Témázás #nőisors

február 07, 2018
Megfogott a Témázunk bloggercsapat februári bejegyzéssorozata, amelyben a "Tematikus ajánló - mutass egy csokorra valót abból, amit szeretsz olvasni! elnevezésű témát" járták körül. 
Elsőre több téma is eszembe jutott, amiket szeretek olvasni (magyar kortárs szépirodalom, fantasy, könnyed krimik, mágikus realizmus), végül rájöttem, hogy a női irodalom*, a női sors, vagy feminista könyvek címkével megfogható könyveket szeretném ajánlani nektek. 

Feminista az, aki hisz a nemek társadalmi,
politikai és gazdasági egyenlőségében. Forrás
A feminizmusról és az én megközelítésemről jó néhány éve írtam egy kis bejegyzést - ez aktuális most, is - a lényeg:

További olvasmányért ajánlom kiindulásnak a wikipédia vonatkozó oldalát :) 

Olvasnivalók

A kimondottan feminista irodalommal való ismerkedést talán Virginia Woolf műveivel kezdtem el, aki saját bevallása szerint lehet, hogy nem is sorolta magát ebbe a kategóriába mégis a feminizmus történetében fontos szerepet kaptak a művei, előadásai.
Ha még nem olvastatok tőle, akkor elsőként a rövidebb könyveit ajánlom, hogy ráérezhessetek a stílusára, pl.: a Flusht, Orlandót, vagy a Felvonások közöttet.

Forrás
Több színész, újságíró is írt már memoárt, amiket a női sors és/vagy feminista címkék lefednek, az utóbbi években előszeretettel olvastam ilyeneket. Elég változatosak a témáik: van aki konkrétan a női léttel foglalkozik (pl. első három), a többi egy-egy témát mutat be női szempontból (szokások, betegségek, túlsúly, más kultúrák, stb.).

- Caitlin Moran (magyarul még csak a Hogyan legyünk tökös csajok jelent meg), 
- Lena Dunham (Nem olyan csaj), 
- Malala Juszufzai&Christina Lamb - Én vagyok Malala
- Amanda Palmer A kérés művészete,
- Jenny Lawson Őrülten boldog,
- Donáth Mirjam Mások álma
- Kelsey Miller Big girl
- Lauren Graham Gyorsan elhadarom
- Marjane Satrapi képregényei
- Carrie Fisher A hercegnő naplója
- Tina Fey A nagymeNő

Regények közül többnél láthattátok molyon és nálam is a női sors címkét, néhány az általam legjobbnak ítéltek közül:
- Alice Walker Kedves Jóisten
- Colm Tóibín Brooklyn
- Elif Şafak Az isztambuli fattyú
- Elizabeth Strout Amy ​és Isabelle
- Elizabeth Gilbert A lélek botanikája
- Margaret Atwood A ​szolgálólány meséje

Úgy látszik nálam az abszolút jolly joker egy nőről/lányról szóló történet, aki vagy már egy erős karakter, vagy elkezd azzá válni :)

* Több véleményt is olvastam, hogy felesleges kategória a női irodalom, női író meghatározás, hisz ez is eltávolítja egymástól a nemeket. Tóth Krisztina (szintén kedvenc íróm) is többször nyilatkozta, hogy nem szereti ezt az elkülönítést. A lényeg az, hogy az utóbbi években úgy érzem közelebb állnak hozzám a nőnemű írók, jobban megfognak a könyveik, a gondolataik, a problémáik. 

A Témázunk csapat bejegyzései:

7 megjegyzés:

  1. A feminizmus engem mindig zavarba hoz, épp ezért szeretnék több ilyen könyvet olvasni, hogy ne csak egy felületes véleményem legyen, hanem tudod, IGAZI, megalapozott... Mert szerintem nagyon félre értik ezt az irányzatot, pl. én is, aki nem vallja magát feministának, sok tekintetben mégis az vagyok. :) Idén ezért is tervezek Woolf könyveket olvasni, és újra előveszem a Hogyan legyünk tökös csajokat is, sőt most olvasom az Eleanor Oliphantot!, és tervezem újra elkezdeni a Lélek botanikáját- korábban sajnos félbemaradt, de elhatároztam, hogy újra kezdem. A Tina Fey könyv nagyon nem jött be, de nem is tartom valószínűnek, hogy az összes gender témájú könyv tetszeni fog- mégis nagyon kíváncsi vagyok rájuk. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én se mondanám szakértőnek magam, egyáltalán - régen láttam egy képet, vagy feliratot ezzel a szöveggel (most persze nem találtam meg :D): szerinted a nemek egyenlőek - gratulálunk feminista vagy (férfiakra ugyanúgy mondják).
      Szerintem ennyi a lényeg, hogy jusson el minden ország, mindig cég, hogy csak azért nem fizet kevesebbet valakinek mert nő. Ha kevesebb munkát végez akkor oké, de érted.
      Mondjuk nálunk az állami szférában dolgozni ezért jó, mert nincs különbség a nemek között.
      A memoárokkal meg néha nehéz boldogulni, mert ha nem jön be egy ember, akkor hiába lehet szórakoztató, vagy érdekes a témában, nem fogod szeretni. Caitlin Moran, de Jenny Lawson vagy Lena Dunham is ilyen megosztó ember szerintem.

      Törlés
  2. Woolf zseni volt! :) A listádból egy-két darabot olvastam, másik egy-kettőre készülök, de köszi az ajánlásokat, pl az Eleanor ​Oliphant köszöni, jól van nagyon felkeltette az érdeklődésem. Pont tegnap jött velem szembe egy angol példány, meglepően szép borítóval, és nem vettem meg, de ráerősítettél arra, hogy mégis meg kéne. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, hogy írtál :) Eleanor különleges könyv, ajánlom valamilyen formátumban ;) Kíváncsi vagyok mivel fog előállni az írónő, (ez volt az első könyve).

      Törlés
  3. De jó, hogy te is csatlakoztál! Szerintem amúgy simán lehet több ilyen tematikus ajánlót is csinálni, és megírni a többit is, ami eszedbe jutott. :) Nekem is volt még másik ötletem is, és Anett holokausztos posztja is megihletett. :)

    Eleanort mindenképp olvasni fogom! Az Őrülten boldogot pedig imádtam!
    Viszont Woolf engem nagyon taszít valamiért, és túl komolynak gondolom.

    VálaszTörlés
  4. Szuper és nagyon fontos tematikáról írtál szerintem, innen amit nem olvastam, többet is feltettem az "el-kell-olvasni" polcomra.
    Satrapi és Malala könyvét én is mindenkinek csak ajánlani tudom, szerintem hihetetlenül fontosak. Meg Woolftól a Saját szoba - legkedvencebb esszékötetem evör.

    VálaszTörlés
  5. Köszi lányok :)
    Pupi - lehet még írok majd hasonlókat, jó ötlet!

    Heloise - az nekem is nagyon tetszett! :)

    VálaszTörlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.