (2) a love story trilógia (3) a mágia árnyalatai (3) abszurd (4) ad astra (4) agatha christie (17) agatha raisin (24) agave (10) akcióvadász (24) aktuális (1) alan glynn (1) alan moore (1) alaszka (2) alaszkai (1) alessandro baricco (1) alessandro d'avenia (1) alice hoffman (10) alice munro (2) alice sebold (1) allan pease (1) álláskereséshez (1) állatos (8) almási kitti (1) alternatív történelem (7) ambrózy báró esetei (1) amerika (10) amerikai (229) amerikai dél (34) amszterdam (1) angela carter (2) Angeli Marina (1) anglia (3) angol (202) angolul (27) anna black (1) anna gavalda (3) anna rice (1) anne frank (1) anne rice (4) apokalipszis (2) arany pöttyös könyvek (11) argentin (1) arto paasilinna (1) asperger (1) aszlányi károly (1) athenaeum (2) audrey niffenegger (2) austin kleon (2) ausztrál (6) autizmus (1) az olvasás 7 hete (8) az orosz szerető trilógia (3) az úr sötét anyagai (5) ázsia (1) balkán (1) banana yoshimoto (2) barangolás (14) baráth katalin (5) barátság (6) barcelona (2) bartis attila (1) beatrix potter (1) békés pál (1) ben aaronovitch (2) betegség (7) blog (15) blogtippek (4) body positive (1) bohumil hrabal (2) bóna lászló (1) book a sloth (2) booktag (11) boris vian (5) borító (3) boszorkány (14) botanika (1) bölcsészkrimi (7) böszörményi gyula (1) bram stoker (2) brazil (7) bridget jones (1) bródy lili (1) bronte (4) brunella gasperini (1) budapest (17) budapest noir (1) bűbájoló történetek (1) calderon (2) carlos ruiz zafón (6) castle (1) catherynne m. valente (1) celia rees (2) charlaine harris (11) charles dickens (5) charlie n. holmberg (3) chicklit (37) cholnoky viktor (2) christopher moore (6) cirkusz (2) coco chanel (2) colm toibín (1) cormoran strike (3) cozy mystery (27) családregény (17) cseh (6) csehov (1) cserna-szabó andrás (4) csokoládé-trilógia (3) dán (4) dan brown (6) dark fantasy (1) darren shan (1) david levithan (1) david nicholls (1) david safier (1) dávid veron (4) debrecen (1) déli végek trilógia (1) depresszió (4) diane setterfield (1) díj (8) disztópia (19) DIY (1) dizájn (1) doctor who (2) dominika (3) dorian gray (1) drámák (3) drog (2) e.t.a. hoffmann (1) edith wharton (1) eger (1) egészség (3) egyetem (3) éhezők viadala trilógia (3) elena ferrante (2) életmód (20) életrajz (16) elfeledett könyvek temetője (4) elif shafak (3) elizabeth gaskell (1) elizabeth george (1) elizabeth gilbert (4) elizabeth kostova (2) elizabeth strout (3) emberi sorsok (3) emile zola (4) énekes (1) énmárka (1) énregény (1) erdély (1) erdő (1) eric kraft (1) erin morgenstern (1) erlend loe (1) ernest hemingway (2) erotikus (1) esszék (7) európa (3) európa kiadó (1) évösszegzés (9) évszakok (1) extra infók (2) f. scott fitzgerald (2) fábián janka (1) fabio volo (1) fandorin (1) fantasy (61) fekete istván (1) feminizmus (17) festészet (2) film (100) finn (11) firenze (1) fodor ákos (5) ford madox ford (4) fotózás (2) főnix (1) főzés (1) francia (40) fredrik backman (2) frida kahlo (1) friss könyvek (87) fumax (1) gaál viktor (1) gabo sff (9) gabriel garcía márquez (3) gail carriger (4) gárdonyi géza (2) gasztronómia (3) gasztroregény (10) gaura ágnes (1) gayle forman (1) geek (1) gemma doyle (4) george mann (1) georges simenon (1) géra eleonóra (2) gondolatok (6) goodreads (1) gótikus (1) görög (2) grecsó krisztián (6) groteszk (2) guillaume musso (3) guilty pleasure (1) gyász (5) gyerek (3) háborús (2) hajléktalan (1) hajóbontók (1) halloween (3) hamish macbeth (1) hangoskönyv (21) harold fry (1) három nővér szigete (4) harper lee (1) harry potter (17) havi tervek (39) havi zárás (75) helen simonson (1) helikon (1) hercule poirot (2) hétvilág (3) hírek (7) hófehér-trilógia (3) holland (1) holokauszt (5) holt költők társasága (1) honlapajánló (11) horror (5) humor (36) húsvét (1) hvg (5) ian mcewan (3) idézetesképes (10) időutazás (5) ifjúsági (46) igaz történet (4) ikrek (2) illusztrált (13) indiai (2) indonéz (1) interjú (3) interjúk (2) internet (3) ír (5) iráni (1) irodalomtörténet (1) írország (2) iskola (6) ismeretterjesztő (28) isztambul (2) izland (1) izlandi (3) izraeli (1) j. d. california (1) j. d. salinger (2) j.k.rowling (17) jane austen (11) jane austen nyomoz (1) janelle mcculloch (1) janet evanovich (4) japán (12) jay asher (2) jeanette winterson (2) jennifer donnelly (1) jim kay (4) joanne harris (18) jodi picoult (1) jodi taylor (3) joe hill (2) john green (1) jon krakauer (1) jonathan hunt kalandok (2) jonathan safran foer (1) joyce maynard (3) jövő (3) jugoszlávia (1) julia child (1) julie és julia (1) junot díaz (1) kaffka margit (2) kaland (10) kalligram (1) kamaszkor (5) kanadai (5) karácsony (27) karinthy frigyes (1) kármán józsef (1) kastély (1) katarina mazetti (2) kate furnivall (3) kate morton (2) kathryn stockett (1) kávé (4) kazuo ishiguro (1) kedvenc (26) képregény (14) kereszténység (1) keri smith (7) kiegészítő kötet (1) kihívás (17) kína (4) kindle (4) kirekesztés (3) kísértet (1) kisregény (10) kiss angéla (4) klasszikus (69) klausz melinda (2) kleinheincz csilla (4) kolumbiai (3) konmari (3) kortárs (70) kosáryné réz lola (1) kosztolányi dezső (1) könyvajánló (10) könyvekről röviden (11) könyvesfilmes (4) könyvfesztivál (8) könyvhét (4) könyvmolyoknak (10) könyvtár (3) körbeposzt (49) kőrösi zoltán (7) közel-kelet (1) középkor (2) közösség (2) kreatív (12) krimi (95) KULT könyvek (2) lauren graham (1) leila sales (1) lélekboncolgató (3) lena dunham (1) lengyel (1) lenyűgöző teremtmények (5) leszbikus (3) levélregény (8) leviathan trilógia (1) libba bray (8) libri (6) lisa jewell (1) lista (25) litván (1) ljudmila ulickaja (1) lmbt (14) logan mcrea (1) london (18) louisa m. alcott (1) louisa may alcott (1) lynn barber (1) m.c.beaton (20) macska (1) maggie stiefvater (3) mágikus realizmus (13) magyar (183) magyar blogger rovatok (106) magyar könyvek viadala (8) maisie dobbs (1) maláj (1) márai sándor (11) marc levy (1) marketing (3) markus zusak (1) maupassant (1) maxim kiadó (5) média (1) megjelenések (26) melania mazzucco (1) memoár (16) mercy fall farkasai (3) mese (16) mese felnőtteknek (10) meseregény (4) mexikó (3) mezei mária (1) michael cunningham (3) milan kundera (2) mindfulness (3) miss marple (2) misztikus (6) mitológia (5) molnár ferenc (1) moly.hu (2) monarchia (1) mrs. jeffries (2) múltidézés (2) muriel barbery (1) műfaj (1) műfaj mustra (1) művelődéstörténet (3) művészet (1) nail gaiman (1) nancy drew (1) naomi alderman (1) Napernyő Protektorátus (4) napló (5) nathaniel hawthorne (2) neil gaiman (16) nellie bly (2) német (15) new adult (5) new england (6) new york (24) newbury és hobbes nyomoz (1) nicholas sparks (1) nick hornby (1) nicole krauss (1) nikki heat sorozat (1) nora roberts (4) norvég (6) novellák (48) női sors (48) nyár (15) nyereményjáték (11) ókor (2) olasz (22) on sai (7) oriana fallaci (1) orosz (13) oroszország (1) orson scott card (1) oscar wilde (1) osztrák (2) ottlik géza (2) önéletrajz (12) öngyilkosság (1) önismeret (13) önsegítő (7) öregedés (1) ősz (4) pakisztáni (1) paolo bacigalupi (2) papírmágus trilógia (3) papp diána (4) parade's end (4) párizs (7) partvonal (4) patrick modiano (1) patrick ness (1) patrick süskind (2) paul auster (1) paula hawkins (2) paulo coelho (7) peter grant sorozat (3) peter mayle (1) philip pullman (6) philippa gregory (1) pioneer kiadó (1) poe (1) poket zsebkönyv (2) popkultúra (1) posztmodern (1) programajánló (21) pszicho-thriller (4) pszichoanalízis (1) pszichológia (9) rabszolgaság (3) rachel joyce (1) rainbow rowell (3) rájátszás (2) rakovszky zsuzsa (2) ransom riggs (2) regény (3) regényes életrajz (5) rejtély (1) rejtő jenő (3) retelling (6) richard paul evans (2) road trip (1) rob thurman (1) robert merle (1) róma (1) romantikus (50) ruta sepetys (2) salla simukka (2) sarah addison allan (5) sarah andersen (3) sarah perry (1) sárkány (2) sárkánycsalogató (1) scifi (28) scolar (5) sellő (1) shakespeare (3) sherlock holmes (5) simon márton (1) siobhan dowd (3) sir arthur conan doyle (6) sírkertek királynője (3) skandináv (2) skót (28) sky chaser trilógia (2) sophie kinsella (1) sorozat (19) spanyol (10) st. mary krónikák (3) steampunk (9) stephanie plum sorozat (4) stephen king (1) stephenie meyer (2) subscription box (3) susanna clark (1) svájc (1) svájci (1) svéd (15) sylvia plath (1) szabó magda (5) szabó t. anna (3) szakácskönyv (2) számítástechnika (1) szatíra (1) szécsi noémi (3) szegénység (1) szellem (5) személyes (156) szemináriumi dolgozatom (2) szépirodalom (83) szerb (1) szerb antal (2) szerelem (2) szerzői életrajz (2) szex és new york (1) sziget (4) színész (5) színező (1) színház (2) szociológia (3) szombathely (2) szórakoztató (3) szülinap (9) szürrealizmus (4) társadalomkritika (8) társadalomtörténet (2) tasmina perry (2) tavasz (1) tél (6) tematikus (6) témázunk (5) terrortámadás (1) the last policeman (1) thomas hardy (2) thomas mann (1) thriller (7) tilt (203) tim burton (1) titanic (1) tolkien (3) tolsztoj (1) tommy és tuppence (1) top5 (26) tóth krisztina (5) több idősík (6) török (5) történelmi (24) történelmi romantikus (3) tracy chevalier (7) true blood (11) tumblren láttam (8) túrázás (1) Tü/Körben (1) tündér (1) tv sorozat (2) twilight saga (8) új-zéland (3) újraolvasás (17) újság (1) újságíró (2) ukrán (2) updike (1) urban fantasy (16) utazás (7) ünnep (7) űrutazás (1) v. e. schwab (3) vallás (9) vámos miklós (1) vámpír (5) vámpírkrónikák (1) vámpírnaplók (2) vámpíros könyvek (15) varázslat (2) várólista (11) várólistacsökkentés (46) város (2) velence (5) veres attila (1) vérgróf-trilógia (1) vers (30) vicki myron (1) victor hugo (1) viktoriánus (20) világháború (24) virág emília (3) virginia woolf (18) vivien holloway (1) vlog (2) vörös pöttyös könyvek (10) wales (1) walter kirn (2) walter lord (1) wayward pines (1) weird fiction (3) william somerset maugham (2) wladyslaw szpilman (1) YA (22) YA sorozat (14) zene (8) zsidó (8)

Nemzetiség-helyszín szerint

alaszka (2) amerikai (229) amerikai dél (34) amszterdam (1) anglia (3) angol (202) argentin (1) ausztrál (6) balkán (1) barcelona (2) brazil (7) budapest (17) cseh (6) dán (4) dominika (3) francia (40) görög (2) írország (2) isztambul (2) izland (1) izlandi (3) izraeli (1) japán (12) jugoszlávia (1) kína (4) közel-kelet (1) lengyel (1) litván (1) london (18) magyar (183) mexikó (3) német (15) new england (6) new york (24) norvég (6) olasz (22) orosz (13) osztrák (2) pakisztáni (1) párizs (7) róma (1) skót (28) spanyol (10) svájci (1) svéd (15) török (5) új-zéland (3) velence (5)

Kor szerint

Pontozás szerint

3pontos (88) 4pontos (370) 5pontos (390) kedvenc (26)