Ford Madox Ford - Az utolsó angol úriember – Soha többé…

Pár hónapja olvastam Ford Madox Ford négyrészes regényciklusának első részét, a könyvhétre jelent meg ez a rész - és ahogy írtam akkor a beszámolómban is - ősszel érkezik a harmadik kötet! (A molyon épp ma írta a fordító is, hogy ő augusztus végén adja le a kéziratot, ősszel a boltokba kerül a könyv.)

A Soha többé rövidebb, mint az első rész - szinte végig Christopher Tietjensszel vagyunk a  világháborúban: egy front mögötti táborban, ahol az újoncokat készítik fel a harcra.
Tietjens úgy tért vissza a háborúba, hogy biztosra vette, végleg szakítottak Sylviával, ám felesége megjelenik, hogy felkavarja a kedélyeket. Az újoncokkal, feljebbvalóival való gondok mellett élete két fontos "nőjén" is gondolkodni próbál - mit akar a felesége, mit kellene tenniük és mit érez egyáltalán Valentine Wannop iránt?
Sylvia cselekedetei mögé is beláthatnunk, a kegyetlen kis játékai egyre jobban értelmüket vesztik és kezd rájönni, hogy egy férfi méltó hozzá, és az épp a férje...
Hangsúlyos szerepet kap az angol hadsereg élete a világháborúban, de nem a nagy harci mozgások, a történelemkönyvekbe kerülő dolgok, hanem a mindennapi élet - a bürokrácia, a hiányok, a fusizás. Egyes emberek, tisztek a másik szemét is kilopják, visszatartják a felszerelést, ide-oda küldözgetik az embereket. És ez még nem is front, ahol bokáig sárban, borzalmas körülmények között küldik vágóhídra a saját embereiket a miniszterek és nagyokosok...

"Mérhetetlen csüggedtség, végtelen zűrzavar, végtelen ostobaság, végtelen alávalóság. Ezek az emberek végtelenül cinikus, felelőtlen intrikusok kezébe kerültek, akiknek a hosszú folyosókon szőtt tervei lelki kínokat okoztak szerte a világon. Játékszerek csupán, minden kínjuk és szenvedésük csak ihletet ád a szép szavakhoz a szívtelen vagy éppenséggel esztelen politikusok beszédeiben."

Az első részből megszokott narrációs technika miatt vissza-visszatérünk a múltba egyes jelenetekhez, pl.: az első rész több eseményét is jobban megismerjük. Itt is visszaköszön a Proustnál is jellemző újszerű emlékezéstechnika - Ford Madox Ford is úgy írja le a szereplők gondolatait, ahogy a valóságban is. Felidézheti egy illat, egy tárgy, és össze-vissza kavarognak, ugrálnak. Tietjens feje főleg kusza, a fáradtság és a gondok gyötrik - ebben a részben egy-két nap eseményeiről van szó, ám azok elég sűrűek, és ezt megszakítják a múltbeli szálak, visszaemlékezések. 

Ennek a résznek az elején hangzik el a címadó mondat: "the parade's end": 

"Nincs több remény, nincs több dicsőség, nincs több díszszemle sem önnek, sem nekem. Sem az országnak…Sem a világnak, ki merem jelenteni…Semmilyen. Soha többé…Vége…Ennyi volt! Nincs tovább…Nincs…több…díszszemle."

Ez a rész felfokozott volt, és főleg Tietjensszel foglalkozott. Nem volt romantika, hanem az a világháború kétségbeejtő 'mocska', teszetoszasága ellen kelt ki az író. Emellett Tietjens sorsának lehetetlenségét ecseteli tovább -egy bevallottan 18. századi eszméket valló ember, hogyan tud helyt állni a modern, 20. századi világban, ráadásul civilként a háborúban.
Volt több 'unalmas', túl részletes szakasz, és a 'helyben toporgás' miatt:

4/5

Kiadó: Lazi Kiadó
Kiadás éve:  2013
Eredeti cím: Parade's End - Some do not
Sorozat: Parade's End 2. kötet
Oldalszám: 355
Ár: 2799 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:

"A régi világrend összeomlását és a modern idők hajnalát megrendítő erővel feltáró regénysorozat második kötetét tartja kezében az olvasó. Kiégett barátság, elnyűtt szerelem, megsebzett lelkek: bűn és bűnhődés. Christopher Tietjens pokollá vált házasságából a lövészárkok fagyos rettegésébe menekül. Álmaiban sem gondolta volna, hogy a kíméletlen állóháborúnál is létezhet rosszabb. Tévedett. A felesége, Sylvia itt sem hagyja békén, és gonosz intrikáival, ügyes kis trükkjeivel az elmúló világ fülsiketítő haláltusájának kellős közepén is képes tovább feszíteni a húrt. Ford Madox Ford évtizedeken át méltatlanul elfeledett tetralógiája kíméletlen őszinteséggel tárja elénk a külső és a belső valóság párhuzamait. A férfi és nő, a régi és új megkeseredett harcában egy pillanatra sem hallgatnak a fegyverek. Véget nem érő vajúdás ez, melyben a józan ész képtelen megküzdeni a mindent maga alá gyűrő őrülettel, s melyben egy gondolat marad csupán mozdulatlan a káosz közepén: Ami elmúlt, örökre elmúlt. Nem jön vissza soha. Soha többé…"