2019. április 22., hétfő

A közösségi média mélységei

A Témázunk csapattal ezúttal a közösségi médiáról, a blogger és a net kapcsolatáról értekezünk.
A közösségi média használatát folyamatosan tanuljuk, mindig változik hogy éppen mi menő, mibe kell beleásni magunkat. Ebben a bejegyzésben megmutatom én mivel szoktam foglalkozni a blog kapcsán.
Amikor elkezdtem blogolni szerettem bíbelődni a html kódokkal, olvasgattam hogyan épüljön fel a blog, milyen rovatok legyenek benne, hogyan épüljön fel egy bejegyzés. Ezzel párhuzamosan fejlesztettem a képszerkesztői ismereteimet is, majd ehhez jött egy kis marketing tudás. Volt amiek kifejezetten utánaolvastam, volt amit mások gyakorlatát megfigyelve kezdtem el. Nagyon élvezem minden részét: szeretek képben lenni azzal, hogy mi a trend, mire kell figyelni. Az utóbbi években a blogoláson túl a Youtube és az Instagram foglalkoztat, előbbit nézem - utóbbit használom is.

#booktuberek
Több magyar könyves csatornát is követek - néhányukról írtam is egy ajánló bejegyzést tavaly. Azoknál szoktam leragadni, akik szimpatikusak valamiért, nem is kell hogy egyezzen az ízlésünk a könyvek terén. Jelenlegi kedvenceim Dominika, Matilda, Andi, Nalina. Külföldi booktubereket nem követek rendszeresen, mert nem olvasok annyi angol könyvet - néha egy-egy könyvre szoktam rákeresni kíváncsiságból és meghallgatni ki mit mond róla.

#bookstagram
Sokakhoz hasonlóan egy személyes profilként indult az Instagramom. Természetesen a könyvek és az olvasás is mindig megjelent rajta, de az utóbbi néhány évben koncentráltam arra, hogy - szinte minden - olvasnivalómat megmutassam, lehetőleg ügyesen, látványosan beállított képekben. Az egyre profibb fiókok, oldalak nyomására szerintem sokunk kezdett el fejlődni ezen a téren, és figyelni hogy mit tesz ki. Sokat tanultam Pikrea (Kónya Bea) profiljából/blogjáról és videóiból - rengeteg tippet hasznosítottam nem csak a saját profilomon, hanem a könyvtárunk Instáján is, amit én kezelek.
A bookstagram terén egy időben szerettem a zsúfolt, mindenféle dekor kellékekkel megpakolt könyves fotókat bemutató fiókokat követni, de mára már csömöröm lett ezektől. Lehet, hogy esztétikus egy-egy ilyen flatlay, de annyira életszerűtlen. Próbálok a saját profilomon élhető, hétköznapi, de szép beállításokat mutatni - van amikor a hatás kedvéért a könyv mellé rakok valamit, ha az mutat valami pluszt.
Megfigyeltem, hogy egy idő után bennem volt/van a kényszer, hogy bizonyos könyveket ügyesen fotózzak le.  Az utóbbi időben igyekszem erre nem rágörcsölni, hogy éppen nem fotóztam le az aktuális olvasmányomat és inkább spontán fotókat feltölteni. Észrevettem, hogy több like érkezett az utazós, virágos, stb képeimre mint a könyvesekre, szóval megint átfordult a profilom személyes +könyves fiókká. Szerintem nem baj, ha változtatjuk, mert ugyanúgy rólunk szól. Persze vannak kimondottan könyves fiókok, de nekem a blogom kiterjesztéséhez beletartoznak az utazós, vagy fotózós posztok, mint a könyvkupacok.

Az Insta fotóimat meg szoktam osztani a blog Facebook oldalán, így néha más közönséghez is eljutnak ezek a képek. A bejegyzéseimben is szoktam használni őket illusztrálásként - bár nem szeretem, hogy nem tudom beállítani középre, vagy a szöveg mellé ezeket a dobozokat. (Ha valaki tudja, hogy lehet rendezni, ne tartsa magában! ;)).

Twitter
Itt inkább informálódni szoktam, egyfajta hírgyűjtő oldalként működik számomra - ill. a posztjaim automatikusan kikerülnek ide. A Goodreads olvasásaimat, értékeléseimet is meg szoktam automatikusan osztani, de van amikor ezzel nem foglalkozom, nem is tartom annyira fontosnak, hogy itt mutassam meg épp miben-hol tartok.

Facebook
A blognak pont 4 éve készítettem egy Facebook oldalt, ahol mindig megosztom a legfrissebb bejegyzéseket, ill. időnkét más oldalak bejegyzéseit is. Ezek persze könyves témájúak, akciók vagy egyéb érdekességek. Bevallom nem szoktam olyan nagy energiát fektetni ennek a kezelésébe, több bejegyzést előre beidőzítek, figyelem a kommenteket és a személyes hírfolyamomban felbukkanó releváns bejegyzéseket tovább osztom.

Bloglovin
Amikor úgy volt, hogy megszűnik a Google rendszeres olvasók lehetőség, akkor többen regisztráltunk a Bloglovinra, ami egy blogolvasó rendszer. Feliratkozhatsz a szimpatikus blogokra, és egy közös hírfolyamban láthatod a legújabb posztokat. Én is regisztráltam persze, de aktívan nem használom már az oldalt, mert mégis működik a Google olvasója, amivel követem a blogokat - ill. a moly blogos részén szoktam figyelni a kedvenceim friss bejegyzéseit.

Moly
Apropó moly - ide is beállítottam a blogom elérhetőségét, így a Frissek között feljön amikor új bejegyzést írtam. Szeretem ezt a funkciót, ahogy írtam - így követek több bloggert.

Statisztikák - bevételek?
Minden hónap végén és elején át szoktam nézni, hogy az egyes közösségi felületeimen történt-e változás, néha ránézek a blog belső statisztikájára, de nem szoktam állandóan figyelni, hogy mi megy jobban éppen. Van egy kis reklám doboz a blog alján, de elérhetetlennek látszik a kifizetési cél :D (20 e Ft). Nem akarom és nem is fogom tudni bevételszerzésre használni a blogot - fontosabb nekem az a kis közösség, ami kialakult ennek hála, ill. mindig örülök ha valakinek tudok olvasnivalót ajánlani. 

Ők is elmerültek ebben a témában:

Lehet csatlakozni utóvédként is! :) 

9 megjegyzés:

  1. tényleg, a bloglovinról teljesen megfeledkeztem. anno nagyon lelkes voltam, nagyjából két hétig.:D valahogy nekem nem megy, hogy ennyifelé figyeljek. a blogomon minden a szemem előtt van, ami érdekel, ami nincs, arról tuti elfeledkezek rövid idő alatt.
    az instás könyves képeiteket időngént megnézegetem, de mindig megállapítom, hogy annyi kis bizbasz, apróság, kiegészítő kellék kellene, hogy ne legyenek uncsik a képek, hogy nekem eszembe sem jut ilyeneket készíteni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen én is így voltam a Bloglovinnal - nekem a moly meg a belső blogfeed jobban bevált a kedvenc blogjaim követésére :)
      Insta - nem mindig kellenek a sallangok a képekre, próbálok én is egyszerűsíteni, meg azt használni ami amúgy is a polcomon/asztalomon van.

      Törlés
  2. Neked tök jó az instád ;), egyébként kb egy hónapban 3 X nézem meg az instagtam oldalam. Én mindig meglepődök, mennyire szerettek szöszölni a könyvekkel, hogy szép legyen, meg menő, meg ízléses... Az is! Csak nekem nincs türelmem ehhez. De ti szépen csináljátok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Én függő vagyok valamilyen szinten, naponta többször ránézek - de ez az egyik hobbim a fotózásé, és szeretem itt megmutatni a képeimet.

      Törlés
  3. Óh igen, a Bloglovin őrület. De jó, hogy leírtad, bevallom én nem nagyon szeretem, mert sokan úgy osztják meg a posztjaikat, és odakattintva még egy kattintás maga a poszt, és ettől én kicsit kiakadok :D A Google olvasója tökéletes, ha lenne időm blogokat olvasni, akkor azt használom, így én főként azokat a blogokat olvasom, amik elém kerülnek a FB-on, vagy a Twitteren. Szuper, hogy így kigyűjtötted a dolgokat, nekem eszembe se jutott sok minden. Az insta amúgy úgy jó, ahogy te is használod. Vanank személyes tartalmak, nem csak direkt könyves, szerintem jó ha többféle tartalom van egy oldalon, én se követek már dedikált könyves oldalakat, csak 1-2őt, mert tényleg elmentek egy kicsit "giccses" irányba a bookstagrammerek. Amúgy középre igazítás. Előtt beleteszed a kódot a html nézetbe írj egy kacsacsőr < jelet center szót és a bezáróját >, illeszd be a kódot, majd zárd le a végét így < perjel és újra a center és a bezárója > és voilá középen lesz a bejegyzésedben az insta beágyazás. Ez minden beágyazásnál működik. Sajnos a szöveg körbefuttathatósága kicsit bonyolultabb ennél és ugye nem is mutat jól, mert a megosztás fix méretű és ezen nem lehet változtatni, csak ha valamilyen widgetet használsz esetleg. Erre még nincs megoldásom :D De majd még agyalok rajta!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi - és hát ez eszembe juthatott volna :D Így már egy fokkal jobban néz ki!
      A te posztod is nagyon informatív lett - hasznos volt! :)

      Törlés
  4. Tényleg van ebben egy dinamika, de az alapjaink ugyanazok maradnak talán, amikre kezdetben is építettük a blogot.
    Hú, én már többször ráébredtem, hogy nem bírom a booktubereket... Hiába van aki szimpatikus vagy jó a hangja - tuti hogy nem olyan könyveket olvas, ami érdekel, mégis irritáló lesz a személyisége, vagy csak szimplán nem tud lekötni, ez a legnagyobb baj. A legtöbb videót nézhetném akár 3x sebességen is, nem változtatna... Állandóan beletekerek, mert unom. :/ Egy két külföldi videósnál volt már hogy megnéztem a teljes videót, de elvétve, ott is nálam is konkrét könyves kritikák voltak, és tényleg főleg az ekézések is. A haulok, meg wrap-upoknál mindig csak oda tekerek kb, hogy melyik a következő könyv a kezében, vagy a sarokban és akkor jön, hogy ez se érdekel, ez se érdekel, vagy ha érdekel is, az már nem érdekel, amit mond. :D Ez valami jó kis hibás cella nálam, de ugyanúgy, ahogy nem tudok végighallgatni egy zenét, amit valaki átküld megmutatni (unom, kikapcsolom, nem érdekel), ugyanúgy a könyves videók is érdektelenek maradnak számomra.

    A túlhátterezett-túldíszített insta tényleg fárasztó. Én is próbálom természetesre venni a dolgot, meg hát épp elég ha megmutatom a könyvet, nem kell mellé sok dísz. Nincsenek nagyratörő terveim úgyse, de én is élvezem hogy kitalálom, lefotózom, állítgatom kicsit. :)

    A bloglovin nekem totál kimaradt az életemből. :D De akkor mi volt ez, beijesztés, hogy megszűnik a google-ös megfelelője?

    Na, én eddig észre se vettem a reklámot nálad. :D Amúgy ez halál idegesítő, tényleg fillérekről van szó, meg kb elérhetetlen a a szint, amit oda is adnak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen és ez jobb is így, hogy nem ugrálunk össze-vissza, hogy mit hogyan csináljunk hanem fokozatosan építkezünk :)
      Akkor te inkább blogpárti vagy, én néha háttérzajnak nézek videókat, mellette görgetek - tudom gyilkos a multitasking, de nehezen tudok leszokni róla.

      Insta - nem kell a csicsa! :D

      A Google Reader leállása 2013-ban volt, visszakerestem: http://ittvalahol.blogspot.com/2013/06/bealltam-sorba.html

      Törlés
    2. Igen, én abszolút blogpárti vagyok. :) A multitasking szokott menni, de a videókkal nekem az se megy, ha közben mást görgetek, nem tudok arra figyelni, amit mondott. :D

      Köszi! :D Jó rég volt... és végülis azóta se tűnt el...

      Törlés

Te mit gondolsz? :)

Összes címke

1001 könyv listás (24) 12daybloggerchallenge (12) 14. század (1) 17. század (1) 18 karika (11) 18. század (8) 19. század (35) 20. század (211) 21. század (140) 2pontos (20) 3pontos (104) 4pontos (424) 5pontos (435) 9/11 (3) a love story trilógia (3) a mágia árnyalatai (3) a vándorló palota (1) aaron falk (2) abszurd (4) ad astra (4) agatha christie (18) agatha raisin (24) agave (10) akcióvadász (24) aktuális (1) alan glynn (1) alan moore (2) alaszka (2) alaszkai (1) alessandro baricco (1) alessandro d'avenia (1) alice hoffman (10) alice munro (2) alice sebold (1) allan pease (1) álláskereséshez (1) állatos (8) almási kitti (1) alternatív történelem (7) ambrózy báró esetei (1) amerika (13) amerikai (257) amerikai dél (36) amszterdam (1) andré aciman (2) angela carter (2) Angeli Marina (1) anglia (4) angol (214) angolul (29) anna black (1) anna gavalda (3) anna rice (1) anne frank (1) anne rice (4) anyaság (2) apokalipszis (2) arany pöttyös könyvek (11) argentin (1) arto paasilinna (1) asperger (1) aszlányi károly (1) athenaeum (2) audrey niffenegger (2) austin kleon (2) ausztrál (8) autizmus (1) az olvasás 7 hete (8) az orosz szerető trilógia (3) az úr sötét anyagai (5) azelfeledettek (6) ázsia (1) balkán (1) banana yoshimoto (2) bangladesi (1) barangolás (14) baráth katalin (5) barátság (8) barcelona (2) bartis attila (1) beatrix potter (1) békés pál (1) belarusz (1) ben aaronovitch (2) betegség (9) blog (18) blogtippek (6) body positive (2) bohumil hrabal (2) bóna lászló (1) book a sloth (2) booktag (12) boris vian (5) borító (3) boszorkány (15) botanika (1) bölcsészkrimi (7) böszörményi gyula (1) bram stoker (2) brazil (7) bridget jones (1) bródy lili (1) bronte (4) brunella gasperini (1) budapest (17) budapest noir (1) bűbájoló történetek (1) calderon (2) caleb carr (2) carlos ruiz zafón (6) castle (1) catherynne m. valente (1) cecelia ahern (1) celeste ng (1) celia rees (2) charlaine harris (11) charles dickens (5) charlie n. holmberg (3) chicklit (40) cholnoky viktor (2) christopher moore (6) cirkusz (2) coco chanel (2) colm toibín (1) cormoran strike (4) cozy mystery (27) család (3) családregény (17) cseh (6) csehov (1) cserna-szabó andrás (4) csokoládé-trilógia (3) dán (4) dan brown (6) dark fantasy (2) darren shan (1) david levithan (1) david nicholls (1) david safier (1) dávid veron (4) debrecen (1) déli végek trilógia (1) depresszió (4) diane setterfield (1) díj (8) disztópia (21) DIY (1) dizájn (1) doctor who (2) dokumentumregény (1) dominika (3) donna tartt (3) dorian gray (1) drámák (3) drog (3) e.t.a. hoffmann (1) edith wharton (1) eger (1) egészség (3) egyetem (6) éhezők viadala trilógia (3) elena ferrante (3) életmód (21) életrajz (17) elfeledett könyvek temetője (4) elif shafak (3) elizabeth gaskell (1) elizabeth george (1) elizabeth gilbert (4) elizabeth kostova (2) elizabeth strout (5) emberi sorsok (3) emile zola (4) énekes (1) énmárka (1) énregény (1) erdély (1) erdő (1) eric kraft (1) erin morgenstern (1) erlend loe (1) ernest hemingway (2) erotikus (1) erőszak (5) esszék (8) európa (3) európa kiadó (1) évösszegzés (13) évszakok (1) extra infók (2) f. scott fitzgerald (2) fábián janka (1) fabio volo (1) fandorin (1) fantasy (74) fekete istván (1) feminizmus (24) festészet (2) film (104) finn (12) firenze (1) fodor ákos (5) ford madox ford (4) fotózás (3) főnix (1) főzés (1) francia (43) Franciaország (1) fredrik backman (2) frida kahlo (1) friss könyvek (95) fumax (1) gaál viktor (1) gabo sff (10) gabriel garcía márquez (3) gail carriger (4) gárdonyi géza (2) gasztronómia (3) gasztroregény (10) gaura ágnes (1) gayle forman (1) geek (1) gemma doyle (4) george mann (1) georges simenon (1) géra eleonóra (2) gondolatok (6) goodreads (1) gótikus (1) görög (2) grecsó krisztián (7) groteszk (2) guillaume musso (3) guilty pleasure (1) gyász (6) gyerek (4) háborús (2) hajléktalan (1) hajóbontók (1) halloween (3) hamish macbeth (1) hangoskönyv (21) harold fry (1) három nővér szigete (4) harper lee (1) harry potter (20) havi tervek (38) havi zárás (84) háy jános (2) helen simonson (1) helikon (1) hercule poirot (2) hétvilág (3) hírek (7) hófehér-trilógia (3) holland (1) holokauszt (7) holt költők társasága (1) honlapajánló (14) horror (7) humor (38) húsvét (1) hvg (5) ian mcewan (3) idézetesképes (10) időutazás (7) ifjúsági (55) igaz történet (6) ikrek (2) illusztrált (15) indiai (3) indonéz (1) interjú (3) interjúk (2) internet (3) ír (7) iráni (1) irodalomtörténet (1) írország (2) iskola (6) ismeretterjesztő (28) isztambul (2) izland (1) izlandi (4) izraeli (1) j. d. california (1) j. d. salinger (2) j.k.rowling (19) jane austen (11) jane austen nyomoz (1) jane harper (2) janelle mcculloch (1) janet evanovich (4) japán (13) jay asher (2) jeanette winterson (3) jennifer donnelly (1) jim kay (4) joanne harris (18) jodi picoult (1) jodi taylor (5) joe hill (2) john green (1) jon krakauer (1) jonathan hunt kalandok (2) jonathan safran foer (1) joyce maynard (4) jövő (3) jugoszlávia (1) julia child (1) julie és julia (1) junot díaz (1) kaffka margit (2) kaland (10) kalligram (1) kamaszkor (5) kanadai (11) karácsony (29) karinthy frigyes (2) kármán józsef (1) kastély (1) katarina mazetti (2) katasztrófa (2) kate furnivall (3) kate morton (2) kathryn stockett (1) kávé (5) kazuo ishiguro (1) kedvenc (30) képregény (20) keri smith (7) kiegészítő kötet (1) kihívás (17) kína (4) kindle (4) kirekesztés (7) kísértet (1) kisregény (18) kiss angéla (3) klasszikus (70) klausz melinda (2) kleinheincz csilla (4) kolumbiai (3) konmari (3) koreai (1) kortárs (73) kosáryné réz lola (1) kosztolányi dezső (1) könyvajánló (12) könyvekről röviden (17) könyvesfilmes (6) könyvfesztivál (11) könyvhét (6) könyvmolyoknak (10) könyvtár (4) körbeposzt (52) kőrösi zoltán (7) közel-kelet (1) középkor (2) közösség (2) kreatív (12) krimi (101) KULT könyvek (4) l. m. montgomery (3) lauren graham (1) lázadó lányok (2) leila sales (1) lélekboncolgató (3) lena dunham (1) lengyel (1) lenyűgöző teremtmények (5) leszbikus (3) levélregény (8) leviathan trilógia (1) liane moriarty (1) libba bray (8) libri (6) lisa jewell (1) lista (25) litván (1) ljudmila ulickaja (1) lmbt (18) logan mcrea (1) london (19) louisa m. alcott (1) louisa may alcott (1) lucy strange (2) lynn barber (1) m.c.beaton (20) macska (1) madeline miller (1) maggie stiefvater (3) mágikus realizmus (13) magyar (202) magyar blogger rovatok (106) magyar könyvek viadala (8) maisie dobbs (1) maláj (1) márai sándor (11) marc levy (1) marketing (3) markus zusak (1) marokkói (1) maupassant (1) maxim kiadó (5) média (1) megjelenések (26) melania mazzucco (1) memoár (23) mercy fall farkasai (3) mese (18) mese felnőtteknek (11) meseregény (6) mexikó (3) mezei mária (1) michael cunningham (3) milan kundera (2) mindfulness (3) miss marple (2) misztikus (8) mitológia (6) molnár ferenc (1) moly.hu (2) monarchia (1) moskát anita (3) mrs. jeffries (2) múltidézés (2) mumin (1) muriel barbery (1) műfaj (1) műfaj mustra (1) művelődéstörténet (3) művészet (1) nail gaiman (1) nancy drew (1) naomi alderman (1) Napernyő Protektorátus (4) napló (5) nathaniel hawthorne (2) neil gaiman (17) nellie bly (2) német (16) new adult (5) new england (8) new york (29) newbury és hobbes nyomoz (1) nicholas sparks (1) nick hornby (1) nicole krauss (1) nikki heat sorozat (1) nora roberts (4) norvég (6) novellák (56) női sors (68) nyár (16) nyereményjáték (11) ókor (3) olasz (25) on sai (7) oriana fallaci (1) orosz (13) oroszország (1) orson scott card (1) oscar wilde (1) osztrák (2) ottlik géza (2) önéletrajz (12) öngyilkosság (1) önismeret (14) önsegítő (8) öregedés (1) ősz (7) pakisztáni (2) paolo bacigalupi (2) papírmágus trilógia (3) papp diána (4) parade's end (4) párizs (11) párkapcsolat (1) partvonal (4) patrick melrose (2) patrick modiano (1) patrick ness (1) patrick süskind (2) paul auster (1) paula hawkins (2) paulo coelho (7) peter grant sorozat (3) peter mayle (1) philip pullman (6) philippa gregory (1) pioneer kiadó (1) podcast (3) poe (1) poket zsebkönyv (5) popkultúra (1) posztmodern (1) programajánló (25) pszicho-thriller (5) pszichoanalízis (1) pszichológia (10) rabszolgaság (4) rachel joyce (1) rainbow rowell (3) rájátszás (2) rakovszky zsuzsa (2) ransom riggs (2) regény (5) regényes életrajz (6) rejtély (1) rejtő jenő (3) retelling (6) richard paul evans (2) road trip (1) rob thurman (1) robert merle (1) róma (1) romantikus (51) rupi kaur (1) ruta sepetys (2) salla simukka (2) sarah addison allan (5) sarah andersen (3) sarah perry (1) sárkány (2) sárkánycsalogató (1) scifi (30) scolar (5) sellő (1) shakespeare (3) sherlock holmes (5) simon márton (1) siobhan dowd (3) sir arthur conan doyle (6) sírkertek királynője (3) skandináv (2) skót (28) sky chaser trilógia (2) sophie kinsella (1) sorozat (19) spanyol (10) st. mary krónikák (4) steampunk (9) stephanie plum sorozat (4) stephen king (1) stephenie meyer (2) subscription box (3) svájc (1) svájci (1) svéd (16) sylvia plath (1) szabó magda (5) szabó t. anna (3) szakácskönyv (3) számítástechnika (1) szatíra (1) szécsi noémi (3) szegénység (1) szellem (5) személyes (158) szemináriumi dolgozatom (2) szentesi éva (3) szépirodalom (93) szerb (1) szerb antal (2) szerelem (2) szerzői életrajz (2) szex és new york (1) sziget (4) színész (5) színező (1) színház (2) szlovák (1) szociológia (3) szombathely (2) szórakoztató (3) szülinap (10) szürrealizmus (4) társadalomkritika (10) társadalomtörténet (2) tasmina perry (2) tavasz (1) tél (7) tematikus (7) témázunk (13) terrortámadás (1) tervek (3) the last policeman (1) thomas hardy (2) thomas mann (1) thriller (7) tilt (244) tim burton (1) tolkien (3) tolsztoj (1) tommy és tuppence (1) top5 (30) tóth krisztina (5) több idősík (6) török (5) történelmi (26) történelmi romantikus (3) tracy chevalier (7) true blood (11) tumblren láttam (8) túrázás (1) Tü/Körben (1) tükörjáró (2) tündér (1) tv sorozat (2) twilight saga (8) új-zéland (3) újraolvasás (22) újság (1) újságíró (2) ukrán (2) updike (1) urban fantasy (17) utazás (7) ünnep (7) űrutazás (1) v. e. schwab (3) vallás (10) vámos miklós (1) vámpír (6) vámpírkrónikák (1) vámpírnaplók (2) vámpíros könyvek (15) varázslat (3) várólista (14) várólistacsökkentés (46) város (2) velence (5) veres attila (1) vérgróf-trilógia (1) vers (34) vicki myron (1) viktoriánus (20) világháború (27) virág emília (3) virginia woolf (18) vivien holloway (1) vlog (2) vörös pöttyös könyvek (10) wales (2) weird fiction (3) william somerset maugham (2) YA (23) YA sorozat (14) zene (8) zsidó (10)

Írj nekem!

Név

E-mail *

Üzenet *

Évszak szerint

nyár (16) tél (7) ősz (7) tavasz (1)

Nemzetiség-helyszín szerint

alaszka (2) amerikai (257) amerikai dél (36) amszterdam (1) anglia (4) angol (214) argentin (1) ausztrál (8) balkán (1) barcelona (2) brazil (7) budapest (17) cseh (6) dán (4) dominika (3) francia (43) görög (2) írország (2) isztambul (2) izland (1) izlandi (4) izraeli (1) japán (13) jugoszlávia (1) kína (4) közel-kelet (1) lengyel (1) litván (1) london (19) magyar (202) mexikó (3) német (16) new england (8) new york (29) norvég (6) olasz (25) orosz (13) osztrák (2) pakisztáni (2) párizs (11) róma (1) skót (28) spanyol (10) svájci (1) svéd (16) török (5) új-zéland (3) velence (5)

Kor szerint

Pontozás szerint

2pontos (20) 3pontos (104) 4pontos (424) 5pontos (435) kedvenc (30)