Carlos Ruiz Zafón - A mennyország fogságában

Több mint egy éve harangoztam be ennek a könyvnek a megjelenését, sok csúszás után tavaly télen jelent meg. A pofátlanul magas ára miatt eddig kedvem se volt megvenni, de nemrég egy molyos csere útján megszereztem. :)
Utólag rájöttem, hogy nem ártott volna elolvasni az előzményeket (A szél árnyékát, és az Angyali játszmát), hiába ígéri az első oldalakon a könyv, hogy külön is kerek történetet alkot, mégis a sorozat első darabjának az ismerete kell hozzá.

1957 decemberében indul a regény, Daniel Sempere, Fermín, idősebb Sempere a főbb szereplők, és a történet A szél árnyéka után veszi fel a fonalat. Daniel már két éve házasságban él Beával, van egy kisfiúk is és a könyvesbolt is mendegél. Egyik nap egy furcsa öregember látogat el a boltba, és Fermín után érdeklődik. Daniel nógatására Fermín mesél neki a múltjáról, ami szorosan kapcsolódik a Sempere családhoz - van itt titkosrendőrség, kegyetlen börtön, szökés, és bujkálás...

A regény jóval rövidebb, és kevesebb esemény történik, ezért felemás érzéseim vannak vele - egy átmeneti könyvnek érzem, ami megmagyaráz bizonyos dolgokat az első két résszel kapcsolatban, és a befejezése előrevetíti a negyedik könyv cselekményét. Viszont azokból a dolgokból, amik miatt megszerettem az írót kevesebbet ad - kevés a misztikum, a titok; van néhány hangulatos leírás (lásd idézetes-képes bejegyzés), Fermín humora még mindig nagyon jó, de mégsem elég.

"- Fermín, én jobban szeretem, ha a dolgokat emberibb és pozitívabb megvilágításba helyezi, úgy, mint a múltkor, amikor azt mondta, hogy a szíve mélyén senki sem rossz, csak sok benne a félelem.- Leeshetett a vércukrom. Mekkora marhaság!"
"– Én egyik oldalon sem állom – szögezte le Fermín. – Sőt, azt kell mondjam, hogy a zászlók számomra csak dohos, cifra rongyok, és ha meglátok valakit beléjük burkolózni, és pláne himnuszokat, címereket, beszédeket eregetni közben, mindjárt rám jön a szapora. Mindig azon a véleményen voltam, hogy aki túlzottan ragaszkodik a nyájakhoz, az igazából birka."
A negatívumaitól függetlenül lekötött, és kedvem támadt elolvasni korábbi könyveket, és a negyedik részt is megszerzem majd ha végre megjelenik.

4/5

Kiadó: Ulpius
Kiadás éve: 2012
Eredeti cím: El prisionero del cielo
Sorozat: Az Elfeledett Könyvek Temetője 3.
Oldalszám: 324
Ár: 4000 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:
"Az Elfeledett Könyvek Temetője újabb kötettel bővül… Zafón első világsikerű regényének, A szél árnyékának két főhőse, Daniel és Fermín, néhány hónap elteltével újabb kalandokra indul Barcelona utcáin, egy rejtélyes idegen nyomát követve. De az út valójában a múltba vezet. Milyen titkokat rejteget Fermín élete? Mindent tud-e Daniel a családja történetéről? Nem lenne-e jobb, ha bizonyos dolgok örökre rejtve maradnának? Úgy látszik, eljött az idő, hogy megtudjuk az igazságot, és a keserű emlékek felidézése közben fény derül az Angyali játszma című rejtélyes kézirat keletkezésének körülményeire is. A négykötetesre tervezett sorozat harmadik része ismét izgalmakkal, fanyar humorral és összetéveszthetetlen zafóni hangulatokkal várja az olvasót."

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.