Friss könyvek - Május
Willy Duraffourg - Tolkien
Igaz történet J. R. R. Tolkien gyermekkoráról, az első világháborúban szerzett fájdalmas harctéri élményeiről, és arról, hogyan lett belőle a fantasy irodalmat forradalmasító, legendás író. A Gyűrűk Ura és A hobbit alkotójának képregényben elbeszélt élettörténete. Iskolai évei alatt a fiatal J. R. R. Tolkien szoros barátságokat alakított ki. Amikor ő és barátai 1915-ben csatlakoztak a brit hadsereghez, a franciaországi front poklában találták magukat, ahol folyamatosan levelezve tartották egymásban a lelket. Valamennyien részt vettek a somme-i ütközetben, a történelem egyik legvéresebb csatájában. A háború borzalmai kitörölhetetlen nyomot hagytak Tolkienben és mély hatást gyakoroltak irodalmi univerzumának megteremtésére is.
Sirahama Kamome - Boszorkánysüveg-műhely 1.
Coco olyan világban él, ahol a varázslatok és a sárkányok a mindennapok részei. Egy nagy álma van: boszorkány akar lenni. Ám nincsen varázsereje, márpedig mindenki tudja, hogy boszorkánynak születni kell. Coco már éppen lemondana a vágyáról, amikor édesanyja varrodájába betoppan Qifrey, a titokzatos varázsló. Miután Coco meglesi a vándort varázslás közben, rájön, hogy talán nem is olyan elérhetetlen számára az álma – de lelkesedésében szörnyű hibát követ el…
2020-ban elnyerte a Will Eisner-díjat.
Morisita szuu - A szerelem jelei 1.
Megjelenik: 2025. május 3., GABO, 3 990 Ft
Megjelenik: 2025. május 3., GABO, 3 990 Ft
A hallássérült Juki élete a barátai és a divat körül forog. Megszokta már, hogy jelnyelvvel és a telefonjával kommunikáljon, de amikor egy turista angolul megszólítja, pánikba esik – szerencsére közbelép egy jóképű idegen, és kisegíti. Icuomi elbűvölő világjáró, aki három nyelven beszél, de a siketekről nem tud semmit, és nagyon szeretné megismerni Jukit. A két fiatal romantikus téli randevút tervez, de Juki egyik gyerekkori barátja félti őt a kapcsolattól. Vajon valódi köztük a vonzalom? Vagy elolvad, amikor a hó is?
A Shortcake Cake szerzője, Morisita szuu új sódzso mangája több mint egymillió példányban kelt el. A különleges szerelmes történet tele van hiteles részletekkel a japán jelnyelvvel és a hallássérültek életével kapcsolatban, és szerte a világon meghódította a romantikus mangák rajongóit.
Mocsicuki Nozomu - Könnyhold Birodalom 1.
Megjelenik: 2025. május 3., GABO, 3 990 Ft
Megjelenik: 2025. május 3., GABO, 3 990 Ft
Az összeomlott Könnyhold Birodalomban kivégezték az önfejű, mindenki által megvetett Mia hercegnőt… vagy mégsem, mert a tizenkét éves énjeként újjáéledt?! Mia egy második esélyt kap, hogy elkerülje a lefejezést, és újjáépítse a birodalmat.
Elsőként egy cselédet, majd egy lefokozás előtt álló, kiváló hivatalnokot állít maga mellé, és elkezdi kijavítani a múltbéli hibáit. Mia valójában cseppet sem lett jószívűbb, csupán a saját bőrét próbálja menteni. Miközben igyekszik elkerülni esküdt ellenségeit és új kapcsolatokat kialakítani, a környezetében lévők a jótettei láttán a csodájára járnak. Mia önző cselekedetei végül megváltoztatják az egész kontinens jövőjét.
A manga eredetijéül szolgáló regényből Tearmoon Empire címmel sikeres anime is készült.
Askeladd, a csalárd és becstelen hadvezér megölte Thorfinn apját, amikor az ifjú még gyerek volt, és Thorfinn azóta szomjazik a bosszúra. Ám hiába cseperedett félelmetes harcossá, az ellenségét képtelen legyőzni. Veszedelmes küldetéseket és csatákat vállalt, hogy elnyerje a jogot a párbajra apja gyilkosa ellen, de eközben Thorfinn megkeseredett magányos farkassá vált, aki képtelen maga mögött hagyni a múltat. Az élet azonban arra kényszeríti, hogy egészen más szemmel nézzen a világra.
Sally Carson - Görbe kereszt
Megjelenik: 2025. május 4., 21. Század, 5490 Ft
Megjelenik: 2025. május 4., 21. Század, 5490 Ft
Sally Carson regénye először 1934-ben jelent meg Nagy-Britanniában. Akkor még nem lehetett tudni, hová vezet Hitler uralma, milyen rémálom bontakozik ki a fajgyűlöletből.
Ma olvasni a Görbe keresztet – lidércnyomás. Mintha Carson mindent látott volna előre.
A regény korabeli fogadtatása vegyes volt. Hitték is, nem is, hogy mindez bekövetkezik, de sokan azt gondolták: a regény nem más, mint riogatás, Hitler szándékai nem is olyan vészterhesek. Ráadásul a színpadi feldolgozását cenzúrázták a szövegben elhangzó „Heil Hitler” köszöntések miatt.
A történet középpontjában egy középosztálybeli család áll, akik férjhez akarják adni a lányukat egy fiatal orvoshoz. De a vőlegényjelölt zsidó származású.
A Görbe kereszt 2025-ben – a regény második brit kiadásával egy időben –, először lát napvilágot magyar fordításban, cenzúrázatlanul.
Illés Andrea · Repka Noémi - Olasz szakácskönyv
Megjelenik: 2025. május 5., Scolar, 6995 Ft
Megjelenik: 2025. május 5., Scolar, 6995 Ft
Mert az olasz konyha nem csak a spagettit és a pizzát jelenti…
Elevenítsünk fel egy-egy olasz vakációt, és főzzünk úgy, mint az olaszok! Vásároljuk meg a friss alapanyagokat, és töltsük meg konyhánkat a napfény és az életöröm hangulatával! Va bene?
Az itáliai konyha hagyományos receptjeit és különlegességeit ismertető kulturális szakácskönyv régióról régióra, a tradicionális helyi menüsort követve vezet be Olaszország konyhaművészetébe, a hazaitól eltérő étkezési szokásaiba, és megadja a magyar szokásokhoz való alkalmazkodás tippjeit is. Az olasz konyha nem csak pizzából és tésztából áll: a könyvben számos leves, hús- és zöldségétel, desszert, ital, sőt lekvár receptje is olvasható. Megtudhatjuk belőle, milyen is az a genovai bazsalikom; mi a titka a modenai balzsamecetnek és a pármai sonkának; hogy készül az igazi olasz kuglóf, a panettone; ehetünk-e padlizsánt csokoládéval… és borjúhúst tonhallal; hogyan készítsünk házi limoncellót.
Az izgalmas gasztroutazást gyönyörű fotók teszik még átélhetőbbé.
Tudta, hogy:
– miért tökéletes választás az extra szűz liguriai olívaolajnak?
– Marche régió jellegzetes ünnepi fogása Windischgrätz herceg nevét őrzi?
– már Boccaccio Dekameronjában is szóba kerül a parmezán sajt?
– milyen ünnepekhez kötődnek Olaszországban a libaételek?
– mit esznek Velencében Szent Márk ünnepén?
– mi az a Ferragosto, és milyen fogásokat tálalnak fel ekkor?
Ashley Poston - Regényes szerelem
A szerelem sokszor felülír minden képzeletet.
Eileen „Elsy” Merriweather imádja a happy endeket. Legalábbis a regényekben, ahol az oltárnál nem hagyja faképnél senki. A könyvek menedéket, biztonságot nyújtanak neki. És épp ezért várja már nagyon az éves kiruccanását a könyvklubja tagjaival, amit vidéken, egy kis faházban szoktak tartani. Soha nem mondana le barátai társaságáról, a velük elfogyasztott olcsó borokról, és hogy nagy romantikus gesztusokról trécselhessenek. Útközben azonban váratlanul lerobban a kocsija, és egy olyan különös kisvárosban találja magát, mely pont úgy fest, mint egy regény helyszíne…Mert az is. Persze ez maga a képtelenség, ugyanakkor… Elsy tényleg Eloratonba került, a kedvenc romantikus sorozata világába, ahol mindig mézédes a ragacsos cukor, amelynek bárjában mindig kissé odaégetik a hamburgert, és mindig esik délutánonként. Az egész olyan meghitt és családias, mondhatni tökéletes… leszámítva, hogy a létezése meg van rekedve, mert az elhunyt szerző félbehagyta az utolsó kötetet. Elsy biztos benne, azért került ide, hogy hozzájáruljon a városlakók sorsának könyvbe illő beteljesüléséhez. Csakhogy egy személy kilóg a sorból – a helyi könyvesbolt barátságtalan tulajdonosa, akinek mentazöld színű a szeme, bosszantóan szexi a szája, az ízlése pedig kifogástalan a regények terén. Ő előszeretettel akadályozza az utolsó rész lezárulását. Ami nagy gond, mert Elsy idővel rájön, hogy a városlakók happy endje és saját életének boldog végkifejlete szorosan összefügg egymással.
Lev Grossman - A fényes kard
Egy Collum nevű, tehetséges ifjú lovag érkezik Camelotba, hogy felvételt nyerjen a Kerekasztal tagjai közé, de már elkésett: Arthur király két héttel korábban elesett a camlanni csatában, és csupán maroknyi lovag maradt életben.
A túlélők azonban nem legendás hősök, mint Lancelot vagy Gawain, hanem a Kerekasztal különcei, köztük Sir Palomides, a szaracén, és Sir Dagonet, Arthur udvari bolondja, akit csak tréfából ütöttek lovaggá. Mellettük pedig csak Nimue áll, Merlin egykori tanítványa, aki elárulta és egy domb alá zárta mesterét.
Rájuk hárul a feladat, hogy újjáépítsék Camelotot ebben a kibillent világban: bár a kereszténység Istene magára hagyta Britanniát, Morgan le Fay vezetésével visszatértek a királyságba a tündérek és a régi istenségek. A lovagoknak fel kell kutatniuk az Excaliburt, hogy a romokban heverő ország ismét egyesülhessen, ám előtte még meg kell fejteniük, hogyan bukhatott el a magányos és nagyszerű Arthur király.
A fényes kard az új évezred első nagy arthuri eposza, a hagyományokhoz hűen tele párbajokkal és kalandokkal, csatákkal és lovagi tornákkal, varázskardokkal és halászkirályokkal. Ugyanakkor esendő és mégis erős férfiak és nők története, akik annak ellenére próbálják meggyógyítani széttört világukat, hogy őket magukat is megtörte az élet.
Liane Moriarty - Az alma nem esik messze
Megjelenik: 2025. május 7., General Press, 6490 Ft
Az 1955-ös debütálás óta Tom Ripley a szociopata rosszfiú mintapéldájává vált, aki számtalan regényíróra és filmkészítőre volt hatással.
Ebben az első regényben megismerhetjük a nyájas, jóképű Tom Ripley-t, egy feltörekvő fiatalembert, aki éppen megérkezett az 1950-es évek Manhattanjének mámoros világába. Ripley, aki egy meglehetősen zűrös családból származik, és akit Dottie nénikéje lenézően puhánynak bélyegez, beleszeret új barátja, a gazdag Dickie Greenleaf pénzes világába. Ez a vonzalom megszállottsággá fokozódik, amikor Ripley-t Olaszországba küldik, hogy hozza haza csapodár, szabadelvű barátját, ám feldühítik Dickie ambivalens érzései Marge, a bájos amerikai nő iránt.
És ekkor Ripley halálos játszmába kezd…
Ebben a tündérmesében nem él boldogan a hercegnő és a herceg.
Marra, a félszeg harmadszülött lány megkönnyebbül, amiért nem házasítják ki, hogy a szülei megőrizhessék a trónjukat. A nővére nem ilyen szerencsés, mert királyi férje éppolyan goromba és erőszakos, amekkora hatalma van. Marra a zárda biztonságából várja, ki fogja megmenteni a nővérét. De miután éveken át csak nézi, ahogy a családok és a királyságok úgy tesznek, mintha minden rendben lenne, Marrának be kell látnia: ha el is jön a hős, akkor az ő maga lesz.
Ha képes kiállni három lehetetlen próbát, egy boszorkány megadja neki azt, amire szüksége van. De a hercegekről és a lehetetlenről szóló történetek olyanok, hogy a próbatételek csupán a kezdetét jelentik Marra különös és varázslatos vállalkozásának, hogy megmentse a nővérét, és megbuktasson egy királyt.
Megjelenik: 2025. május 7., General Press, 6490 Ft
Még a legédesebb alma közepén is megbújnak az apró, keserű magok
A Delaney családot mindenki irigyli. A szülők, Stan és Joy között mindig is kézzel fogható volt a kémia, miközben hosszú évekig virágzó teniszakadémiát működtettek. Úgy tűnt, négy gyermekükből szintén teniszcsillag válik, de az életük más irányt vett. Ötven év házasság után Stan és Joy most végre belevághatnak a boldog nyugdíjas évekbe, ám a dolgok nem teljesen úgy alakulnak, ahogyan azt eltervezték.
Egy este egy Savannah nevű idegen kopogtat az ajtajukon, ők pedig befogadják a kissé zavart, homályos múltú lányt. Amikor Joynak hirtelen nyoma vész, és Savannah is eltűnik, a rendőrség nyomozni kezd, a gyanú pedig Stanre terelődik. Ahogy a Delaney gyerekek két pártra szakadnak, és életük talán legnehezebb mérkőzésébe kezdenek, a közös családi történet is új megvilágításba kerül…
Liane Moriarty nagy sikerű regényéből Annette Bening és Sam Neill főszereplésével készült filmsorozat.
Minden, amihez Liane Moriarty hozzáér, arannyá válik… Ezúttal az egyik legősibb témához nyúl: a családi titkokhoz. – Entertainment Weekly
Pörgős családi dráma, amelyben a múltból feltörő emlékek, a generációs örökség és a soha ki nem mondott sérelmek egyvelege adja a feszültséget. Moriarty most is megmutatta, hogy mesterien bánik a női lélek működésével. – The New York Times Book Review
Emma Steinkellner - Az éhes árnyék (Egy kis boszi naplója 2.)
Megjelenik: 2025. május 9., Maxim, 3799 Ft
Luna Hush éppen kezdi megszokni nemrégiben megtalált boszorkány-örökségét és erejét, de az iskolában az élet továbbra is nehéz. Még legjobb barátja, Charlie sem érti meg igazán, milyen érzés, ha mindig ő az, akit gúnyolnak és a dolgok csak még rosszabbra fordulnak, amikor Luna anyukája randizni kezd az iskola legflúgosabb tanárával. Ekkor Luna megszerez egy titokzatos talizmánt, ami elő tudja hozni lényének egy másik oldalát, aki magabiztos, laza, menő és rendkívül népszerű. Mi baj történhet?
Megjelenik: 2025. május 9., Maxim, 3799 Ft
Luna Hush éppen kezdi megszokni nemrégiben megtalált boszorkány-örökségét és erejét, de az iskolában az élet továbbra is nehéz. Még legjobb barátja, Charlie sem érti meg igazán, milyen érzés, ha mindig ő az, akit gúnyolnak és a dolgok csak még rosszabbra fordulnak, amikor Luna anyukája randizni kezd az iskola legflúgosabb tanárával. Ekkor Luna megszerez egy titokzatos talizmánt, ami elő tudja hozni lényének egy másik oldalát, aki magabiztos, laza, menő és rendkívül népszerű. Mi baj történhet?
Fríða Ísberg - A jelölés
Megjelenik: 2025. május 10., Európa, 4499 Ft
Az ország népszavazásra készül, amelyen arról döntenek a polgárok, kötelezővé váljon-e az empátiateszt. Lehetne magyar történet is, de ez Izlandon játszódik a közeli jövőben, és négy szereplő markánsan különböző hangvételben előadott, számos ponton egymásba kapcsolódó elbeszéléséből bontakozik ki. Mindannyiuk életét meghatározza a forradalmian új, az egyén együttérző képességét mérő, az antiszociális viselkedést kimutató empátiateszt, amely jelöltekre és jelöletlenekre osztja a társadalom tagjait. Akik vállalják és sikerrel teljesítik a tesztet, jelöltté válnak, nagyobb biztonságot és bizonyos kiváltságokat élvezhetnek, de ez a személyiségi jogok csorbulásával jár. Az emberek többsége már elvégezte a tesztet „megjelölte” magát, és bekerült a mindenki számára hozzáférhető országos adatbázisba.
Megjelenik: 2025. május 10., Európa, 4499 Ft
Az ország népszavazásra készül, amelyen arról döntenek a polgárok, kötelezővé váljon-e az empátiateszt. Lehetne magyar történet is, de ez Izlandon játszódik a közeli jövőben, és négy szereplő markánsan különböző hangvételben előadott, számos ponton egymásba kapcsolódó elbeszéléséből bontakozik ki. Mindannyiuk életét meghatározza a forradalmian új, az egyén együttérző képességét mérő, az antiszociális viselkedést kimutató empátiateszt, amely jelöltekre és jelöletlenekre osztja a társadalom tagjait. Akik vállalják és sikerrel teljesítik a tesztet, jelöltté válnak, nagyobb biztonságot és bizonyos kiváltságokat élvezhetnek, de ez a személyiségi jogok csorbulásával jár. Az emberek többsége már elvégezte a tesztet „megjelölte” magát, és bekerült a mindenki számára hozzáférhető országos adatbázisba.
Deborah Moggach - Marigold Hotel – Keleti nyugalom
Megjelenik: 2025. május 12., Athenaeum, 5499 Ft
Íme a könyv, amely inspirálta a Judi Dench, Maggie Smith és Bill Nighy főszereplésével forgatott, népszerű filmet, a Marigold Hotelt!
Íme a könyv, amely inspirálta a Judi Dench, Maggie Smith és Bill Nighy főszereplésével forgatott, népszerű filmet, a Marigold Hotelt!
Egy csábító reklám hatására hét nyugdíjas a távoli Indiába utazik, hogy egy luxus-otthonban új életet kezdjen.
Megérkezésük után azonban gyorsan rádöbbennek, hogy a szálló csak árnyéka régi önmagának, a személyzet több, mint excentrikus, és a brit uralom napjai bizony régen elmúltak.
Mégis, India lenyűgözően ellentmondásos világában hamarosan arra is ráébrednek, hogy az élet és a szeretet mindig újrakezdhető, még a legváratlanabb helyzetekben is.
#spirit
Útkeresésről és az önmagunk megtalálásáról szóló könnyed, szórakoztató regények egy csipetnyi spiritualizmussal.
Rachel Gillig - Two Twisted Crowns – Két ferde korona
Megjelenik: 2025. május 13., Könyvmolyképző Kiadó, 4999 Ft
Megjelenik: 2025. május 13., Könyvmolyképző Kiadó, 4999 Ft
HA TÚLCSORDUL BENNE A MÁGIA, A KIRÁLYSÁGA PUSZTULÁSRA VAN ÍTÉLVE?
Elspethnek szembe kell néznie a tettei következményeivel, amikor Ravynnal veszélyes küldetésre indulnak, hogy megmentsék a királyságot. A zsarnoki uralkodó és a fekete mágia kötelékében vergődő királyság veszélyben forog. Elspethnek és Ravynnak sikerült
összegyűjtenie a Gondviselés kártyáit, egy kivételével: a legfontosabb, az Éger ikrek kártyája még hiányzik.
Ahhoz, hogy még a téli napforduló előtt megleljék a kártyát, és a segítségével felszabadítsák a királyságot, be kell venniük magukat a veszedelmes, ködös erdőbe.
Az egyetlen, aki a segítségükre lehet ebben, az az a szörny, aki Elspeth fejében él: a Lidérc. A szörny, aki már nem szívesen osztozkodik tovább…
A One Dark Window – Egy sötét ablak kísérteties, lebilincselő folytatása.
Patricia Highsmith - A tehetséges Mr. Ripley
Az 1955-ös debütálás óta Tom Ripley a szociopata rosszfiú mintapéldájává vált, aki számtalan regényíróra és filmkészítőre volt hatással.
Ebben az első regényben megismerhetjük a nyájas, jóképű Tom Ripley-t, egy feltörekvő fiatalembert, aki éppen megérkezett az 1950-es évek Manhattanjének mámoros világába. Ripley, aki egy meglehetősen zűrös családból származik, és akit Dottie nénikéje lenézően puhánynak bélyegez, beleszeret új barátja, a gazdag Dickie Greenleaf pénzes világába. Ez a vonzalom megszállottsággá fokozódik, amikor Ripley-t Olaszországba küldik, hogy hozza haza csapodár, szabadelvű barátját, ám feldühítik Dickie ambivalens érzései Marge, a bájos amerikai nő iránt.
És ekkor Ripley halálos játszmába kezd…
T. Kingfisher - Csalán és csont
Ebben a tündérmesében nem él boldogan a hercegnő és a herceg.
Marra, a félszeg harmadszülött lány megkönnyebbül, amiért nem házasítják ki, hogy a szülei megőrizhessék a trónjukat. A nővére nem ilyen szerencsés, mert királyi férje éppolyan goromba és erőszakos, amekkora hatalma van. Marra a zárda biztonságából várja, ki fogja megmenteni a nővérét. De miután éveken át csak nézi, ahogy a családok és a királyságok úgy tesznek, mintha minden rendben lenne, Marrának be kell látnia: ha el is jön a hős, akkor az ő maga lesz.
Ha képes kiállni három lehetetlen próbát, egy boszorkány megadja neki azt, amire szüksége van. De a hercegekről és a lehetetlenről szóló történetek olyanok, hogy a próbatételek csupán a kezdetét jelentik Marra különös és varázslatos vállalkozásának, hogy megmentse a nővérét, és megbuktasson egy királyt.
Robert Lufkin - Hazugságok, amiket az orvosi egyetemen tanítottam
Megjelenik: 2025. május 14., Libri,, 5999 Ft
Megjelenik: 2025. május 14., Libri,, 5999 Ft
Mindannyian hosszú, egészséges életet szeretnénk, és ugyan ki az, aki nem szeretné elkerülni a krónikus betegségeket?
A krónikus betegségek – a cukorbetegség, a magas vérnyomás és az elhízás – az egész világon komoly problémát jelentenek. Robert Lufkin több évtizedes tapasztalattal rendelkező orvos szerint ezen betegségek mögött mindig az anyagcsere zavara áll, ez a tény azonban évtizedekig elkerülte az orvostudomány figyelmét. Állítását számos területet lefedő tudományos kutatásokra alapozza, és a bizonyítékok alapján arra a következtetésre jutott, hogy a standardnak számító orvosi ajánlások jelentős része megkérdőjelezhető, és nem biztos, hogy segíti a betegségek megelőzését.
Ezért elhatározta, hogy olyan eszközt ad az egészségükért tenni akarók kezébe, amellyel a krónikus betegségeket még a kialakulásuk előtt megelőzhetjük, illetve vissza is fordíthatjuk őket, ha már kialakultak. Jelen könyvben ismerteti azokat a módszereket, amelyekkel
– felismerhetjük a krónikus betegségek kockázati tényezőit, például a gyulladást vagy az inzulinrezisztenciát,
– karbantarthatjuk mentális egészségünket a táplálkozásunk és az életmódunk révén,
– javíthatunk az étrendünkön és az anyagcserénken,
– támogathatjuk az elhízás, a 2-es típusú cukorbetegség, a magas vérnyomás, a szív- és érrendszeri betegségek, valamint más elterjedt krónikus betegségek kezelését,
– abbahagyhatjuk a szükségtelen gyógyszerek, pédául a cukorbetegség és a magas vérnyomás elleni gyógyszerek szedését.
Ezenkívül a könyv a táplálkozásal, az alvással, a testmozgással és a stresszkezeléssel kapcsolatban gyakorlati tanácsokkal is szolgál. E forradalmian új, holisztikus szemléletű útmutató tanácsai segítenek az egészségünk megőrzésében, mielőtt még túl késő lesz.
10 hazugság, amelyet talán te is igaznak hittél, ez a könyv azonban megcáfolja őket:
– Az anyagcsere célja csupán a táplálék megemésztése.
– A fogyáshoz mindössze többet kell edzenünk, és kevesebbet ennünk.- A cukor az elhízást és a fogszuvasodást leszámítva veszélytelen.
– A nem alkoholos zsírmáj betegséget nem lehet kezelni.
– A magas vérnyomást gyógyszerekkel lehet a legjobban kezelni.
– Szedjünk sztatinokat a szívbetegség megelőzése érdekében.
– A legtöbb daganatos betegséget a felgyülemlett DNS-károsodások okozzák.
– Az Alzheimer-kór progresszív és kezelhetetlen betegség, amelyet a béta-amiloid felhalmozódása okoz.
– Az anyagcserének nincs igazán hatása a mentális egészségre.
– Az öregedés a szervezet amortizációjának elkerülhetetlen következménye.
Egy fájdalmas szakítás után Momoko kissé kapatosan tér be egy aprócska kávézóba, ahol megosztja szívszorító történetét a kávézó tulajdonosával és az éppen ott tartózkodó vendégekkel. Miközben mesél, hirtelen ötlettől vezérelve a konyhába megy, és megfőzi exe kedvenc ételét, a vajas-currys csirkét, amelyet közösen fogyasztanak el.
Tokió eldugott kis kávézójában különös hagyomány születik: minden péntek este megnyitja kapuit azok előtt, akik szeretnének búcsút venni egy régi szerelemtől, egy történet és egy hozzá fűződő étel segítségével.
Könnyek és illatok keverednek. A fájdalom enyhül, a szív megkönnyebbül, és egy tál ételben végleg nyugalomra lel.
Susan J. Morris - Különleges fenevadak
Megjelenik: 2025. május 19., Metropolis Media, 6490 Ft
Megjelenik: 2025. május 19., Metropolis Media, 6490 Ft
A huszadik század hajnalán Samantha Harker, Drakula gyilkosának lánya az Abnormális Jelenségeket Kutató Királyi Társaságnak dolgozik.
Samet titokzatos kapcsolat köti össze a szörnyetegek elméjével, és időről időre látomásokat kap tőlük, ami segítheti a munkáját. Amikor Párizsban valaki – vagy valami – gyilkolni kezdi a nagy hatalmú, gazdag férfiakat, kiharcolja, hogy ő foglalkozhasson az üggyel. A társa dr. Helena Moriarty lesz, a bűnözőzseni Moriarty professzor lánya, akivel senki sem akar együtt dolgozni, mivel az előző társai a közös munkák során titokzatos körülmények között életüket vesztették.
Sam és Hel elutaznak Párizsba, ahol a nyomozás közben eljutnak az előkelő klubokba, a Montmartre mulatóiba és a város alatti, emberi csontokkal teli katakombákba is.
Céljuk, hogy megállítsák a vérengző Fenevadat, miközben emberekkel, szörnyekkel, sőt egymással is meg kell küzdeniük.
Samnek a túlélés érdekében választ kell találnia a legfontosabb kérdésre: megbízhat-e a társában, vagy ő is csupán egy újabb sakkfigura Hel titokzatos játszmájában?
Alan Alexander Milne - A Vörös Ház rejtélye
Megjelenik: 2025. május 28., General Press, 5490 Ft
Megjelenik: 2025. május 28., General Press, 5490 Ft
Soha nem volt még gyilkosság, amelyet az áldozat ilyen gondosan megtervezett volna. A festői angol táj nyugalmát egy eldördülő revolverlövés hangja zavarja meg. A Vörös Ház tulajdonosának, Mark Ablettnek rejtélyes körülmények között hazatért testvérét, Robertet holtan találják a dolgozószobában, egy fejlövés végzett vele, Mark pedig hirtelen köddé válik. Az események közepébe toppanó Antony Gillinghamre és barátjára, Billre hárul a feladat, hogy az amatőr detektív szerepébe bújva utánajárjanak a minden nyommal egyre több furcsaságot mutató ügynek. Aztán hirtelen nem várt helyről nyílik titkos átjáró a rejtély útvesztőjébe… Igazi mestermű. – Raymond Chandler
John Banville - Tavasz Spanyolországban
A világsikerű Hó napfényben fürdő folytatása!
Amikor a dublini kórboncnok, Quirke egy ismerős arcot pillant meg a spanyolországi szabadsága alatt, először nem tudja, nem csak a képzelete űz-e bizarr tréfát vele. Valóban egy olyan nő lehet az, aki elvileg halott? És aki kapcsolatban állt egy bűncselekménnyel, amely egy egész ír politikus dinasztiát tehet tönkre?
Quirke úgy dönt, nem hagyja annyiban a dolgot: hazatelefonál a rendőrségre, és Strafford felügyelő hamarosan úton van, hogy nyomozzon az ügyben. De nemcsak ő, hanem egy profi bérgyilkos is.
„A tenyerébe temette az arcát. A szorgos munkával töltött évek, amelyek során oly sokszor hunyt szemet különféle dolgok fölött és alázkodott meg olyan emberek előtt, akik arra sem voltak méltóak, hogy a cipőfűzőjét bekössék, a rengeteg cselszövés – lehet, hogy mindez hiábavaló volt. És miért? Azért, mert a Latimereket, a hazafias feddhetetlenség oszlopait, az Ügy szentségének védelmezőit az a komoly veszély fenyegeti, hogy leleplezik a mocskos kis titkaikat, hogy az egész ország megismerje őket, és mindenki a tenyerét dörzsölje kárörömében.”
„Nincs nagy különbség John Banville bűnügyi regényei és egyéb prózái között. Ugyanaz az elegáns ritmus, ragyogó stílus és a személyes, társadalmi és politikai kapcsolatok finom elemzése jellemző rájuk, mint amivel kiérdemelte a Booker-díjat.” Irish Sunday Independent
Carmen Maria Machado - Parázsló mélység
Megjelenik: 2025. május 30., GABO, 6990 Ft
Megjelenik: 2025. május 30., GABO, 6990 Ft
A pennsylvaniai Mélyemoraj évek óta lángol. Az erdő tele van emberszemű nyulakkal, egy szarvasasszonnyal, aki éhes lányokra vadászik, és nyúzott férfiak hordáival. Ami pedig a város lakóit illeti… Az ő életük sem egyszerű.
Amikor El és Octavia egy moziban ébrednek, semmire sem emlékezve az elmúlt pár óráról, a két fiatal lány hátborzongató kutatásba kezd, hogy megtudják az igazságot a különös városról, amelyet az otthonuknak neveznek.
A Hill House Comics kirobbanó sikerű sorozatában érkező Parázsló mélység történetét A női test és más összetevők elismert szerzője, Camen Maria Machado jegyzi, a lenyűgöző illusztrációkért pedig Dani (Lucifer) felel. Ez a kiadás a széria mind a hat részét tartalmazza.
Nincsenek megjegyzések:
Te mit gondolsz? :)