Emily St. John Mandel - Tizenegyes állomás

Ezt a könyvet még a Rengeteggel együtt rendeltem meg - bízam a molyos jó véleményekben, de nem voltam biztos benne, hogy tetszeni fog-e.

A 'kapcsolatunk' elég döcögősen indult: nem kötött le az eleje - nem értettem, hogy akkor most apokalipszis után vagy előtt vagyunk, vagy mi van ezzel a színházzal, Arthur Leanderrel, hol lesz az utazó színtársulat, ki ez a Jeevan akárki. A hétvégén több időt szánva a könyvre viszont beszippantott, kezdett összeállni a kép, és a narráció idő és helybeli ugrásai is nagyon tetszettek.

A regény egy világméretű influenzajárvány első éjszakáján indul - egy torontói színházban. A híres színész, Arthur Leander színpadon szívrohamot kap, és vele kapcsolatban álló emberek elejtett megjegyzéseiből kezdjük megismerni az életét. 

Aztán ugrás - 20 évvel a járvány után járunk és megismerhetjük az Utazó Szimfónia nevű csoportot, akik zenélve és Shakespeart játszva járják Észak-Amerika megmaradt közösségeit. A kapocs a két rész között - az akkor 8 éves gyerekszínész Kristen, aki látta Arthurt meghalni, pár évvel a járvány kitörése után a Szimfónia tagja lesz. 

forrás

A járvány következményei súlyosak - az elektromosság megszűnik, az emberek vagy fosztogatnak, vagy vándorolnak. A talpraesettek összeállnak és kis közösségeket alkotva telepednek le valahol. Vadásznak, igyekeznek felhasználni mindent amit találnak. A kezdeti bizakodás után rájönnek, hogy sehol senki nem fogja megmenteni őket, saját magukra vannak utalva. 

Ami nagyon tetszett, hogy a könyv nem lineárisan halad - oda-vissza ugrálunk Arthur Leander és a hozzá kapcsolódó szereplők múltja és jelene között. Több szereplő bukkan fel, akik kötődnek hozzá valamilyen módon - egy gyerekszínész, egy feleség, egy volt paparazzi, egy régi barát. 

Eléggé sajátos hangulata van a könyvnek - különleges történet áll össze az akár sablonosnak tekinthető történetszálakból (egy idősödő férfi életének állomásai - hírnév, romantikus kapcsolatainak sikertelensége, barátságok és a posztapokaliptikus élet). 

forrás

A legjobban talán a múlt-beli szálak tetszettek - az első feleség sztorija, aki képregényt rajzolt (ebből egy oldal megtalálható az angol első kiadásban - ld. a kép).

Összességében nagyon tetszett ez a könyv, a sajátos hangulata, az érdekes sztori és szereplők - na meg az elbeszélés izgalmas megoldásai miatt.
Nem gondoltam volna még az elején, de:
5/5

Kiadó: GABO
Kiadás éve: 2016
Eredeti cím: Station Eleven
Oldalszám: 364
Ár: 2990 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:

A Lear király bemutatóján a címszereplőt játszó színész, Arthur Leander szívinfarktust kap, de halála szinte senkinek sem tűnik fel: ez az éjszaka ugyanis arról lesz híres, hogy ekkor szabadult el a világ legpusztítóbb járványa. Élete és elmúlása azonban láthatatlan szálakkal köti össze képregényrajzoló exfeleségét, Mirandát, a mentősnek tanuló Jeevant és a halálát végignéző gyerekszínész Kirstent, aki húsz évvel később az Utazó Szimfónia nevű vándortársulattal együtt próbál fényt vinni az egymástól elvágott, túlélésért küzdő közösségek életébe. „Mert életben maradni nem elég.” Ez a társulat, és egyben a könyv mottója is. A halott színészhez kötődő alakok egymásba szövődő múltján és jelenén keresztül látjuk a végzetes éjszakát, a civilizáció törékeny szépségét, és az új világot, ahol mindig van, aki tovább vigye a fáklyát. A Tizenegyes állomás Arthur C. Clarke-díjat és Toronto Book Awardot nyert regényét számos nyelvre lefordították. Gyönyörű, lírai könyv a művészet hatásáról és értékéről, amely az apokalipszis után sem veszít fontosságából.