Tan Twan Eng - Az ajtók háza
Épp 10 éve olvastam a malajziai Tan Twan Eng-től, aki több kedvenc írómhoz hasonlóan nem ír sok könyvet, de egy után bekerült a top szerzők közé. 2016 elején találtam rá Az Esi ködök kertjére (fun fact azóta se vettem meg, na de majd most a szép új General Presses kiadásban!). Nagyon megörültem, amikor David Nicholls életműve után/mellett őt is felkarolta a General Press - az utóbbi években olyan szuper könyveket hoznak, bekerültek a kedvenc kiadóim közé!
Az ajtók háza a szerző viszonylag friss, 2023-as regénye, amelyben William Somerset Maugham alakja elevenedik meg.
A regényben három idősíkon követhetjük az eseményeket: a történet keretében, 1947-ben Dél-Afrika egy kis farmján, Lesley - egy özvegy kap egy William Somerset Maugham regényt, A kazuárfát. Ez felidézi benne az 1921-es év egy időszakát, amikor az író és titkárja, Gerald a vendégük volt pinangi házukban.
Lesley és férje, Robert Hanlyn a malajziai szigeten, Pinangban találkoztak, alapítottak családot. Az 1920-as években fiaik már kirepültek, házasságuk kompromisszumokra és a társadalmi hatásokra épül. Maugham Robert fiatalkori barátja, aki a Távol-Keleti tartózkodása során hozzájuk el ellátogat két hétre. Lesley nem sokat tud róla, műveit ismeri, ill. tudja hogy vigyázni kell mit mond neki az ember, mert az író kémkedett is egy időben, ill. műveiben leplezetlenül felhasználja a megismert emberek élettörténetét; de az meglepetés számára, hogy az író titkára, egyben a szeretője is, akivel évek óta utazgat.
A narrátor Lesley maga, aki Maughamnak elmeséli az 1910-es évek egyik botrányát, egy bírósági tárgyalást. A másik szálon pedig Maugham szemszögét követhetjük 1921-ben. Elsőre kicsit furcsa volt ez a nézőpont- és idősíksokszorozás, de szépen egymásba simultak egy idő után.
Lesley kapcsolatba került dr. Szun Ven forradalmárral, aki a Kínai Köztársaság megalakításáért dolgozott, de a regény jelenében (1921-es) már évek óta nem találkozott vele. Apránként megismerjük hogyan vonódott be az európai nő a kínai köztársaság megalakulásának ügyébe, milyen eszméket vall maga is.
A szerző előző két könyvéhez képest meglepően rövid ez a regény, és ahhoz képest, hogy mennyi témát felvet tényleg egy Tan Twan Eng light, ahogy az egyik molyos értékelő írta. Egyrészt ezt nem bántam, mert nagyon hamar bevonódtam, ismét feltámadt bennem a vágy, hogy olvassak Maugham-tól (épp augusztusban jön az Eső c. novelláskötete új kiadásban) - ill. a regény hatására utánaolvastam az életrajzának, ami maga regénybe illő.
Lesley érdekes karakter, aki a megszokott házasság - gyerek úton indul el, majd csalódnia kell ebben a rendszerben, saját férjében, ill. valamennyire magában is. Az ajtók háza cím később nyer értelmet, egy különleges helyszínre, menedékre utal.
Örülök, hogy megismertem - ill. utánaolvastam a történelem, földrajz, irodalom egy kis szeletének a regény hatására, a cselekmény vitt magával, de Az esti ködök kertje sokkal varázslatosabb, bővebb, töményebb élmény volt és értelemszerűen ezt vártam itt is. Össszességében jó könyv, első találkozásnak még jobb lehet, mert érdekes időszakot, karaktereket mutat be. Kedvem támadt Maugham novellákat olvasni és felfedezni melyiket dolgozta be Tan Twan Eng ebbe a regénybe!
4/5
Kiadás éve: 2025
Eredeti cím: The House of Doors
Fordította: Vadász Márton
Oldalszám: 328
Ár: 5490 Ft
Borító: 5/5
Fülszöveg:
Itt maradtam parányi festékfoltként, amelyet az idő ecsetje beledolgozott ebbe a hatalmas, örök tájba.1921, Pinang. Lesley Hamlyn és férje, Robert egy régi, fiatal kori barátot várnak magukhoz vendégségbe a Kazuár Házba. „Willie" Somerset Maugham és titkára, Gerald érkezése azonban váratlanul mélyre temetett emlékeket és titkokat hoz a felszínre.A magánéleti és alkotói válság elől menekülő, világszerte ismert író új téma reményében érkezik a Maláj-félszigetre, és Lesley személyében nem várt szövetségesre talál. Éjszakai beszélgetéseik során olyan történet bontakozik ki előtte, amelyben botrányok sora, a kínai forradalom hajnala és egy, a helyieket lázban tartó rejtélyes gyilkosság ügye is összeér. És fellebben a fátyol arról a titokzatos, idilli helyről, amelyben ha csak néhány pillanatra is, de meg lehetett lelni a boldogságot a történelem viharában.A valós eseményeken alapuló, igéző szépségű regény nyomon követi az emberi sorsok megannyi törésvonalát egy gyarmatbirodalom árnyékában, miközben mélyre merül a szerelem és a barátság bonyolult természetében.





Nincsenek megjegyzések:
Te mit gondolsz? :)