2018. május 7., hétfő

Lindsay Jayne Ashford - Rejtély az Orient Expresszen


Már a megjelenésekor felfigyeltem erre a könyvre - érdekelt, hogy Agatha Christie főszereplésével milyen rejtélyekről esik szó az Orient Expresszen. A cím kicsit félrevitt, mert azt hittem egy krimis regényes életrajz ez a könyv, de hamar rájöttem, hogy három nő életének eseményeiről és összefonódásairól lesz szó - ami az Orient Expresszen kezdődik el. Az angol cím ebből a szempontból jobb: The Woman on the Orient Express. 

A szerző, Lindsay Jayne Ashford is érdekes személy: ő volt az első nő, a cambridge-i Queen's College-ban diplomázott, kriminológia szakon. Írt krimiket, történelmi regényeket, újságíróként is dolgozott - nem meglepő, hogy Agatha Christie élete megfogta és regényt írt belőle. 

A történet 1928 októberében indul, amikor Agatha Christie elvált Archie Christietől, az első férjétől. Nekem új volt ez az információ, mivel nem sokat tudok - egyelőre - a híres írónő életéről. (Tervben van AC: Életem c. könyvének olvasása, amit nemrég szereztem be.)
A válást mélységes csalódásként élte meg, ez elől menekülve vett jegyet az Orient Expresszre, és meg sem állt Bagdadig. 
forrás
A könyv ezt a gyászfolyamatot dolgozza fel, ill. azt hogy hogyan ismerkedik meg a második férjével. A valóságtól való eltérés, hogy a vonaton találkozik két nővel, akik szintén csalódtak az életben, ill. menekülnek. Agatha álnéven utazik, mivel nem akarja hogy még ott is róla pletykáljanak az emberek. Kupétársa Katharine Keeling, aki egy mezopotámiai ásatáson dolgozik egyedüli nőként. Erős, határozott nő, de több dolgot is titkol, pont úgy ahogy Agatha és a harmadik nő: Nancy Nelson (kitalált karakter). Ő férje elől menekül és a szeretőjét várja, hogy csatlakozzon hozzá, és érthető módon egyre kétségbeesettebb. Bagdadba tart, unokanővéréhez, aki menedéket nyújthat neki ebben a nehéz időszakban.

Az ásatás csapata: balról a harmadik Max Mallowan,
Hamoudi, C. Leonard Wolley, Katherine Wolley. 1928-29.
forrás
A regényben egyrészt az utazás, a Közel-Kelet egy részének felfedezése, az ásatások világának megismerése és hármuk barátságának kibontakozása válik fontossá. A könyv eleje kicsit lassan indul a háromféle szemszög megismerése miatt, de aztán magával ragadott magával az utazás, és a 20. század eleji Közel-Kelet. 

Attól függetlenül, hogy nem egészen azt kaptam amire számítottam, nagyon tetszett ez a könyv: kikapcsolt, megismertem néhány új dolgot a kedvenc krimi írónőmről, és érdekes volt bepillantani az ásatások világába is. Jól jött, hogy AC-től már olvastam a Gyilkosság Mezopotámiábant, amiből a Ashford is merített, ill. Agatha Christie a fenti krimiben szereplő Louise Leidner karakterét Katharine-ről mintázta. 

Ajánlom ezt a könyvet, ha szeretitek Christie krimijeit, érdekel hogy milyen lehetett az Orient Expresszen utazni, milyen volt egy ásatás a 20. század elején, vagy csak egy izgalmas női sorsokról szóló regényt szeretnétek!

5/5

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2017
Eredeti cím: The Woman on the Orient Express
Oldalszám: 368
Ár: 3299 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:
Meddig ​lehet őrizni a titkokat?Bízva abban, hogy végre pontot tehet tönkrement házassága végére, Agatha Christie álnéven jegyet vált az Orient Expresszre, hogy eljusson Bagdadba. Ám nem ő az egyetlen utas, aki titkot őriz, és a rejtélyek kibogozása híres detektívjéhez, Hercule Poirot-hoz illő feladat lenne.Az írónő idővel Katharine Keelinggel osztozik a fülkéjén, akinek az első házassága tragikus véget ért, és a vonat egy olyan új kapcsolat felé viszi, melyet a kényszer szült. És ott van a nemrég házasodott, mégis másik férfi gyermekét váró Nancy Nelson is, aki mindent megtesz, hogy titkolja a terhességét, viszont közben a teljes kétségbeesés szélére sodródik.Mindhárman elhallgatják a többiek elől a múltjukat, ám mialatt a vonat kelet felé zakatol, lassan barátokká és egymás segítőjévé válnak.De vajon mit tesz a jó kapcsolatukkal, ha a féltve őrzött tikok kiderülnek? Az izgalmasan megírt, fordulatokkal teli, emlékezetes regény több szereplője és történése valóságos, amit a szerző fantáziája tovább színezett. Sokat megtudhatunk belőle Agatha Christie életének legnehezebb időszakáról, egy távoli kultúráról és a női lélekről. A krimi királynőjének élete maga is egy rejtély volt.A végén sok mindenre fény derül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Te mit gondolsz? :)

Összes címke

1001 könyv listás (21) 12daybloggerchallenge (12) 14. század (1) 17. század (1) 18 karika (7) 18. század (7) 19. század (30) 2 pontos (11) 20. század (160) 21. század (110) 2pontos (1) 3pontos (72) 4pontos (335) 5pontos (360) 9/11 (2) a love story trilógia (3) a mágia árnyalatai (2) abszurd (4) ad astra (4) agatha christie (12) agatha raisin (24) agave (10) akcióvadász (24) aktuális (1) alan glynn (1) alaszka (1) alessandro baricco (1) alessandro d'avenia (1) alice hoffman (10) alice munro (1) alice sebold (1) allan pease (1) álláskereséshez (1) állatos (8) almási kitti (1) alternatív történelem (6) ambrózy báró esetei (1) amerika (6) amerikai (208) amerikai dél (34) amszterdam (1) angela carter (2) Angeli Marina (1) anglia (2) angol (191) angolul (25) anna black (1) anna gavalda (3) anna rice (1) anne rice (4) apokalipszis (2) arany pöttyös könyvek (11) argentin (1) arto paasilinna (1) asperger (1) aszlányi károly (1) athenaeum (2) audrey niffenegger (2) austin kleon (2) ausztrál (5) autizmus (1) az olvasás 7 hete (8) az orosz szerető trilógia (3) az úr sötét anyagai (5) ázsia (1) balkán (1) banana yoshimoto (2) barangolás (14) baráth katalin (5) barátság (6) barcelona (2) bartis attila (1) beatrix potter (1) békés pál (1) ben aaronovitch (2) betegség (6) blog (18) blogtippek (3) body positive (1) bohumil hrabal (2) bóna lászló (1) book a sloth (2) booktag (9) boris vian (5) borító (3) boszorkány (13) botanika (1) bölcsészkrimi (6) böszörményi gyula (1) bram stoker (2) brazil (7) bridget jones (1) bródy lili (1) bronte (4) brunella gasperini (1) budapest (17) budapest noir (1) bűbájoló történetek (1) calderon (2) carlos ruiz zafón (5) castle (1) catherynne m. valente (1) celia rees (2) charlaine harris (11) charles dickens (5) charlie n. holmberg (2) chicklit (37) cholnoky viktor (2) christopher moore (6) cirkusz (2) coco chanel (1) cormoran strike (3) cozy mystery (27) családregény (17) cseh (6) csehov (1) cserna-szabó andrás (4) csokoládé-trilógia (3) dán (3) dan brown (6) darren shan (1) david levithan (1) david nicholls (1) david safier (1) dávid veron (4) debrecen (1) déli végek trilógia (1) depresszió (4) diane setterfield (1) díj (8) disztópia (18) DIY (1) dizájn (1) doctor who (2) dominika (3) dorian gray (1) drámák (3) drog (1) e.t.a. hoffmann (1) edith wharton (1) eger (1) egészség (3) egyetem (2) éhezők viadala trilógia (3) elena ferrante (2) életmód (14) életrajz (14) elfeledett könyvek temetője (3) elif shafak (1) elizabeth gaskell (1) elizabeth george (1) elizabeth gilbert (4) elizabeth kostova (2) elizabeth strout (3) emberi sorsok (3) emile zola (4) énekes (1) énmárka (1) énregény (1) erdély (1) erdő (1) eric kraft (1) erin morgenstern (1) erlend loe (1) ernest hemingway (2) erotikus (1) esszék (7) európa (2) európa kiadó (1) évösszegzés (4) évszakok (1) extra infók (2) f. scott fitzgerald (2) fábián janka (1) fabio volo (1) fandorin (1) fantasy (56) fekete istván (1) feminizmus (14) festészet (2) film (98) finn (11) firenze (1) fodor ákos (5) ford madox ford (4) főnix (1) főzés (1) francia (40) fredrik backman (2) friss könyvek (82) fumax (1) gaál viktor (1) gabo sff (9) gabriel garcía márquez (2) gail carriger (4) gárdonyi géza (2) gasztronómia (2) gasztroregény (10) gaura ágnes (1) gayle forman (1) geek (1) gemma doyle (4) george mann (1) georges simenon (1) géra eleonóra (2) gondolatok (6) goodreads (1) gótikus (1) görög (2) grecsó krisztián (6) groteszk (2) guillaume musso (3) guilty pleasure (1) gyász (1) gyerek (2) háborús (2) hajléktalan (1) hajóbontók (1) halloween (3) hamish macbeth (1) hangoskönyv (21) harold fry (1) három nővér szigete (3) harper lee (1) harry potter (17) havi tervek (32) havi zárás (68) helen simonson (1) helikon (1) hercule poirot (2) hétvilág (3) hírek (7) hófehér-trilógia (3) holland (1) holokauszt (4) holt költők társasága (1) honlapajánló (11) horror (3) humor (34) húsvét (1) hvg (5) ian mcewan (3) idézetesképes (10) időutazás (4) ifjúsági (41) igaz történet (4) ikrek (2) illusztrált (10) indiai (1) indonéz (1) interjú (3) interjúk (2) internet (3) ír (3) iráni (1) irodalomtörténet (1) írország (1) iskola (5) ismeretterjesztő (22) isztambul (1) izland (1) izlandi (3) izraeli (1) j. d. california (1) j. d. salinger (1) j.k.rowling (16) jane austen (11) jane austen nyomoz (1) janelle mcculloch (1) janet evanovich (4) japán (8) jay asher (2) jeanette winterson (2) jennifer donnelly (1) jim kay (4) joanne harris (18) jodi taylor (1) joe hill (2) john green (1) jon krakauer (1) jonathan hunt kalandok (2) jonathan safran foer (1) joyce maynard (1) jövő (3) jugoszlávia (1) julia child (1) julie és julia (1) junot díaz (1) kaffka margit (2) kaland (9) kalligram (1) kamaszkor (4) kanadai (4) karácsony (27) karinthy frigyes (1) kármán józsef (1) kastély (1) katarina mazetti (2) kate furnivall (3) kate morton (2) kathryn stockett (1) kávé (3) kedvenc (26) képregény (9) kereszténység (1) keri smith (7) kiegészítő kötet (1) kihívás (17) kína (3) kindle (4) kirekesztés (3) kísértet (1) kisregény (9) kiss angéla (4) klasszikus (69) klausz melinda (2) kleinheincz csilla (4) kolumbia (1) konmari (3) kortárs (66) kosáryné réz lola (1) kosztolányi dezső (1) könyvajánló (10) könyvekről röviden (8) könyvesfilmes (4) könyvfesztivál (8) könyvhét (4) könyvmolyoknak (10) könyvtár (3) körbeposzt (44) kőrösi zoltán (7) közel-kelet (1) középkor (2) közösség (2) kreatív (12) krimi (89) lauren graham (1) leila sales (1) lélekboncolgató (3) lena dunham (1) lengyel (1) lenyűgöző teremtmények (5) leszbikus (3) levélregény (8) leviathan trilógia (1) libba bray (8) libri (6) lisa jewell (1) lista (24) litván (1) ljudmila ulickaja (1) lmbt (11) logan mcrea (1) london (15) louisa m. alcott (1) louisa may alcott (1) lynn barber (1) m.c.beaton (20) macska (1) maggie stiefvater (3) mágikus realizmus (12) magyar (171) magyar blogger rovatok (106) magyar könyvek viadala (8) maisie dobbs (1) maláj (1) márai sándor (11) marc levy (1) marketing (3) markus zusak (1) maupassant (1) maxim kiadó (5) média (1) megjelenések (26) melania mazzucco (1) memoár (13) mercy fall farkasai (3) mese (14) mese felnőtteknek (10) meseregény (4) mexikó (2) mezei mária (1) michael cunningham (3) milan kundera (2) mindfulness (3) miss marple (2) misztikus (5) mitológia (5) molnár ferenc (1) moly.hu (2) monarchia (1) mrs. jeffries (2) múltidézés (2) muriel barbery (1) műfaj (1) műfaj mustra (1) művelődéstörténet (2) művészet (1) nail gaiman (1) nancy drew (1) naomi alderman (1) Napernyő Protektorátus (4) napló (3) nathaniel hawthorne (2) neil gaiman (12) nellie bly (2) német (14) new adult (5) new england (5) new york (22) newbury és hobbes nyomoz (1) nicholas sparks (1) nick hornby (1) nicole krauss (1) nikki heat sorozat (1) nora roberts (3) norvég (6) novellák (42) női sors (35) nyár (11) nyereményjáték (10) ókor (1) olasz (21) on sai (7) oriana fallaci (1) orosz (13) oroszország (1) orson scott card (1) oscar wilde (1) osztrák (1) ottlik géza (2) önéletrajz (12) öngyilkosság (1) önismeret (12) önsegítő (7) ősz (4) pakisztáni (1) paolo bacigalupi (2) papírmágus trilógia (2) papp diána (4) parade's end (4) párizs (7) partvonal (4) patrick modiano (1) patrick ness (1) patrick süskind (2) paula hawkins (2) paulo coelho (7) peter grant sorozat (3) peter mayle (1) philip pullman (6) philippa gregory (1) pioneer kiadó (1) poe (1) poket zsebkönyv (1) popkultúra (1) posztmodern (1) programajánló (21) pszicho-thriller (4) pszichoanalízis (1) pszichológia (8) rabszolgaság (2) rachel joyce (1) rainbow rowell (3) rájátszás (2) rakovszky zsuzsa (2) ransom riggs (2) regény (1) regényes életrajz (4) rejtély (1) rejtő jenő (3) retelling (5) richard paul evans (2) road trip (1) rob thurman (1) robert merle (1) róma (1) romantikus (46) ruta sepetys (2) salla simukka (2) sarah addison allan (5) sarah andersen (3) sarah perry (1) sárkány (2) sárkánycsalogató (1) scifi (26) scolar (5) shakespeare (3) sherlock holmes (5) simon márton (1) siobhan dowd (3) sir arthur conan doyle (6) sírkertek királynője (3) skandináv (2) skót (28) sky chaser trilógia (2) sophie kinsella (1) sorozat (18) spanyol (7) st. mary krónikák (2) steampunk (7) stephanie plum sorozat (4) stephen king (1) stephenie meyer (2) subscription box (3) susanna clark (1) svájc (1) svájci (1) svéd (13) sylvia plath (1) szabó magda (5) szabó t. anna (2) szakácskönyv (2) számítástechnika (1) szatíra (1) szécsi noémi (3) szegénység (1) szellem (5) személyes (164) szemináriumi dolgozatom (2) szépirodalom (75) szerb (1) szerb antal (2) szerelem (2) szerzői életrajz (2) szex és new york (1) sziget (4) színész (3) színező (1) színház (2) szociológia (3) szombathely (2) szórakoztató (3) szülinap (8) szürrealizmus (3) társadalomkritika (5) társadalomtörténet (2) tasmina perry (2) tavasz (1) tél (6) tematikus (6) terrortámadás (1) the last policeman (1) thomas hardy (2) thomas mann (1) thriller (6) tilt (175) tim burton (1) titanic (1) tolkien (3) tolsztoj (1) tommy és tuppence (1) top5 (23) tóth krisztina (5) több idősík (6) török (4) történelmi (22) történelmi romantikus (2) tracy chevalier (7) true blood (11) tumblren láttam (8) Tü/Körben (1) tündér (1) tv sorozat (1) twilight saga (8) új-zéland (3) újraolvasás (16) újság (1) újságíró (2) ukrán (2) updike (1) urban fantasy (15) utazás (6) ünnep (7) űrutazás (1) v. e. schwab (2) vallás (7) vámos miklós (1) vámpír (5) vámpírkrónikák (1) vámpírnaplók (2) vámpíros könyvek (15) varázslat (2) várólista (6) várólistacsökkentés (46) város (2) velence (5) vérgróf-trilógia (1) vers (30) vicki myron (1) victor hugo (1) viktoriánus (20) világháború (23) virág emília (3) virginia woolf (18) vlog (2) vörös pöttyös könyvek (10) wales (1) walter kirn (2) walter lord (1) wayward pines (1) weird fiction (2) william somerset maugham (2) wladyslaw szpilman (1) YA (20) YA sorozat (13) zene (8) zsidó (6)

Nemzetiség-helyszín szerint

alaszka (1) amerikai (208) amerikai dél (34) amszterdam (1) anglia (2) angol (191) argentin (1) ausztrál (5) balkán (1) barcelona (2) brazil (7) budapest (17) cseh (6) dán (3) dominika (3) francia (40) görög (2) írország (1) isztambul (1) izland (1) izlandi (3) izraeli (1) japán (8) jugoszlávia (1) kína (3) közel-kelet (1) lengyel (1) litván (1) london (15) magyar (171) mexikó (2) német (14) new england (5) new york (22) norvég (6) olasz (21) orosz (13) osztrák (1) pakisztáni (1) párizs (7) róma (1) skót (28) spanyol (7) svájci (1) svéd (13) török (4) új-zéland (3) velence (5)

Kor szerint

Pontozás szerint

2 pontos (11) 3pontos (72) 4pontos (335) 5pontos (360) kedvenc (26)