London 3.0
Aki Instagramon (is) követ, tudhatja, hogy múlt héten ismét Londonban jártam - 5,5 napot töltöttünk kedvenc városunkban ill. az angol partvidék egy újabb részére látogattunk el.
A bejegyzésben a könyves vonatkozású élményeimről mesélek, de Instagramon megosztottam rengeteg fotót, érdekes infót, meglátogatásra érdemes helyet, amiket itt kihagytam (pl. Regent's Park, Eastbourne - Seven Sisters).
(Mindhárom utunkra önállóan mentünk - Bookingon foglaltunk szállást, a látnivalókat* egy Drive szövegfájlba kezdtem el gyűjteni, majd a térképen bejelölve az elhelyezkedés alapján fűztem fel az útvonaltervet. Egész jól sikerült most is teljesíteni, egy-két hely maradt ki időhiány, fáradtság miatt.)
Szerdán dél körül érkeztünk, ebéd után elfoglaltuk a szállást és aznapra a környék felderítését tűztük ki célul. Szerencsére az Earl's Court több ponton érdekes - áll előtte egy 'Tardis', vannak itt szép kis utcák, mews-ok, itt élt egy ideig például Diana és Beatrix Potter. Nem volt messze a Brompton temető, ami szintén egy idei olvasmányomban bukkant fel - az egyik főszereplőhöz hasonlóan felkerestem Emmeline Pankhurst sírját.
Az őszi túrán kimaradt a Temple negyed (hétköznap van csak nyitva). Ezért csütörtökön a Leicester Sqaure - szintén kimaradt szobrai megnézése után - után itt kezdtük a napot. A Temple Church ismerős lehet A Da Vinci-kód könyvből-filmből is, több szép kert található itt - de van ami csak dél körül nyit, ezért ide csak belesegettünk és mentünk tovább. Jó volt itt leülni, megpihenni a pár méterrel arrébb lévő nyüzsgő forgalomtól.
Még a 2024-es, első utunkon látogattunk el a Daunt Books könyvesboltba, Marylebone városrészen - akkor egy rendezvény miatt a galéria le volt zárva, most pótoltuk az élményt :))
Fun fact - később Hampsteadben is betértem a boltjukba. Utóbbi helyet vasárnapra lőttem be, gondoltam nyugis program lesz - többen szintén így gondolták, na de azért nem volt itt akkora tömeg, mint a bevett látnivalóknál. Kulturális, történelmi szempontból is sok érdekességet tartogat - mi csak egy-egy kis részletét jártuk be, ismertük meg. Felmentünk a Parliament Hillre, innen egy fokkal jobb kilátás van, mint a Primrose Hillről. Sokan töltötték itt a hétvégéjüket - láttuk egy szülinapos csapatot, sokan vártak a tavaknál strandfelszerelésben a bebocsátásra, de volt aki egy pokrócon napozott.
A városrészen élt többek között John Keats, Orwell.
Paddington az utóbbi években lopta be magát a szívembe, elolvastam az összes magyarul elérhető kötetet, most is meglátogattam a vasútállomáson a szobrát - ill. a Leicester Square-en most először - és a Buckingham palota felé tartva véletlenül kiszúrtam a perui nagykövetség ablakában :D
* ezekről folyton frissülő listám van - ill. május elején elolvastam Sárközi Mátyás kis kötetét Hampsteadről, így az a városrész is felkerült a tervek közé, de bármelyik olvasmányból merítek - ld Clare Pooley chicklit regénye is adott ötletet :D
Nem akartam sok könyvet venni, mert az októberiek közül csak hármat sikerült elolvasnom - ill. volt, ami közben meg is jelent magyarul és győzni fog a lustaság, hogy inkább fordításban olvassam el - na de 5 könyvet hazahoztam (ebből kettő igazából a férjemé, de persze én is el akarom olvasni :D)
- Janice Hallett: The Killer Question - Daunt Books, dedikált példány (utolsó előtti a pultról) :O Nem is figyeltem, hogy ismét írt egy újabb regényt - le vagyok maradva a munkásságával!
- Stephen Halliday: London és London Underground - Waterstones (ezek a közösek)
- Alexandra Potter: So, I Met This Guy - veszélyes bemenni a reptéren a WHSmithbe, mert mindig van akció (Alexandra Pottertől tavaly is hoztam haza egy könyvet)
- Lena Dunham: Famesick - na ezen egy percet se gondolkodtam, hogy kell-e - nem hiszem, hogy megjelenik vagy egyhamar kijönne magyarul :D
- Stephen Halliday: London és London Underground - Waterstones (ezek a közösek)
- Alexandra Potter: So, I Met This Guy - veszélyes bemenni a reptéren a WHSmithbe, mert mindig van akció (Alexandra Pottertől tavaly is hoztam haza egy könyvet)
- Lena Dunham: Famesick - na ezen egy percet se gondolkodtam, hogy kell-e - nem hiszem, hogy megjelenik vagy egyhamar kijönne magyarul :D
Rengeteg élménnyel gazdagodtunk ezen az úton - örülök, hogy bevállaltunk ennyi napot, mert sok bakancslistás helyre tudtunk időt szánni. Elfáradtunk, tömegközlekedést* aktívan használva is rengeteget sétáltunk - lépésszámunk 25-35000 között volt. :D
A város újabb és újabb arcait fedeztük fel, már nem csak a Google térkép alapján áll össze a fejemben a város, hanem több emléket, buszutat, sétát is tudok kötni helyekhez :)
A város újabb és újabb arcait fedeztük fel, már nem csak a Google térkép alapján áll össze a fejemben a város, hanem több emléket, buszutat, sétát is tudok kötni helyekhez :)
Jó tudni
- felesleges készpénzt vinni - mindenhol (fizetős WC-ben is) a bankkártyát tudjuk használni, Oyster kártyát is feleslegesnek ítéltük meg már az első úton, csak a macera van vele, hogy mennyi pénz van rátöltve. (Persze volt nálam kp, de még az első útról maradt pár font :D)
- a londoni tömegközlekedésnél van egy napi max, amit levon TFL - 8,9 font, ez kb 3700 Ft. A vonatjegyek erre még rájöttek, de ha csak metróztunk-buszoztunk, akkor 8,9 fontnál többet nem költöttünk.





Nincsenek megjegyzések:
Te mit gondolsz? :)