2015. október 31., szombat

Amanda Stevens - Örök kísértés

Ez a könyv már nyáron az olvasmánylistámon volt, akkor Üstökös ajánlására. Tegnap Nikkincs halloweeni könyvválogatásában figyeltem fel rá, és úgy döntöttem végre nekiállok, tökéletes borzongató olvasmánynak tűnt. 
Csöppet magával ragadott a könyv - felét elolvastam tegnap, a másik felét ma :D 

Már az első oldalaktól kirázott a hideg: egy temetőben vagyunk, ahol a kis Amelia éppen megpillantja az első szellemet, akit még sok követ az életében. Az apjával osztozik a titokban, ő is látja őket és megosztja lányával azt a pár alapvető szabályt, ami segít neki az életben ezentúl. A szabályok persze azért vannak, hogy megszegjék őket ...

forrás
Amelia 27 évesen éppen Charlestonban dolgozik, az egyetem elvégzése után sírkő-restaurátor lett,. Kitanulta apjától a szakma minden fogását és a blogjának és a média hírverésének köszönhetően ismert a szakmában. Charlestonban a helyi egyetem régi temetőjét kell helyreállítania, de egy gyilkossági ügy megakasztja a munkáját, amibe akarata ellenére ő is egyre jobban belekeveredik. 

Eleinte tartottam a könyvtől, hogy a True Bloodhoz hasonló valami faék egyszerűségű sztori lesz, de kellemesen meglepett az összetettségével. 
Adott egy visszahúzódó lány, aki több szempontból is szimpatikus volt, egy izgi krimi-szál, paranormális jelenségek és persze egy szenvedélyes kapcsolat is. Az írónő ügyesen lavírozott a többféle téma között, néhány bugyutább párbeszédtől, vagy ismétlődéstől eltekintve nagyon tetszett az egész. (Látszik is, alig tudtam letenni :) )
"A nap remegő ragyogással merült alá: a haldokló nappal kilehelte a lelkét, de még utoljára bearanyozta a fák koronáját, és egy tegeznyi aranynyilat lőtt szét a levelek között."
Ja és az amerikai délen játszódik - jegesteák, finom kaják és a fullasztó, spanyolmohával benőtt temetők és régi házak között ;) 
A befejezés és a könyvben több helyen elejtett infómorzsák későbbi kifejtésre utalnak, így muszáj lesz elolvasnom a trilógia másik két részét is (A birodalom, A próféta).
forrás
5/5

Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2013
Eredeti cím: The Restorer
Sorozat: Sírkertek királynője 1.
Oldalszám: 366
Ár: 3490 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:
"A fiatal és titokzatos Amelia Gray sírkő-restaurátor, aki látja a szellemeket. Az élősködő kísértetek nem tudhatják meg, hogy látja őket, hiszen akkor élete is veszélybe kerül. A lány ezért elkerüli azokat az élőket, akiknek nyomában szeretteik nyughatatlan szellemei járnak. John Devlin detektívnek brutális gyilkosságok felderítésekor lesz szüksége Amelia segítségére, ám a férfit árnyékként követi elhunyt felesége és kislánya. A lány hiába küzd a férfi iránt érzett vonzalmával, nem hozhatja a kísértetek tudomására, hogy látja őket, sőt látja azt is, ahogy parazitaként szívják el a férfi életerejét. Azonban hiába igyekszik tartani a távolságot, a kettejük közti vonzalom elmossa a határokat e világ s a másvilág között…"

2 megjegyzés:

  1. Örülök, nagyon! :D A másodikban eléggé megbonyolódik Amélia élete, az számomra a legparásabb rész volt egy vízalatti temetővel a középpontjában, a harmadikban meg Devlin kísértetei lesznek a "főszereplők". Remélem az egész trilógiával elégedett leszel!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon örülök, hogy tetszett, és most meg is hoztad a kedvem, hogy elolvassam a harmadik részt :D A második kötet, remélem, neked is annyira fog tetszeni, mint nekem :) Szerintem az még jobb! A hangulata pedig annak is csillagos ötös!

    VálaszTörlés

na ehhez szólj hozzá ;)

Összes címke

1001 könyv listás (19) 12daybloggerchallenge (12) 17. század (1) 18 karika (7) 18. század (7) 19. század (28) 2 pontos (7) 20. század (143) 21. század (99) 2pontos (1) 3pontos (62) 4pontos (291) 5pontos (332) 9/11 (2) a love story trilógia (3) abszurd (4) ad astra (4) agatha christie (11) agatha raisin (23) agave (10) akcióvadász (24) aktuális (1) alan glynn (1) alaszka (1) alessandro baricco (1) alessandro d'avenia (1) alice hoffman (10) alice sebold (1) allan pease (1) álláskereséshez (1) állatos (8) alternatív történelem (6) ambrózy báró esetei (1) amerika (3) amerikai (190) amerikai dél (33) amszterdam (1) angela carter (2) Angeli Marina (1) anglia (1) angol (172) angolul (20) anna black (1) anna gavalda (3) anna rice (1) anne rice (4) apokalipszis (2) arany pöttyös könyvek (11) argentin (1) arto paasilinna (1) asperger (1) aszlányi károly (1) athenaeum (2) audrey niffenegger (2) austin kleon (2) ausztrál (5) az olvasás 7 hete (8) az orosz szerető trilógia (3) ázsia (1) balkán (1) banana yoshimoto (2) barangolás (14) baráth katalin (5) barátság (6) barcelona (2) bartis attila (1) beatrix potter (1) békés pál (1) ben aaronovitch (2) betegség (6) blog (19) body positive (1) bohumil hrabal (2) bóna lászló (1) book a sloth (1) booktag (8) boris vian (5) borító (3) boszorkány (12) botanika (1) bölcsészkrimi (6) böszörményi gyula (1) bram stoker (2) brazil (7) bridget jones (1) bródy lili (1) bronte (4) brunella gasperini (1) budapest (14) budapest noir (1) bűbájoló történetek (1) calderon (2) carlos ruiz zafón (5) castle (1) catherynne m. valente (1) celia rees (2) charlaine harris (11) charles dickens (5) chicklit (34) cholnoky viktor (2) christopher moore (6) cirkusz (1) coco chanel (1) cormoran strike (3) cozy mystery (23) családregény (17) cseh (6) csehov (1) cserna-szabó andrás (4) csokoládé-trilógia (3) dán (2) dan brown (6) darren shan (1) david nicholls (1) david safier (1) dávid veron (4) debrecen (1) déli végek trilógia (1) depresszió (4) diane setterfield (1) díj (7) disztópia (17) DIY (1) dizájn (1) doctor who (2) dominika (3) dorian gray (1) drámák (3) drog (1) e.t.a. hoffmann (1) edith wharton (1) eger (1) egészség (2) egy sötétebb mágia (1) egyetem (2) éhezők viadala trilógia (3) elena ferrante (1) életmód (12) életrajz (14) elfeledett könyvek temetője (3) elif shafak (1) elizabeth gaskell (1) elizabeth george (1) elizabeth gilbert (4) elizabeth kostova (2) elizabeth strout (3) emberi sorsok (3) emile zola (4) énekes (1) énmárka (1) énregény (1) erdély (1) erdő (1) eric kraft (1) erin morgenstern (1) erlend loe (1) ernest hemingway (2) erotikus (1) esszék (7) európa (2) európa kiadó (1) évösszegzés (3) évszakok (1) extra infók (2) f. scott fitzgerald (2) fábián janka (1) fabio volo (1) fandorin (1) fantasy (46) fekete istván (1) feminizmus (10) festészet (2) film (98) finn (9) firenze (1) fodor ákos (5) ford madox ford (4) főnix (1) főzés (1) francia (40) fredrik backman (2) friss könyvek (75) fumax (1) gaál viktor (1) gabo sff (9) gabriel garcía márquez (2) gail carriger (4) gárdonyi géza (2) gasztronómia (2) gasztroregény (10) gaura ágnes (1) gayle forman (1) geek (1) gemma doyle (4) george mann (1) georges simenon (1) gondolatok (6) gótikus (1) görög (2) grecsó krisztián (5) groteszk (2) guillaume musso (3) guilty pleasure (1) gyerek (2) háborús (2) hajléktalan (1) hajóbontók (1) halloween (3) hamish macbeth (1) hangoskönyv (21) harold fry (1) harper lee (1) harry potter (15) havi tervek (25) havi zárás (62) helen simonson (1) helikon (1) hercule poirot (2) hírek (7) hófehér-trilógia (3) holland (1) holokauszt (2) holt költők társasága (1) honlapajánló (11) horror (3) humor (28) húsvét (1) hvg (5) ian mcewan (3) idézetesképes (10) időutazás (2) ifjúsági (23) igaz történet (4) ikrek (2) illusztrált (8) indiai (1) interjú (1) interjúk (1) internet (3) iráni (1) irodalomtörténet (1) írország (1) iskola (3) ismeretterjesztő (18) isztambul (1) izland (1) izlandi (3) izraeli (1) j. d. california (1) j. d. salinger (1) j.k.rowling (16) jane austen (11) jane austen nyomoz (1) janelle mcculloch (1) janet evanovich (4) japán (7) jay asher (2) jeanette winterson (2) jim kay (4) joanne harris (17) joe hill (2) john green (1) jon krakauer (1) jonathan hunt kalandok (2) jonathan safran foer (1) joyce maynard (1) jövő (3) jugoszlávia (1) julia child (1) julie és julia (1) junot díaz (1) kaffka margit (2) kaland (9) kalligram (1) kamaszkor (4) kanadai (2) karácsony (23) karinthy frigyes (1) kármán józsef (1) kastély (1) katarina mazetti (2) kate furnivall (3) kate morton (2) kathryn stockett (1) kávé (3) kedvenc (25) képregény (6) kereszténység (1) keri smith (7) kiegészítő kötet (1) kihívás (17) kína (3) kindle (4) kísértet (1) kisregény (8) kiss angéla (4) klasszikus (69) klausz melinda (2) kleinheincz csilla (4) kolumbia (1) konmari (3) kortárs (65) kosáryné réz lola (1) kosztolányi dezső (1) könyvajánló (9) könyvekről röviden (5) könyvesfilmes (3) könyvfesztivál (6) könyvhét (4) könyvmolyoknak (10) könyvtár (1) körbeposzt (41) kőrösi zoltán (7) közel-kelet (1) középkor (2) közösség (1) kreatív (12) krimi (83) lauren graham (1) leila sales (1) lélekboncolgató (3) lena dunham (1) lengyel (1) lenyűgöző teremtmények (5) leszbikus (3) levélregény (6) leviathan trilógia (1) libba bray (8) libri (6) lisa jewell (1) lista (22) litván (1) ljudmila ulickaja (1) lmbt (5) logan mcrea (1) london (11) louisa m. alcott (1) louisa may alcott (1) lynn barber (1) m.c.beaton (19) maggie stiefvater (3) mágikus realizmus (12) magyar (157) magyar blogger rovatok (106) magyar könyvek viadala (8) maisie dobbs (1) maláj (1) márai sándor (11) marc levy (1) marketing (3) markus zusak (1) maupassant (1) maxim kiadó (5) média (1) megjelenések (26) melania mazzucco (1) memoár (12) mercy fall farkasai (3) mese (12) mese felnőtteknek (8) meseregény (4) mexikó (2) mezei mária (1) michael cunningham (3) milan kundera (2) mindfulness (3) miss marple (2) misztikus (5) mitológia (4) molnár ferenc (1) moly.hu (2) monarchia (1) múltidézés (2) muriel barbery (1) műfaj (1) műfaj mustra (1) művelődéstörténet (2) művészet (1) nail gaiman (1) nancy drew (1) Napernyő Protektorátus (4) napló (3) nathaniel hawthorne (2) neil gaiman (12) nellie bly (2) német (11) new adult (5) new england (4) new york (20) newbury és hobbes nyomoz (1) nicholas sparks (1) nick hornby (1) nicole krauss (1) nikki heat sorozat (1) nora roberts (3) norvég (4) novellák (38) női sors (10) női sorsok (14) nyár (9) nyereményjáték (10) ókor (1) olasz (18) on sai (7) oriana fallaci (1) orosz (13) orson scott card (1) oscar wilde (1) osztrák (1) ottlik géza (2) önéletrajz (12) öngyilkosság (1) önismeret (11) önsegítő (7) ősz (2) pakisztáni (1) paolo bacigalupi (2) papp diána (4) parade's end (4) párizs (7) partvonal (4) patrick modiano (1) patrick ness (1) patrick süskind (2) paula hawkins (2) paulo coelho (7) peter grant sorozat (3) peter mayle (1) philip pullman (2) philippa gregory (1) pioneer kiadó (1) poe (1) popkultúra (1) posztmodern (1) programajánló (20) pszicho-thriller (3) pszichoanalízis (1) pszichológia (7) rabszolgaság (2) rachel joyce (1) rainbow rowell (3) rájátszás (2) rakovszky zsuzsa (2) ransom riggs (2) regény (1) regényes életrajz (3) rejtély (1) rejtő jenő (3) retelling (3) richard paul evans (2) road trip (1) rob thurman (1) robert merle (1) róma (1) romantikus (41) ruta sepetys (2) salla simukka (2) sarah addison allan (5) sárkány (2) sárkánycsalogató (1) scifi (24) scolar (4) shakespeare (3) sherlock holmes (5) simon márton (1) siobhan dowd (1) sir arthur conan doyle (6) sírkertek királynője (3) skandináv (1) skót (26) sky chaser trilógia (2) sophie kinsella (1) sorozat (17) spanyol (7) steampunk (7) stephanie plum sorozat (4) stephen king (1) stephenie meyer (2) susanna clark (1) svájci (1) svéd (11) sylvia plath (1) szabó magda (5) szabó t. anna (2) szakácskönyv (2) számítástechnika (1) szatíra (1) szécsi noémi (1) szegénység (1) szellem (5) személyes (161) szemináriumi dolgozatom (2) szépirodalom (65) szerb (1) szerb antal (2) szerelem (2) szerzői életrajz (2) szex és new york (1) sziget (3) színész (3) színező (1) színház (2) szociológia (3) szombathely (2) szórakoztató (3) szülinap (8) szürrealizmus (2) társadalomkritika (5) társadalomtörténet (1) tasmina perry (2) tél (6) tematikus (6) terrortámadás (1) the last policeman (1) thomas hardy (2) thomas mann (1) thriller (6) tilt (148) tim burton (1) titanic (1) tolkien (3) tolsztoj (1) tommy és tuppence (1) top5 (19) tóth krisztina (5) több idősík (6) török (4) történelmi (22) történelmi romantikus (2) tracy chevalier (7) true blood (11) tumblren láttam (8) Tü/Körben (1) tündér (1) tv sorozat (1) twilight saga (8) új-zéland (3) újraolvasás (14) újság (1) újságíró (1) ukrán (2) updike (1) urban fantasy (13) utazás (5) útmutató (1) ünnep (7) űrutazás (1) v. e. schwab (1) vallás (7) vámos miklós (1) vámpír (5) vámpírkrónikák (1) vámpírnaplók (2) vámpíros könyvek (15) varázslat (2) várólista (4) várólistacsökkentés (46) város (2) velence (5) vérgróf-trilógia (1) vers (24) vicki myron (1) victor hugo (1) viktoriánus (19) világháború (20) virginia woolf (18) vlog (1) vörös pöttyös könyvek (9) wales (1) walter kirn (2) walter lord (1) wayward pines (1) weird fiction (1) william somerset maugham (2) wladyslaw szpilman (1) YA (11) YA sorozat (13) zene (8) zsidó (4)

Nemzetiség-helyszín szerint

alaszka (1) amerikai (190) amerikai dél (33) amszterdam (1) anglia (1) angol (172) argentin (1) ausztrál (5) balkán (1) barcelona (2) brazil (7) budapest (14) cseh (6) dán (2) dominika (3) francia (40) görög (2) írország (1) isztambul (1) izland (1) izlandi (3) izraeli (1) japán (7) jugoszlávia (1) kína (3) közel-kelet (1) lengyel (1) litván (1) london (11) magyar (157) mexikó (2) német (11) new england (4) new york (20) norvég (4) olasz (18) orosz (13) osztrák (1) pakisztáni (1) párizs (7) róma (1) skót (26) spanyol (7) svájci (1) svéd (11) török (4) új-zéland (3) velence (5)

Kor szerint

Pontozás szerint

2 pontos (7) 3pontos (62) 4pontos (291) 5pontos (332) kedvenc (25)