Alice Oseman - Loveless ​– Szerelem nélkül

Hát ezzel a könyvvel is úgy jártam, mint a Solitaire-el - amennyire imádom a Heartstopper világát, ez a regény annyira nem jött be.

Főszereplőnk, Georgia Warr épp végzett a középiskolában. Az év végi bál utáni afterpartin kapcsolódunk be az életébe, ahol ad magának egy utolsó esélyt. Ugyanis még sosem csókolózott senkivel, nem volt párkapcsolata - de évek óta tetszik neki egy srác. Most legjobb barátnője, Pip buzdítására alkalmat teremt, hogy beváltsa régi álmát és megpróbáljon közel kerülni Tommyhoz. Legjobb barátjuk, Jason ezt nem tartja olyan jó ötletnek, végül az este katasztrofálisan zárul.

Következő fejezetekben már a Durham egyetemen vagyunk, ahol a három jó barát megkezdi egyetemi tanulmányait. Ám Georgia másik kollégiumba kerül, ráadásul egy ismeretlen lánnyal - Rooneyval kell megosztania a szobját. Intorvertált főszereplőnknek az első néhány nap maga a pokol, annak ellenére, hogy szobatársa igazán kedves, bár extrovertált - bulizós énje a legtávolabb áll tőle. 

Végigkövethetjük első napjaikat, a gólyahét programjait - a bulizásokat, az egyetemi klubok bemutatkozását. Végül Georgia és barátai, Rooney nyomására a megszűnt Shakespeare Társulat újraélesztését tűzik ki célul. Egyre szorosabbra fonódik négyük kapcsolata, bár már korán rivalizálás - ellenségeskedés támad Pip és Rooney között. Georgia és Jason ütközőmezőbe kerül, de később saját kapcsolatukban mélyednek el.

Rooney célul tűzi ki, hogy segít Georgiának megnyílni - szert tenni az első romantikus ill. szexuális élményekre. Főszereplőnk évek óta szeretné utolérni kortársait, szerelmesnek lenni - hiszen imádja a romantikus filmeket, fanfictionöket; ám a testi kapcsolattól irtózik...

Georgia szexuális irányultsága nem volt titok előttem - elég megnézni a molyos címkéket, ill. már az első fejezetekből lejön; ám neki nagyon lassan esik le, hogy mi a helyzet. Kínkeservesen járja végig az utat a próbálkozásoktól kezdve a megvilágosodásig, amiben az egyetemi Pride Egyesület elnöke segít neki. 

Felemás érzéseim vannak ezzel a könyvvel: untam magam a nagy részében, hiszen nem volt itt sok rejtély; ill. sokat ismételte magát a szerző (pl.: Sunil minden megjelenésénél elmondja, hogy stresszes az éve). Fájt látni ahogy szenvednek a szereplők (nem csak Georgia), hülye döntéseket hoznak - nem beszélnek. De azt is belátom, hogy ez egy érzékeny időszak a fiatalok számára, ahol keresgélik magukat, a vágyaikat - az egyetem pedig ideális, egyúttal nehéz terep is ezeknek megélésére, megtapasztalására. Aki érintett a témában, annak igazi mentőöv lehet ez a regény, amely komplexen, több nézőpontból járja körül a témát - ebben rejlik az erőssége, amit nem vitatok el és ami miatt örülök, hogy elolvastam.

A könyv vége - háromnegyede ismét felcsillantotta a reményt, az önelfogadás - a barátság terén, itt újra élveztem a világában lenni. 

Mint olvasmányélmény nekem nem volt olyan jó, de ettől függetlenül ajánlani tudom azoknak, akik szeretnének megismerkedni az aszexualitás témájával, regényes formában. 

3/5

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2024
Eredeti cím: Loveless
Fordító: Hujder Adrienn
Oldalszám: 408
Ár: 4299 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:

Mikor kezdődik már az ő szerelmi története?

A fanficmegszállott Georgia még sosem volt szerelmes, sosem csókolózott, még csak bele sem zúgott senkibe, soha. De örök romantikusként biztos benne, hogy egy nap meg fogja találni az Igazit.

Amikor elkezdi az egyetemet, készít egy tervet, hogy miként találhat rá a szerelemre. Ám a tettei fájdalmat okoznak a barátainak, így felteszi magának a kérdést, miért tűnik olyan könnyűnek a romantika mások számára, míg neki nem az.

Új címkéket aggatnak rá – aszexuális, aromantikus –, és ezek miatt Georgia még inkább elbizonytalanodik az érzéseiben.

Az a sorsa, hogy szeretet nélkül éljen? Vagy mindvégig rossz dolog után kutatott? Ebben az önazonosságról és önelfogadásról szóló bölcs, együttérző és szellemes történetben Alice Oseman csúcsformában tündököl, miközben Georgia és a barátai felfedezik, hogy az igaz szeretet nem korlátozódik a romantikára.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.