Mélissa Da Costa - Manon ​virágai

A megjelenése óta kíváncsi voltam erre a könyvre, sokan olvassák-keresik a könyvtárunkban is, Valérie Perrinhez hasonlítják, akitől már mindent olvastam és tetszettek a könyvei. A tavaszhoz évek óta a francia szerzőket kapcsolom, ennél a könyvnél kapóra jött, hogy újrakezdésről, kertészkedésről van szó - amik szintén illenek az évszakhoz.

Nagyon gyorsan a végére értem a kötetnek, mert meglepően szellős, de az első néhány fejezet után majdnem eldobtam... A csecse borító, a címkék (molyon felraktam három figyelmeztető címkét rá) és a fülszöveg alapján nem számítottam arra a brutális tragédiára, ami főszereplőnket érte. Nem elég, hogy elveszíti szerelmét, egy új élet lehetőségét - ráadásul elég leíró módon meg is osztja ennek részleteit velünk a szerző. Ez nekem sok volt. :O

Amande elköltözik a tragédia után még a városból is, vidékre - ezzel megélve azt az álmot, amit férje szeretett volna vele átélni. Kibérel egy régóta üresen álló házat és begubózik. Eleinte még a fényt se engedi be a házba, aztán hétről hétre kicsit többet enged vissza a külvilágból a magáéba. Rokonai persze aggódva figyelik: féltik, nehogy kárt tegyen magában, elhanyagolja magát. 

A házban korábban egy idős hölgy élt, aki ugyanúgy férje halála után próbált túlélni - jegyeteket, recepteket hátrahagyva a naptáraiban. Amande ezeknek segítségével tanult meg kertészkedni, új életeket elkészíteni. A gyász és a felépülés folyamata szépen, érzékletesen volt bemutatva, tetszett, hogy a vallás híján Amande számára a természet került fókuszba. Ehhez kapcsolódik a kertészkedés, amivel átvette a kontrollt az élete felett, elfoglaltságot adott neki, sok újat tanult és megelégedést okozott, amikor leszüretelhette az első saját terményeit. 

Az élet nem áll meg: bár apósa és anyósa is eltérő időszakban, de szenved a depressziótól - sógora és sógornője épp gyermekáldás előtt állnak. Amande-nek ezt is fel kell dolgoznia, hogy saját álmait rokonai élik most meg - ő pedig magányosan él. Apránként kapcsolódik vissza a család életébe, sőt egy barátot is szerez a háztulajdonos nő személyében, ill. férje egykori pártfogoltjai, fiatalok a kultúrklubból is meglátogatják.

'Papíron' mindez jól hangzik, mégis - valahogy nem állt össze nekem ez az egész. Már rosszul indult a kegyetlen tragédiával, annak leírásával. A szöveg valahogy biceg, a sok tőmondat nekem túl egyszerű volt. A végén - a sikeres biznisz is teljesen légből kapottnak érződik. 

Ehh. A fülszöveg alapján még érdekel a szerző új regénye, a Visszatérés - de Az ég minden kékje nem. Mindig fura egy magasan értékelt - sokak által olvasott könyvvel ennyire pofára esni, de ahogy néztem voltak többen akik hozzám hasonlóan értékelték - élték meg.

2? 3/5

Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2025
Eredeti cím: Les Lendemains
Fordító: Kamocsay Ildikó
Oldalszám: 368
Ár: 5499 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:

Kárpótolhat-e az élet a szeretteink elvesztéséért? Nyílhatnak-e még új utak előttünk, ha úgy érezzük, nincs tovább?

Két óra! Amande egész addigi élete mindössze két óra leforgása alatt romba dől. Vidékre menekül, egy magányos auvergne-i házba, hogy háborítatlanul gyászolhassa a férjét és a kislányát.

Bezárkózik, senkit és semmit nem enged magához, ám ahogy telik az idő, előbb egy pillangó, majd egy girhes szürke macska jut be a házba, és végül rábukkan az előző tulajdonos falinaptáraira, és az azokon szereplő feljegyzések, tanácsok segítségével nekilát, hogy életre keltse az elgazosodott kertet és veteményest. Az évszakok váltakozásával egyre több erőt merít a földdel, a természettel való közvetlen kapcsolatból, fokozatosan válik egyre nyitottabbá az új élményekre, az új találkozásokra. Minden egyes nap egy-egy újabb lépés a jövő, a teljesebb és boldogabb élet felé.

Mélissa Da Costa arra biztatja az olvasóját ebben a bátor és érzelemgazdag könyvben, hogy tárja szélesre az elméjét, a szívét és a lelkét a világ előtt, és hagyja szétáradni magában ennek a természethez szóló himnusznak a csodálatos dallamát, amely a legnehezebb pillanatokban is vigaszt nyújthat és képes megbékíteni az élettel.