Andy Weir - A ​marsi

Évek óta a várólistám peremén volt ez a könyv, mint az elmúlt évek egyik bestsellere. Kevés sci-fit olvasok, nem az én műfajom - bár próbálkoztam vele időről-időre (ez a könyv sem győzött meg, hogy ez a műfaj való nekem). Sose mennék fel az űrbe, ezt a történetet is csak azért tudtam rettegés nélkül végigolvasni, mert tudtam mik a fordulatok benne. 

Mark Watney a NASA 3. Mars-programjának egyik tagja, aki egy porvihar és egy szerencsétlen baleset miatt a Marson ragad - miután a csapata azt hiszi meghalt. Teljesen egyedül van - a program idejére felállított Lak az egyetlen menedéke, ill. két marsjáró autó. A kommunikáció viszont megszakadt a NASA-val és társai hajójával. Mark elképesztő lelkierőről tanúságot téve nem adja fel az életét, hanem apránként elkezdi felmérni a lehetőségeit, számításokat végez, hogy meddig elég az élelem - oxigén és a víz számára, ameddig a következő program, az Ares 4 csapata megérkezik. Szerencsére botanikai és gépészmérnöki tudása rengetegszer a segítségére siet, olyan kihívásokkal szembesül, amire nem számít.

Naplójegyezetekben számol be az eseményekről, a humorát sem feladva. Egy idő után bekapcsolódik a földi irányítás ill. csapata szemszöge is, ezzel kicsit oldva Mark tömény gyakorlati naplóbejegyzéseit*. 

Utóbbi két szálon kis bepillantást nyerhettünk milyen lehet a NASA irányítása és egy űrhajós csapat munkája.

Az olvasmányélményem hullámzó volt: az első 70 oldal után félbe akartam hagyni, annyira nem fogott meg Mark rengeteg elméleti leírása (aki ért a műszaki dolgokhoz, azoknak ezek a részek biztos érdekesek voltak, bár nem tudom mennyire valósak voltak a megoldásai, leírásai). Utána a NASA bekapcsolódásával kicsit visszanyertem a bizalmamat, és igazából nagyon olvasmányos volt a könyv a sok párbeszéd, pörgő események miatt. Igazi tétje - izgalma nem volt az olvasásomnak, mert tudtam hogy mi lesz a vége, persze részletesebb képet kaptam mint a filmből.

 

Mark múltja, személyisége - hétköznapi ember szemszöge hiányzott számomra: némi elbizonytalanodás vagy mérgelődés után mindig visszatért az aktuális problémához és ment tovább. Persze lehet ezt a túlélő üzemmódra átállt viselkedéssel magyarázni, de jobban szeretem megismerni a karakterek múltját - érzelmeit. 

Összességében egynek jó volt (főleg, mert kellett több molyos kihívásra :D), de ez nem az én világom.

* Mutatok példát: 

"A hidrazin alapvetően elég egyszerű, a németek már a II. világháborúban is használták rakétahajtású gépek üzemanyagához (és néha felrobbantották magukat vele).

Csak át kell futtatnod egy katalizátoron (amit kivonhatok az MLE motorjából), hogy nitrogénné és hidrogénné alakuljon. Megkíméllek a pontos kémiától, de a lényeg, hogy öt molekula hidrazinból öt molekula ártalmatlan N2 és tíz molekula imádni való H2 lesz, és e folyamat közben ideiglenesen ammóniává válik. Mivel a kémia mocskos egy *****, némi ammónia nem lép reakcióba a hidrazinnal, hanem csak úgy megmarad ammóniának. Te szereted az ammónia illatát? Hát, az én egyre pokolibb létezésemben gyakori vendég lesz."

3/5

Kiadó: Fumax
Kiadás éve: 2024
Eredeti cím: The Martian
Fordító: Rusznyák Csaba
Oldalszám: 360
Ár: 5995 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:

Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg.

Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark teljesen egyedül a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne.

Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg „emberi tényező”.

De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit, és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a látszólag leküzdhetetlen akadályok sorozatával szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez?