Virginia Woolf - Az évek

"Virginia Woolfnak ez a műve igazi ritkaság: családregény. Három generáció megannyi tagjának életútján követi nyomon a modern angol társadalom kialakulását. Az első nemzedék, a Pargiter család és oldalágai a késő viktoriánus nagypolgárságot képviselik: éppen akkor, 1880-ban lépünk be a történetbe, amikor Abel Pargiter ezredes feleségének halálos ágya körül a következő generáció, a fiú- és lánygyermekek ábrándozva vagy türelmetlenül saját önálló életüket tervezgetik. A regény nagy részét ennek a középnemzedéknek az élete, radikális változásokra, társadalmi felelősségvállalásra törekvése tölti ki. A lányok a feminizmus felé hajlanak. Rose és Eleanor hajadon marad, Rose azért, hogy a szüfrazsettmozgalom aktivistájaként tevékenykedhessen, Eleanor, a legidősebbik pedig szinte sorsszerűen, hiszen rá hárul a család, a kisebb testvérek gondozásának feladata, amit a szegények között végzett szociális munkával színesít. Deliát igazságérzete az ír szabadság ügye felé tereli, egy ír férfihoz megy feleségül, Milly, a legkonvencionálisabb nővér pedig egy vidéki földesúr felesége lesz. A fiúgyermekek hagyományosabb utakat választanak. Edward klasszika-filológus Oxfordban, Morris ügyvéd, Martin katona Indiában. A külszín ellenére ők jóval individuálisabbak a lányoknál: Edward és Martin sohasem nősül meg, Edward talán lappangó homoszexualitása miatt, Martin pedig szívből gyűlöli a hagyományos angol családi életet. Morris kivétel: az ő korántsem konvencionális gyermekei fogják megtestesíteni a harmadik generációt. Peggy, a lánya orvosnak tanul, olyan társadalmi státusra téve szert a XX. század eleji Angliában, amiről nagynénjei álmodni sem mertek volna, North, a fiú pedig az első világháború lövészárkaiban ér a felnőttkorba, elutasítja Angliát, és egy isten háta mögötti dél-afrikai farmon telepszik le. A nagy ívű regény záróakkordjaként a "jelenben", vagyis 1937 táján nagy családi összejövetelt tartanak az ifjabb Pargiterek és rokonságuk. A nagyszülők nemzedéke már csak történelmi emlék számukra, tőlük és a Viktória-kortól mintha fal választaná el őket, de az "Edward-koriak", a máig jószándékúan utópisztikus gondolkodású középgeneráció bírja a fiatalság tiszteletét: Peggy, North és unokatestvéreik, barátaik sokkal szkeptikusabbak, antiutópisztikusabbak ugyan, de szeretettel, sőt csodálattal tekintenek Rose-ékra és Eleanorékra, tisztelik meggyőződésüket és bátorságukat."

Kis epizódokat olvashatunk ennek a népes londoni családnak az életéből: különféle estélyeket, baráti ebédeket, vagy csak az utcán sétálnak. Közös bennük, hogy mindegyikük elhallgat dolgokat, többször felmerül, hogy el akarnának mondani valamit, vagy kérdezni, de valahogy sose jutnak el addig, hogy meg is tegyék. A másik közös, hogy mindig visszaemlékeznek, visszautalnak apróságokra, ezért nem árt figyelmesen olvasni (a legjobban, azt tetszett, amikor a Pargiter család nappalijában lévő festményről beszélnek - van rajta egy kis virág, de az idő során a kosz elfedi, mikor megtisztítják akkor jut eszükbe, hogy tényleg ott volt a virág). Ami nem tetszett, hogy a párbeszédek sokszor érthetetlenek, sok a monológ.
A történet maga magával ragadó, bár néhányszor vissza kellett lapoznom, hogy képben legyek ki kinek a rokona, milyen ismerőse. A természeti jelenségek leírása nagyon tetszett, és úgy egészében a könyv is tetszett volna, DE Tandor Dezső-féle fordítás egyszerűen borzasztó, sokszor úgy voltam, hogy félbehagyom, mert annyira rossz. Tele van magyartalan mondatokkal, amikből süt az angol eredeti szerkezet. Egyszer előkerítem más fordításban is, talán úgy élvezhetőbb. :(
3/5