Władysław Szpilman: A zongorista

"Władysław Szpilman, a híres lengyel zongorista közvetlenül a második világháború után vetette papírra visszaemlékezéseit. A holokausztot csodával határos módon élte túl Varsóban. Zsidó származása miatt őt is megkülönböztetések érték, csakúgy, mint a több százezer varsói zsidót: el kellett viselnie a gettóba költöztetést, majd családjától való elszakítást, az évekig tartó bujdosást. Nagyon sokszor állt közel a halálhoz, de valahogyan mindig túlélte az eseményeket.

A könyv közvetlen hangvételű, és az olvasó, szinte magán érzi, átéli a borzalmakat, a rettegést, a magányt. Szpilman nem törekedett arra, hogy sajnáltassa magát, csak tényszerűen leírta a történteket. Nem próbált meg magából hőst faragni, mert ő is csak sodródott az árral.

A fiatalabb korosztálynak is ajánlanám ezt a könyvet, mert tényleg át lehet érezni, és meg lehet érteni a holokausztot. Sok könyv, visszaemlékezés jelent meg a témáról, de szerintem ez az a mű, amivel az olvasó tényleg szembesülni tud a második világháborúval, Hitler tetteivel, és felteszi magában a kérdést, hogy ez tényleg megtörténhetett? Annyira hihetetlen, hogy képesek voltak több millió ember meggyilkolni egy ember eszméi miatt. És igen, a válasz sajnos igen."

Ez a rövid összefoglaló találóan leírja a könyv lényegét. Ez egy holokausztregény egy varsói zsidó zongorista, Władysław Szpilman szemszögéből. Készült a film is a történetből, Roman Polanski rendezésében, ami szerintem nagyon jól visszaadja a könyvet. Ez egy önéletrajz, mégis néhol bizonytalan voltam abban, hogy tényleg ilyen szerencsésen menekült meg ez az ember újra meg újra a haláltól?

A könyvkiadás érdekessége, hogy közli Wilm Hosenfeld naplójának részleteit, amikben a náci rendszer bírálja. Nagyon tisztán látta a kora visszásságait:

"Az ember kénytelen feltenni magában a kérdést: honnan került elő népünkből ez a rengeteg söpredék? Szabadon engedték a bűnözőket és az elmebetegeket...? Nem. Azok a vezető funkciót betöltő emberek felelősek mindezért, akik képesek voltak erre nevelni ezeket a más helyzetben veszélytelen embereket."

Hosenfeld igazi hősként viselkedett, akit tudott megmentett (mint Szpilmant is).

Wolf Biermann írt 33 kis megjegyzést a könyvhöz, ez alkotja a regény utolsó részét, ezek nagyon jó, magyarázatok, hozzáfűzések.

Maga Szpilman (vagy a fordító érdeme), hogy jól olvasható, igényes stílusban íródott a mű. Nincs benne gyűlölet, vagy bosszúvágy, amit furcsállhatnánk (mert én olvasóként gyűlöltem a katonákat a sok szörnyűségért), ahogy Biermann írja az egyik kis megjegyzésben Szpilman rögtön a háború után nekiállt megírni ezt az önéletírást, és valószínűleg sokk hatása alatt áll, úgy ír mintha egy másik személyről írna.

Ezt a regényt nem azért olvassa az ember, hogy elringassa magát vele, vagy szórakozásból, hanem, hogy tanuljon a történetelem szörnyűségeiből.

5/5