Laura Barnett - Variációk ​egy párra

február 28, 2018
A Park Kiadóra úgy tűnik mindig számíthatok, ha különleges könyvre vágyom - Laura Bennett első regénye is ilyen élményt nyújtott. Két éve kerülgetem ezt a könyvet, egészen pontosan a 2016. júniusi megjelenése óta. 

Szerintem mindenki eljátszott már a gondolattal, hogy életében hogyan alakultak volna a kapcsolatok, ha megtesz vagy épp nem tesz meg egy lépést. Ki mellett élne jelenleg, kivel nem találkozott volna ha másképp dönt egy helyzetben, stb. Laura Bennett könyv formába öntötte ezt a 'játékot'.

A regény első ránézésre egy 'sima' chicklit, vagy romantikus történet két cambridge-i fiatalról, Eváról és Jimről. Ám a történet meg van csavarva - a találkozásuktól háromféle történetszál bontakozik ki a könyvben, ami egészen életük végééig kíséri őket. Felváltva olvashatjuk az első, második és harmadik variáció eseményeit. Az elsőben találkoznak és össze is jönnek, a másodikban csak kerülgetik egymást, néha egészen távolról, mégis sejtve, hogy közük van egymáshoz; a harmadikban pedig el kell válniuk egymástól még fiatal éveikben. A szálak fontos életeseményeknél, bemutatóknál, születésnapoknál vagy épp temetéseknél összeérnek és ilyenkor egy-egy jelenetet megismerhetünk más-más nézőpontból.

pexels
Szuper első regénynek tartom ezt a könyvet, az alapötlet nagyon jó, a stílusa szintén, a szereplők érdekes karakterekké válnak a szemünk előtt. Több fontos témát is boncolgat az írónő: az alkotás szükségét, vagy két művész pár kapcsolatrendszerét amiben előfordul a szakmai féltékenység is; az egymástól való elfordulás, szenvedélybetegségek, a család fontossága. Érdekes volt látni, hogy amiről először azt gondoltam igen, itt lesz a happy end, nem épp úgy alakult a szereplők élete. Talán ezért sem szabad élni ezzel a 'játékkal', mert nem tudhatod - csak viszonylag kevés eseménynél -, hogy tényleg rosszul döntöttél egy esetben, vagy épp úgy történt jól.

Elsőre zavarosnak éreztem a könyvet, nehéz volt követni a szálakat, mindig újra és újra emlékeztetnem kellett magam, hogy az egyes variációkban milyen is a viszony Jim és Eva között. Ez elvett az olvasmányélményből ezért az egy csillag levonás. Lehet, hogy ha egy szuszra, és nyugodtabb körülmények között olvasom, akkor ez nem jön elő. Szeretném majd újraolvasni és akár a polcomon is tudni, mert igények könyv - külsőre és belsőre is :)

4/5

Kiadó: Park Kiadó
Kiadás éve: 2016
Eredeti cím: The Versions of Us
Oldalszám: 444
Ár: 3490 Ft
Borító: 5/5*

Fülszöveg:
„Tizenkilenc ​éves koromban sétáltál be az életembe. Te voltál az egyetlen férfi, akit valaha szerettem – reményem sincs, hogy egyszer mást szeressek. Elvettél mindent, amit együtt csináltunk, mindent, amit egymásnak jelentettünk, és porig égetted, megsemmisítetted: nem maradt belőle más, csak hamufelhő.”Laura Barnett 1982-ben született. Író, újságíró, színikritikus. A The Guardian és a Daily Telegraph egykori belső munkatársa, jelenleg szabadúszó újságíróként dolgozik. A Variációk egy párra az első regénye.Eva és Jim 19 évesek, a cambridge-i egyetemre járnak, amikor 1958-ban útjaik keresztezik egymást. Jim sétál. Eva biciklizik. És kis híján összeütköznek. Ami ezután történik, meghatározza a jövőjüket. Életútjuk három különböző variációját kísérhetjük végig egészen napjainkig, együtt és külön, ahogyan szerelmük története más-más fordulatot vesz. A Variációk egy párra nagyszerű regény arról, hogy döntéseink függvényében hányféle irányt vehet az életünk.

2 megjegyzés:

  1. De jó Dóri, hogy neked is bejött! :) Nekem kellemes meglepetés volt és eléggé elgondolkodtam rajta, ezeken a mi lett volna ha dolgokon. Sokszor megfordul ez a fejünkben, ezt olvasva az ember kicsit átértékeli ezeket az érzéseket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, mert szépen megmutatta ez a történet, hogy lehet ott éri boldogság az embert, ahol nem is számítana rá :)

      Törlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.