Boris Vian - Venyigeszú és a plankton

Ezt a könyvet a Blogturnés nyereményjátékon, Nitánál nyertem meg. Boris Vian apukám egyik kedvenc szerzője, ezért már olvastam több könyvet a francia írótól, kihívást is indítottam a molyon, hogy népszerűsítsem a könyveit. A kihívás már lejárt, de azért szép lassan elolvasom az életművet. :)
A Helikon kiadó - a Cartaphilus mellett - elkezdte kiadni Boris Vian életművét, az Alvilágjárók után a másodiknak tekinthető regény a Venyigeszú és a plankton. 

A regény végén Takács M. József ismertetőjéból sok hasznos információt megtudtam, ami élvezhetőbbé és érthetőbbé tette a regényt. Nem lett a kedvenc könyvem ez sem (az ötödik olvasott könyve után kijelenthetem, hogy nem az én szerzőm Boris Vian). Sok utalás, játék nem érthető már a legtöbb olvasó számára, és a szürrealizmus sem tetszik mindenkinek. Érdekesség, hogy ezt a regényét nem is akarta kiadatni, inkább barátainak írta, mivel saját magát és baráti körét írta bele a könyvbe.

A regény keretét két féktelen, 1940-es évekbeli francia házibuli adja, ami azért érdekes, mert német megszállás alatti Franciaországban tűzzel-vassal üldözték ezt, a jazz zenét és a szvinget. Vian kiforgatva, eltúlozva, de ezeket a fiatalkori házibulikat írta meg, ahol dől a pia, bömböl a zene, minden sarokba "kamatyolnak", és szétdöntik a házat. 

"A koponyatörése némileg zavarta a táncolásban, ezért aztán nem is maradt sokáig. Szíves örömest elfogadott egy pohár konyakot, megtörölte a bajuszát, és hullamereven kizuhant a lépcsőházba."

Főszereplőnk, az Őrnagy rendezi a regény elején az első házibulit, ahova meghívja Óvadócot is - több más vendéggel egyetemben. Ráhajt a lányra, ám vetélytársa lesz ebben a címbeli Venyigeszú. Ekkor több rövid fejezetben megtudhatjuk, hogyan kell - a férfiaknak - kiütniük a vetélytársakat a nyeregből, így végül Őrnagy 'szerzi meg' a lányt. Meg is kéri a kezét, ám ezt a lány nagybátyjától kell megkérdezni először. 

Pharocq (tele van a könyv hasonló franciásan írt gúnynévvel) bácsi igazi aktakukac - Vian ebben a regény középső egységében a Hivatal bemutatása közben beleírhatta minden gyűlöletét, amit átélt saját maga is a Szabványügyi Hivatalban gürcölve. Itt is tele van abszurd, szürreális esettel, süt belőle az unalom, a hiábavalóság... Az Őrnagy munkába áll, egy félreértés miatt - csak a lány kezét akarta megkérni, erre Pharocq azonnal osztályvezetővé vette fel. Persze a könyv végére csak sikerül a lánykérés, bár az egész értelmét veszti.

"Ajtót nyitottak. A lenti lakó volt az, kötésig újezüst csillárban. Panaszt tenni jött, és hozta a csillárt, amely némiképp gátolta a mozgásban, egyszersmind vissza akarta származtatni azt a jampit is, aki tarzanosdit játszott a csilláron."

Vian több művében visszatérnek a már itt is meglévő jellegzetességek - a zene, a beszélő nevek, szójátékok, az abszurd események, a szerelmi háromszögek és a kapcsolatok hiábavalósága.

Nem lett a kedvencem, sokszor fárasztott is a történet, de mindenképpen különleges hangulatú könyv, amire sokáig emlékezni fogok.

4/5

Kiadó: Helikon
Kiadás éve:  2014
Eredeti cím: Vercoquin et le Planeton
Oldalszám: 274
Ár: 2990 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:

"A kiadó Vian-sorozatának második kötete, a Venyigeszú és a plankton egyfelől két, irigylésre méltó profizmussal megszervezett, fergetegesen erkölcstelen házibuli történetét kínálja az olvasóknak, másfelől pedig betekintést nyújt annak az agyalágyult bürokratákkal teli Hivatalnak a hétköznapjaiba, amelyet egy rövid időre az ifjú, friss mérnöki diplomás Boris Vian is kénytelen volt munkahelyéül elfogadni.A regény szereplői – a szívderítően nimfomán lányok, a holt laza jampecek, a minden őrültségre kész zenészek, a szinte fájón röhejes aktakukacok, az inkontinens vadászblézer, az álnok Venyigeszú, az Alvilágjárókból már jól ismert Antiochio-Őrnagy páros és ez utóbbi jegyese, Óvadóc de la Petrence – valamennyien a szving lüktető ritmusától hajtva rohannak elkerülhetetlen végzetük felé.„Boris, aki kortársai többségéhez hasonlóan igyekezett nem tudomást venni a tragikus valóságról, e struccpolitika kiegészítéseként a passzív ellenállás egy igencsak kellemes formáját választotta: csatlakozott a Franciaország (és különösen a francia ifjúság) erkölcsi megújulásának szükségességét hirdető Vichy-kormány bornírt prédikációra fittyet hányó, feltűnő, hóbortos ruhadarabokat viselő, a jazzt és főleg a szvinget szinte vallásos áhítattal imádó zazou-khoz (jampecok). Nem túlzás kijelenteni, hogy a németek által megszállt Franciaországban, ahol a túlbuzgó kollaboránsok még a germán félisteneknél is szigorúbban ítélték meg és el a jazzt, ezt az „erkölcstelen és értéktelen”, ráadásul „zsidó-néger-amerikai” zenét, a New Orleans-i stílus vagy a szving iránti rajongás – és főleg e zenei műfaj művelése – az ellenállás egy formája volt.” Takács M. József"