Dorit Rabinjan - Lakodalmaink

Dorit Rabinjan (vagy Rabinyan) fiatal, zsidó-perzsa írónő második könyve a Lakodalmaink, (az első: Persian wifes (1995)). Nem hallottam még róla, de az alexandra szemtelenül olcsón adja a nagy nyári akcióban, és Amadea is jókat írt róla, így beszereztem. 

Amikor nem a bevált (magyar, angolszász, francia stb) kultúrában játszódó regényt olvasok, akkor mindig jobban figyelek, jegyzetelek, vagy utánanézek. Itt is eltelt egy kis idő mire összeállt a kép, hogy az Azizjanok egy félig török, félig perzsa család, akik most Izraelben, egy kisvárosban élnek (mint az írónő is, csak ő Tel-Avivban). Ettől eltekintve sok kulturális különbséggel nem találkoztam, így még jobban bele tudtam merülni a történetbe - héber vallású a család, így a nők szabadabbak nem kell leples-burkás elzárt nőkre gondolni.

A regény jelen egy nap alatt játszódik - a család legkisebb tagjának, Matinak a 11. születésnapján. Nem valami kellemes környezetbe csöppenünk: a három felnőtt lány visszaköltözött a szülőkhöz, férjüket elhagyták (ideiglenesen, vagy végleg), a szerelem elkerüli őket, bátyjuk, az elsőszülött szintén agglegényként tengeti a napjait. A legkisebb gyerek, Mati pedig nevelőintézetbe került egy időre. A kétségbeesés és a kilátástalanság jellemzi a családot.
Az anya, Irani magára vette családja minden baját és jósokhoz, csodatevőkhöz jár, hogy egyenesbe hozza valahogy a gyerekei életét, de közben eltávolodik férjétől és saját magát teszi tönkre az aggódással.

Párhuzamosan ezzel a depresszív jelennel kapunk visszaemlékező részeket, amiben megismerjük Irani és Szoli (az apa) gyerekkorát, a megismerkedésük és házasságuk történetét, az öt gyerek életét és kudarcaikat. Ezeket a részeket jobban szerettem olvasni, egyrészt mivel kíváncsi voltam hol romlott el minden, másrészt Szoli szerelme Irani iránt annyira szép: szereti őt amikor meglátja fiatal lányként, később anyaként, amikor már 'megasszonyosodik' ekkor is imádja, vonzódik hozzá - azt hiszem a mai világban ez nagyon ritka és pont emiatt tetszik. A lányok kamaszkori élete felidézte bennem az Öngyilkos szüzek hangulatát - a három nővérnek nagyon bensőséges a kapcsolata, de annyira különböznek egymástól. 
"Ha Marcelle felemelte tekintetét a szerelmes regényéből, s megpillantotta hazatérő húgát és nővérét, akik kolompjukat vesztett, elbitangolt állatokra emlékeztették, néha majdnem kimondta: „Férjhez mentünk, mielőtt megfejthettük volna az álmaink üzenetét.” Egyetlen, közös magzatburokban növekedtünk mind, gondolta. Anya méhében. Míg kicsi lányok voltunk, összefűzött minket az ereinkben folyó közös vér, egyazon verejték tapasztotta össze egy végből szabott bőrünk szövetét. Liszt, víz, só. Most pedig, gondolta, míg tekintetét visszafordította a török filmre, s a tévé fénye kékesen villódzott az arcán, most ragacsos könnyeink kapcsolnak bennünket ismét egybe."
A könyv végén nem kaptam határozott választ arra, hogy hol és miért romlott el a gyerekek sorsa (túl sokat álmodoztak, megalkuvók voltak), de a befejezés pozitív volt, ami nagyon tetszett és kellett a lelkemnek... Ahogy Amadea írta - asszonyregény - és tényleg, az anyaság, a párkapcsolat, magáról a női lét kérdéseiről ír, sok intim témáról, de nem közönségesen. Tetszett, elolvasnám az első regényét is.

4/5

Kiadó: Európa
Kiadás éve:  2004
Eredeti cím: Ha-hatunot selanu
Oldalszám: 248
Ár: 2290 Ft (most 440 Ft alexandránál ;))
Borító: 2/5

Fülszöveg:
"„A nőnek, míg férjhez nem megy, mérges kígyó van a szívében, holló a fejében, bolha a lába közt!” – Irani Azizjan a mesés Keletről hozott, ősi életbölcsességekkel nevelgeti féltve imádott, egy szem fiát és sugárzó szépségű, életre, szerelemre éhes lányait. A szoknyájába kapaszkodó gyerekseregnek majdani, pazar esküvőjét színezgeti – a nagy szerelemről, boldogságról csivitelnek még a szülők ablaka alatt tanyázó kolibrik is. Ám az utolsó kislánnyal, a halva született ikerbátyjával érkező Matival együtt mintha a balsors is megjelenne az aranyszívű szülők boldog családi otthonában. Vagy esetleg már korábban sem volt minden rendben? A cseperedő gyerekek kicsúsznak a halott kisfiút végtelenül gyászoló anya kezei közül, a várva várt, pompás külsőségek közt megült esküvőket baljós előjelek árnyékolják be, az elhanyagolt kislány pedig tudathasadásos belső dialógusokba, kezelhetetlen hiperaktivitásba menekül. Van-e vajon visszaút, gyógyulás Mati számára? Fellobbanhat-e újra a tűz Irani konyhájában és házasságában? A Tel-Avivban élő fiatal írónő önéletrajzi elemekkel átszőtt, színes családregénye egy egzotikus világot, ugyanakkor nagyon is ismerős problémákat ábrázol Azizjanék sorsában: egy modernizálódó társadalom generációs feszültségekkel is terhelt képét."

Megjegyzések

  1. Örülök, hogy tetszett.:) A borító rém ronda, évekig kerültem miatta a regényt, brrr.
    Szerintem a lányokkal nem megfelelően foglalkoztak, pl. amikor Irani látja, hogy a kicsi Sophia gyűjtögeti a pénzt, akkor nem megvetően kellett volna ezt megállapítani, hanem elbeszélgetni vele. Egyszerűen rájuk hagytak mindent, nem nevelték őket, az meg nem elég, ha a főzésről szónokolnak. Irani túl korán lett anya, nem volt segítsége és tapasztalata a gyereknevelésben.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

na ehhez szólj hozzá ;)