Audrey Niffenegger - A Highgate temető ikrei

Az írónőtől Az időutazó felesége volt az első könyvem, ezért már kíváncsian olvasgattam a véleményeket, kritikákat erről a könyvről is.

Az időutazó feleségéhez annyiban hasonlít ez a történet, hogy mint ott- itt is az írónő egy olyan világot dolgoz ki, amely majdnem olyan a miénk (ott az időutazás képessége, itt pedig a kísértetek) Tetszett, hogy szépen kidolgozta itt a kísértet-lét jellemzőit, a képességeit, létezésének határait, de persze kérdéseket is nyitva hagy.

Az ikrek: Elspeth amerikai unokahúgai, akik tükörikrek (gondolom ilyen a valóságban nincs), szóval Valentinán minden (anyajegy, belső szervei...) a másik oldalán van, mint nővérének Juliának. Mindent együtt csinálnak, és ebben Julia a főnök - Valentinának mindig követnie kellett nővérét, pl.: amikor Julia megunta az egyetemet, V-nak követnie kellett. Valentina viszont népszerűbb az emberek körében, szerethetőbb, és fogékonyabb a külvilágra (pl.: Elspeth szellemét is csak ő látja majd). Julia magabiztosabb, parancsolgatósabb - a lányok különbözősége fog végül a kapcsolatuk szakadásához vezetni. Érdekes olvasni, hogy két testvér ennyire ragaszkodjon egymáshoz, szinte egy emberként kezelik (Julia) magukat. V-nak ebből lesz majd elege.

A helyszín London, pontosabban a híres Highgate temető. (érdemes az olvasás közben tájékozódni róla, mert hangsúlyos szerepet tölt be a regényben ez a helyszín, ajánlom ezt a blogot, meg videókat, képeket ;) )

Tetszettek a finom párhuzamok a könyvben: szeretett nő elvesztése (Elspeth, aki meghalt és így örökre elveszett; és Marijke, aki elhagyta Martint, a kényszerbetegségben szenvedő férjét), vagy a kísértés (Elspeth, és Robert is úgy járt eleinte a lányok nyomában, mint egy kísértet).

Ami még izgalmassá teszi a könyvet, hogy több nézőpontból látjuk az eseményeket, így több szereplő életét megismerjük: ott van az ikrek, a szüleik, Elspeth, Robert, Martin, Marijke, Jessica nézőpontja. Mind-mind érdekes szereplő, szerettem róluk olvasni.

Izgatottan figyeltem Valentina és Robert között kialakuló szerelmi szálat is, de a történet sajnos nem úgy végződött, ahogy én szerettem volna. A szerelmesek nem élnek boldogan amíg meg nem halnak....

Nem tetszett a regény végefelé Valentina viselkedése, miért nem tudta megvárni a fél évet, amikor lejár a határidő, kivehette volna a fele örökségét, és elköltözhetett volna Juliától, addig is meg megpróbálta volna megértetni J-val a helyzetét, hogy ő mit érez a fönökösködése miatt. Tervét Elspethhel tiszta hülyeségnek tartom, és nem is értem miért ment bele Robert....

Mint látszik nagyon belemerültem a könyvbe, megszerettem a szereplőit, a helyszíneket (olvastam már más véleményekben is, hogy Audrey N. nagyszerűen tud hangulatot teremteni), ez a könyv jobban tetszett Az időutazó feleségénél is.

Az összetettsége, és hangulata miatt nyert meg magának. Egyszerre izgalmas, tragikus történet, ami valóságos problémákat is felhoz. Pl.: szeretteink elvesztése (Elspeth - Marijke), a kényszerbetegségekben szenvedők élete, és az iker -lét kérdése.

5/5

Kitekintés:
Ez a borító nekem jobban tetszik: a magyar változaton fekete ruhában vannak az ikrek, pedig Julia fel nem vett volna feketét, a piros körrel meg nem nagyon illik oda - esztétikusabb lett volna matricával megoldani, amit leszedhet az ember, ha akarja...

Az eredeti cím (Her fearful symmetry) pedig William Blake - Tigris c. versének egy sora (a videóban beszél róla Audrey).
Olyan érdekes, már sok angolszász könyvben olvastam utalásokat erre a versre, miért olyan népszerű ez náluk?