Virginia Woolf - Felvonások között

Ez a regény az utolsó V.W művei közül, V. férje Leonardo Woolf előszavában olvashatjuk, hogy még nem volt sajtó alá rendezve, de lényegében kész mű, ezért bátorkodott kiadni.
A fordító Tandori Dezső ... a molyon sokan szidják a fordítást, és bevallom nem alaptalanul. A fordítás egyszerűen rossz! Néhol olyan, mintha az angol mondatokat egy az egyben webfordítás.hu-n vagy akárhol fordította volna le. Nem értem, miért ilyen. Nem olvastam utána bevallom, de nekem az fordult meg a fejemben, hogy az eredeti mű is ilyen szétszórt, töredezett és ezt akarta érzékeltetni??
Itt egy hosszabb cikk a műről és fordításról hibáiról.

"Egy kis vidéki kastélyban nagy esemény készül: a meghívott környékbeli előkelőségek mulattatására a parasztok és cselédek Parádét adnak elő, vagyis több felvonásban megjelenítik Anglia történelmét. A nyílt színi előadást hol hosszúra nyúló szünetek, kosztümigazgatások és -cserék, a makacs gramofonnal való hadakozás, hol egy zápor szakítja félbe, hol a nézők kisebb-nagyobb magándrámái. A házigazdák, Isa és Giles Oliver széthullófélben levő házassága külön jeleneteket generál: a kikapós Giles egy közönséges gazdag nővel flörtöl, Isa egy délceg, de a regény során soha meg sem szólaló földbirtokos után sóvárog, s közben egy túlérzékeny, helyét sehogy sem találó homoszexuális fiatalemberrel vél lelki kapcsolatot felfedezni.Egyre baljósabb színezetet nyer maga a Parádé is: az alig hogy elmúlt viktoriánus kor torzképet ölt, a jelen ábrázolását pedig egészen groteszk módon oldja meg a különc rendezőnő – a szereplők szedett-vedett, csorba tükröket tartanak a közönség elé. S mindeközben az egyre kevésbé idilli előadást és magánéleteket harci repülőgépek moraja töri meg: Anglia számára is elkezdődik a második világháború.A múlt és jelen, ember és ember, művész és közönség közötti kapcsolatteremtés lehetősége vagy lehetetlensége – erről szól Virginia Woolf utolsó, komor tónusú s mégis talán leghumanistább regénye, melynek befejezése után pár héttel az írónő az Ouse folyóba ölte magát."

A cselekmény nagyjából ennyi, sokkal többet nem is fűznék hozzá. A kedvenc szereplőm Isa volt, aki  a saját álomvilágában élve folyton verseket motyog magában. A Minden megy, csak akarni kell c. kis darabon jókat derültem, néhány pl.: Lady Harák: " mit, regélt: böfögött! Maga -hogy a ragya verné!.." Sir Nyúlszív Spániel:"Dugja el a köszvénybütyköz kezét báránybőrbe, hé! ...".
Ha a fordítás nem lett volna ilyen pocsék, és ahogy olvasom ebben az cikkben még jó pár hiányossága van ennek a kiadványnak, akkor jobban élveztem volna. A történet, ami átsejlett ezeken a hiányosságokon - a színjáték, közben az emberek saját kis színjátékai - az jó, de nem ártana újra lefordítani és igényesebben kiadni...
Így csak 3/5