2017. december 10., vasárnap

John Green&Maureen Johnson&Lauren Myracle - Hull ​a hó

Ebben a könyvben három rövid történetet olvashatunk a három amerikai YA írótól. A nevek közül nekem egyedül John Green volt ismerős, de a többiektől is jelentek meg már magyarul is könyvek. Pár éve volt róla szó, hogy idén érkezik mozifilm is a könyvből, de semmi friss információt nem találtam erről. 
Ezt a könyvet már hónapok óta kinéztem, hogy jó lenne elolvasni karácsony előtt. 

Az első történet, Az ünnepi expressz kicsit abszurd módon indul: Jubilee 16 éves lány, aki karácsonykor egyedül marad otthon. Szülei megszállott 'manófalu' gyűjtők, akik a vásáron belekeverednek egy zavargó csoport közé és őket is letartóztatják velük együtt. Szülei barátja elintézi, hogy Jubilee (aki amúgy utálja a nevét, és inkább Julienak szólítattja magát) vonattal elinduljon floridai nagyszüleihez. Ám nem jut messzire, az év legnagyobb havazásába fut bele a vonat néhány várossal arrébb és meg kell állniuk. Julie leszáll a vonatról, amiben szerepe van egy csapat idegesítő pomponlánynak és inkább célba veszi a főút melletti goffrizót. Itt találkozik egy kedves sráccal, aki menedéket ajánl neki. A lánynak ez a kis kiruccanás felnyitja a szemét, hogy az álompasinak tartott barátja igazából nem is foglalkozik vele - annál többet ez az alig pár órája megismert, kicsit borongós fiú...

A pomponisztikus karácsonyi csoda eseményei szintén a goffrizó körül forognak - egy baráti trió szeretne eljutni ide, a pincér srác hívására - miszerint nagy bulit csaphatnak a pomponlányokkal. Tobin, JP és 'Hercegem' nagy erőfeszítések, egy kerék kitörése, hóban caplatás és néhány üldözővel a nyomukban próbálnak eleget tenni a hívásnak. A romantikus szál itt sem marad el, bár az elején nem igazán lehetett érteni a viszonyokat a trióban - de itt is a történet végére eljutnak egyfajta 'megvilágosodásig'.

A malacok védőszentjének főszereplője egy lány, akiről már az első történetben olvashattunk: Addie, aki épp szakított a barátjával - egy emailben új esélyt kér tőle, de hiába várta a Starbucksban, hogy eljöjjön. Közben kap egy feladatot barátnőitől, és be kell látnia, hogy tényleg meg kell változatnia viselkedését, mert hajlamos csak magával foglalkozni, a saját elvárásaival és vágyaival és azokhoz akarja idomítani az embereket. 

Mindhárom történetben van romantikus szál - a szereplők kiszakadva a hétköznapokból ott találnak szerelmet, ahol nem is gondolták volna - egy idegen városban, egy régóta ismert emberben illetve rájönnek, hogy az igazi szerelemnek nem kell mindig 'ordítania'.  
Egy fokkal jobban tetszett, mint a Dash és Lily 2., de igazából itt is hasonló problémáim voltak egyes szereplőkkel mint abban - mivel kamaszok, ezért a párkapcsolatban sokat bizonytalankodnak, nem jelentenek ki egymás között alapvető dolgokat, és felnőtt fejjel ez annyira idegesített. Legjobban az utolsó történet főszereplője, Addie, akit teljesen eltájoltak a hollywoodi filmek és rajzfilmek ezért barátjától mindenképpen valami grandiózus tettet vár, és hiába tudja hogy a fiú egyáltalán nem ilyen, nem tudja és akarja így kifejezni az érzelmeit, mégis erőlteti. 

Egyszeri olvasásra ajánlom, főleg a YA történetek kedvelőinek :)

4/5

Kiadó: GABO
Kiadás éve: 2015
Eredeti cím: Let it snow
Oldalszám: 314
Ár: 2990 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:
"Akár egy tökéletes karácsonyi ajándék…
A karácsony varázsát az utóbbi idők három bestseller-szerzője – JOHN GREEN, MAUREEN JOHNSON és LAUREN MYRACLE – kelti életre egymáshoz kapcsolódó, kacagtató és elbűvölő történeteiben, amelyek úgy szólnak szerelemről, romantikáról és csókokról, hogy az olvasónak a lélegzete is eláll tőle.
„Olyan mulattató komédia, hogy Shakespeare-hez is méltó lenne.”
– Washington Post Book World"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Te mit gondolsz? :)

Összes címke

1001 könyv listás (22) 12daybloggerchallenge (12) 14. század (1) 17. század (1) 18 karika (8) 18. század (7) 19. század (30) 2 pontos (13) 20. század (167) 21. század (115) 2pontos (1) 3pontos (77) 4pontos (348) 5pontos (376) 9/11 (2) a love story trilógia (3) a mágia árnyalatai (3) abszurd (4) ad astra (4) agatha christie (12) agatha raisin (24) agave (10) akcióvadász (24) aktuális (1) alan glynn (1) alaszka (1) alessandro baricco (1) alessandro d'avenia (1) alice hoffman (10) alice munro (1) alice sebold (1) allan pease (1) álláskereséshez (1) állatos (8) almási kitti (1) alternatív történelem (6) ambrózy báró esetei (1) amerika (8) amerikai (220) amerikai dél (34) amszterdam (1) angela carter (2) Angeli Marina (1) anglia (2) angol (193) angolul (26) anna black (1) anna gavalda (3) anna rice (1) anne frank (1) anne rice (4) apokalipszis (2) arany pöttyös könyvek (11) argentin (1) arto paasilinna (1) asperger (1) aszlányi károly (1) athenaeum (2) audrey niffenegger (2) austin kleon (2) ausztrál (6) autizmus (1) az olvasás 7 hete (8) az orosz szerető trilógia (3) az úr sötét anyagai (5) ázsia (1) balkán (1) banana yoshimoto (2) barangolás (14) baráth katalin (5) barátság (6) barcelona (2) bartis attila (1) beatrix potter (1) békés pál (1) ben aaronovitch (2) betegség (6) blog (18) blogtippek (4) body positive (1) bohumil hrabal (2) bóna lászló (1) book a sloth (2) booktag (10) boris vian (5) borító (3) boszorkány (14) botanika (1) bölcsészkrimi (6) böszörményi gyula (1) bram stoker (2) brazil (7) bridget jones (1) bródy lili (1) bronte (4) brunella gasperini (1) budapest (17) budapest noir (1) bűbájoló történetek (1) calderon (2) carlos ruiz zafón (5) castle (1) catherynne m. valente (1) celia rees (2) charlaine harris (11) charles dickens (5) charlie n. holmberg (3) chicklit (37) cholnoky viktor (2) christopher moore (6) cirkusz (2) coco chanel (1) colm toibín (1) cormoran strike (3) cozy mystery (27) családregény (17) cseh (6) csehov (1) cserna-szabó andrás (4) csokoládé-trilógia (3) dán (3) dan brown (6) dark fantasy (1) darren shan (1) david levithan (1) david nicholls (1) david safier (1) dávid veron (4) debrecen (1) déli végek trilógia (1) depresszió (4) diane setterfield (1) díj (8) disztópia (19) DIY (1) dizájn (1) doctor who (2) dominika (3) dorian gray (1) drámák (3) drog (2) e.t.a. hoffmann (1) edith wharton (1) eger (1) egészség (3) egyetem (3) éhezők viadala trilógia (3) elena ferrante (2) életmód (17) életrajz (15) elfeledett könyvek temetője (3) elif shafak (3) elizabeth gaskell (1) elizabeth george (1) elizabeth gilbert (4) elizabeth kostova (2) elizabeth strout (3) emberi sorsok (3) emile zola (4) énekes (1) énmárka (1) énregény (1) erdély (1) erdő (1) eric kraft (1) erin morgenstern (1) erlend loe (1) ernest hemingway (2) erotikus (1) esszék (7) európa (3) európa kiadó (1) évösszegzés (4) évszakok (1) extra infók (2) f. scott fitzgerald (2) fábián janka (1) fabio volo (1) fandorin (1) fantasy (60) fekete istván (1) feminizmus (16) festészet (2) film (100) finn (11) firenze (1) fodor ákos (5) ford madox ford (4) fotózás (2) főnix (1) főzés (1) francia (40) fredrik backman (2) friss könyvek (84) fumax (1) gaál viktor (1) gabo sff (9) gabriel garcía márquez (3) gail carriger (4) gárdonyi géza (2) gasztronómia (3) gasztroregény (10) gaura ágnes (1) gayle forman (1) geek (1) gemma doyle (4) george mann (1) georges simenon (1) géra eleonóra (2) gondolatok (6) goodreads (1) gótikus (1) görög (2) grecsó krisztián (6) groteszk (2) guillaume musso (3) guilty pleasure (1) gyász (5) gyerek (2) háborús (2) hajléktalan (1) hajóbontók (1) halloween (3) hamish macbeth (1) hangoskönyv (21) harold fry (1) három nővér szigete (4) harper lee (1) harry potter (17) havi tervek (35) havi zárás (71) helen simonson (1) helikon (1) hercule poirot (2) hétvilág (3) hírek (7) hófehér-trilógia (3) holland (1) holokauszt (5) holt költők társasága (1) honlapajánló (11) horror (3) humor (34) húsvét (1) hvg (5) ian mcewan (3) idézetesképes (10) időutazás (4) ifjúsági (43) igaz történet (4) ikrek (2) illusztrált (11) indiai (2) indonéz (1) interjú (3) interjúk (2) internet (3) ír (4) iráni (1) irodalomtörténet (1) írország (2) iskola (5) ismeretterjesztő (28) isztambul (2) izland (1) izlandi (3) izraeli (1) j. d. california (1) j. d. salinger (1) j.k.rowling (16) jane austen (11) jane austen nyomoz (1) janelle mcculloch (1) janet evanovich (4) japán (11) jay asher (2) jeanette winterson (2) jennifer donnelly (1) jim kay (4) joanne harris (18) jodi picoult (1) jodi taylor (2) joe hill (2) john green (1) jon krakauer (1) jonathan hunt kalandok (2) jonathan safran foer (1) joyce maynard (2) jövő (3) jugoszlávia (1) julia child (1) julie és julia (1) junot díaz (1) kaffka margit (2) kaland (9) kalligram (1) kamaszkor (4) kanadai (4) karácsony (27) karinthy frigyes (1) kármán józsef (1) kastély (1) katarina mazetti (2) kate furnivall (3) kate morton (2) kathryn stockett (1) kávé (4) kazuo ishiguro (1) kedvenc (26) képregény (10) kereszténység (1) keri smith (7) kiegészítő kötet (1) kihívás (17) kína (3) kindle (4) kirekesztés (3) kísértet (1) kisregény (10) kiss angéla (4) klasszikus (69) klausz melinda (2) kleinheincz csilla (4) kolumbiai (3) konmari (3) kortárs (66) kosáryné réz lola (1) kosztolányi dezső (1) könyvajánló (10) könyvekről röviden (9) könyvesfilmes (4) könyvfesztivál (8) könyvhét (4) könyvmolyoknak (10) könyvtár (3) körbeposzt (47) kőrösi zoltán (7) közel-kelet (1) középkor (2) közösség (2) kreatív (12) krimi (90) lauren graham (1) leila sales (1) lélekboncolgató (3) lena dunham (1) lengyel (1) lenyűgöző teremtmények (5) leszbikus (3) levélregény (8) leviathan trilógia (1) libba bray (8) libri (6) lisa jewell (1) lista (25) litván (1) ljudmila ulickaja (1) lmbt (11) logan mcrea (1) london (16) louisa m. alcott (1) louisa may alcott (1) lynn barber (1) m.c.beaton (20) macska (1) maggie stiefvater (3) mágikus realizmus (12) magyar (177) magyar blogger rovatok (106) magyar könyvek viadala (8) maisie dobbs (1) maláj (1) márai sándor (11) marc levy (1) marketing (3) markus zusak (1) maupassant (1) maxim kiadó (5) média (1) megjelenések (26) melania mazzucco (1) memoár (14) mercy fall farkasai (3) mese (16) mese felnőtteknek (10) meseregény (4) mexikó (2) mezei mária (1) michael cunningham (3) milan kundera (2) mindfulness (3) miss marple (2) misztikus (5) mitológia (5) molnár ferenc (1) moly.hu (2) monarchia (1) mrs. jeffries (2) múltidézés (2) muriel barbery (1) műfaj (1) műfaj mustra (1) művelődéstörténet (2) művészet (1) nail gaiman (1) nancy drew (1) naomi alderman (1) Napernyő Protektorátus (4) napló (4) nathaniel hawthorne (2) neil gaiman (12) nellie bly (2) német (14) new adult (5) new england (6) new york (23) newbury és hobbes nyomoz (1) nicholas sparks (1) nick hornby (1) nicole krauss (1) nikki heat sorozat (1) nora roberts (4) norvég (6) novellák (43) női sors (42) nyár (15) nyereményjáték (10) ókor (1) olasz (22) on sai (7) oriana fallaci (1) orosz (13) oroszország (1) orson scott card (1) oscar wilde (1) osztrák (2) ottlik géza (2) önéletrajz (12) öngyilkosság (1) önismeret (13) önsegítő (7) öregedés (1) ősz (4) pakisztáni (1) paolo bacigalupi (2) papírmágus trilógia (3) papp diána (4) parade's end (4) párizs (7) partvonal (4) patrick modiano (1) patrick ness (1) patrick süskind (2) paul auster (1) paula hawkins (2) paulo coelho (7) peter grant sorozat (3) peter mayle (1) philip pullman (6) philippa gregory (1) pioneer kiadó (1) poe (1) poket zsebkönyv (1) popkultúra (1) posztmodern (1) programajánló (21) pszicho-thriller (4) pszichoanalízis (1) pszichológia (8) rabszolgaság (3) rachel joyce (1) rainbow rowell (3) rájátszás (2) rakovszky zsuzsa (2) ransom riggs (2) regény (2) regényes életrajz (4) rejtély (1) rejtő jenő (3) retelling (5) richard paul evans (2) road trip (1) rob thurman (1) robert merle (1) róma (1) romantikus (48) ruta sepetys (2) salla simukka (2) sarah addison allan (5) sarah andersen (3) sarah perry (1) sárkány (2) sárkánycsalogató (1) scifi (26) scolar (5) shakespeare (3) sherlock holmes (5) simon márton (1) siobhan dowd (3) sir arthur conan doyle (6) sírkertek királynője (3) skandináv (2) skót (28) sky chaser trilógia (2) sophie kinsella (1) sorozat (18) spanyol (7) st. mary krónikák (2) steampunk (8) stephanie plum sorozat (4) stephen king (1) stephenie meyer (2) subscription box (3) susanna clark (1) svájc (1) svájci (1) svéd (14) sylvia plath (1) szabó magda (5) szabó t. anna (2) szakácskönyv (2) számítástechnika (1) szatíra (1) szécsi noémi (3) szegénység (1) szellem (5) személyes (164) szemináriumi dolgozatom (2) szépirodalom (80) szerb (1) szerb antal (2) szerelem (2) szerzői életrajz (2) szex és new york (1) sziget (4) színész (3) színező (1) színház (2) szociológia (3) szombathely (2) szórakoztató (3) szülinap (9) szürrealizmus (3) társadalomkritika (7) társadalomtörténet (2) tasmina perry (2) tavasz (1) tél (6) tematikus (6) témázunk (2) terrortámadás (1) the last policeman (1) thomas hardy (2) thomas mann (1) thriller (6) tilt (187) tim burton (1) titanic (1) tolkien (3) tolsztoj (1) tommy és tuppence (1) top5 (24) tóth krisztina (5) több idősík (6) török (5) történelmi (23) történelmi romantikus (2) tracy chevalier (7) true blood (11) tumblren láttam (8) túrázás (1) Tü/Körben (1) tündér (1) tv sorozat (1) twilight saga (8) új-zéland (3) újraolvasás (17) újság (1) újságíró (2) ukrán (2) updike (1) urban fantasy (16) utazás (6) ünnep (7) űrutazás (1) v. e. schwab (3) vallás (8) vámos miklós (1) vámpír (5) vámpírkrónikák (1) vámpírnaplók (2) vámpíros könyvek (15) varázslat (2) várólista (7) várólistacsökkentés (46) város (2) velence (5) vérgróf-trilógia (1) vers (30) vicki myron (1) victor hugo (1) viktoriánus (20) világháború (24) virág emília (3) virginia woolf (18) vivien holloway (1) vlog (2) vörös pöttyös könyvek (10) wales (1) walter kirn (2) walter lord (1) wayward pines (1) weird fiction (2) william somerset maugham (2) wladyslaw szpilman (1) YA (22) YA sorozat (14) zene (8) zsidó (7)

Nemzetiség-helyszín szerint

alaszka (1) amerikai (220) amerikai dél (34) amszterdam (1) anglia (2) angol (193) argentin (1) ausztrál (6) balkán (1) barcelona (2) brazil (7) budapest (17) cseh (6) dán (3) dominika (3) francia (40) görög (2) írország (2) isztambul (2) izland (1) izlandi (3) izraeli (1) japán (11) jugoszlávia (1) kína (3) közel-kelet (1) lengyel (1) litván (1) london (16) magyar (177) mexikó (2) német (14) new england (6) new york (23) norvég (6) olasz (22) orosz (13) osztrák (2) pakisztáni (1) párizs (7) róma (1) skót (28) spanyol (7) svájci (1) svéd (14) török (5) új-zéland (3) velence (5)

Kor szerint

Pontozás szerint

2 pontos (13) 3pontos (77) 4pontos (348) 5pontos (376) kedvenc (26)