M. C. Beaton - Agatha ​Raisin és a rossz lóra tett feleség (Agatha Raisin 31.)

De rég írtam blogbejegyzést Agatha Raisin-könyvről :O Az utóbbi időben elintéztem néhány soros értékeléssel, de ez a rész több szempontból is különleges élmény volt.

Kedvenc skót írónőnk sajnos 2019 decemberében elhunyt, ez az első kötet, ami posztumusz jelent meg. A kiadás két előszóval kezdődik, amelyben R. W. Green - szintén skót - író mesél az írónőhöz fűződő kapcsolatáról, közös munkájukról melynek eredménye ez a kötet. Ezután M. C. Beaton előszavát is olvashatjuk melyben egész életéről mesél, ill. írói pályafutásáról. 

Visszagondolva az előző részre (Agatha Raisin és a szuperszamár), meglepően jó volt a korábbi részekhez képest - gondolom már ott is besegített neki valaki, vagy már maga R. W. Green. Le kell szögeznem, hogy ez egyáltalán nem ártott a sorozatnak. 

Green szépen megtartotta a szokásos fordulatokat, de ügyesen bonyolította a cselekményt. Nem csapongott, ahogy több korábbi - kései - regény. 

Innentől a cselekmény spoileres lehet, ha még nem olvastad az előző részt:


Agatha el van keseredve, hogy Charles se szó, se beszéd feleségül veszi az ellenszenves, ámde igen gazdag Maryt. Ráadásul főszereplőnk páriaként van kezelve, nem kap meghívót az esküvőre sem - bár ez nem akadályozza meg a részvételét. Ráadásul nem sokkal ezután egy gyilkosság gyanúsítottja lesz, Charlesszal együtt. Már csak emiatt is ki kell derítenie főszereplőnknek és a magánnyomozóinak, hogy ki áll a bűntény mögött.

A nyomozás során Agathával együtt megismerkedhetünk a lóversenyzés világával, mivel a gyanúsítottak köre innen kerül ki. Érdekes volt követni a nyomozás és üdítő volt, hogy Agatha céltudatosan haladt előre. Nem voltak fura epizódok, vagy a külsejéről szóló bekezdések, ahogy több korábbi részben. Komolyan mondom jót tett ennek a könyvnek, hogy volt egy másik író vette kézbe. Ettől függetlenül M. C. Beaton az egyik kedvenc íróm marad, és lenyűgöző mennyi könyve megjelent 6 álnéven és a sajátján. A magyarul elérhetőek ennek csupán töredékei.

Könnyed szórakozást nyújtott és talán amiatt is annyira tetszett, hogy tudom hogy már sok rész nem lesz. A nosztalgiafaktorra is rájátszott korábbi események felemlegetésével.

Tavasszal játszódik, ha kimondottan ilyen regényt keresnétek ;) 

Ez a rész talán önmagában is olvasható, több visszautalás is van az előzményekre, ki kicsoda Agatha életében, ezért azoknak is tudom ajánlani akik még nem olvastak a szerzőtől, de szeretnének egy friss megjelenésével kezdeni!

Kíváncsian várom az utolsó (?) regényeket is a sorozatból - a Goodreads szerint idén októberben érkezik a 33. rész.

5/5

Kiadó: Erawan
Kiadás éve: 2022
Eredeti cím: Hot to trot
Sorozat: Agatha Raisin 31.
Fordító: Laik Eszter
Oldalszám: 312
Ár: 4490 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:

Agathatát csúnyán rászedik, megvezetik egy kamugyilkosság kamubűnjelével. A kínos epizód alkalmasnak látszik a lejáratására, ám ő felveszi a kesztyűt. E kompromittáló akciónak látszólag semmi köze ahhoz a megbízáshoz, amelyet kevéssel korábban az egyik helyi üzemtől kapott Agatha nyomozóirodája: a főnökség ipari kémkedésre gyanakszik.

Agatha és csinos fiatal segítője, Toni azonban jó szokásuk szerint szimatot fognak, és a gyanakvókra kezdenek gyanakodni. Hamarosan bekövetkezik egy haláleset, ami a bíróság szerint baleset volt, okozóját az üzem udvarán élő szamárban jelöli meg. Javasolja: tegyék el láb alól szegény fülest. Csakhogy országos mozgalom indul a megmentésére. Vajon sikerül-e végül? És vajon beigazolódik-e Agatha gyanúja az üzemmel kapcsolatos üzelmekről? És Agatha „több mint barátja”, Sir Charles Fraith vajon elveszi-e a helyi újgazdag família leányát? Amúgy pedig a nyomozónő vigasztalódik-e szerelmileg?

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.