Paulo Coelho - A portobelloi boszorkány

március 12, 2010
A cím alapján arra gondoltam, hogy vmi olaszországi-spanyol kisvárosban játszódik a történet ... :D Hát nem: A londoni Portobello útról kapta a nevét a főszereplő.

Meg kell mondjam, hogy ez volt az első Coelho könyv, ami nem tetszett. Elolvastam mert a történet földhözragadt eseményei érdekeltek, de a spirituális rész nekem túl magas volt.

A cselekmény röviden:
Egy libanoni házaspár fogadja örökbe Athena-t (eredeti nevén Sherine-t). Aki már gyermekkorában megjósolja, hogy a háború sokáig fog tartani - később kiderül, hogy ezt az apja telefonbeszélgetéseiből tudta meg, és valószínűleg csak megjátszotta, hogy látomása volt. A lényeg, hogy a család elköltözik Londonba, ahol Athena hamar abbahagyja a mérnöki egyetemet, itt megismerkedik első férjével, Lukassal, születik egy fiúk is, Viorel. Még csak 20 éves, és Lukastól elválik, egy bankban dolgozik, ahol megtanítja a munkatársait vmilyen táncra, amitől mindenki sokkal jobban teljesít a munkahelyen és a saját életükben is. Ezt a táncot Athena az egyik szomszédjától tanulta, aki először szervezte meg ezeket a közös táncos összejöveteleket.
Athena eljut Dubaiba, ahol nagyon jó állást talál, és kb 1 évig egy beduin tanítja kalligráfiára - nem nagyon jöttem rá, hogy miért volt ennek akkora jelentősége. Aztán elhatározza, hogy meg kell keresnie az igazi anyját Romániában. Meg is találja, vele tölt pár napot, közben találkozik egy újságíróval - aki teljesen beleesik. Londonba visszatérve elkezd tanítani egy színészcsoportot, majd egyre több ember vesz rész az összejöveteleiken. Athena megtanulja magába fogadni a Nagy Anyát (ami valamilyen felsőbb hatalom, istenség), aki megtudja mondani, hogy ki beteg, mit kell kezdenie az életével. A már említett Portobello úton, egy raktárban rendezik meg a találkozókat, ahol több mint 200 ember van, persze ez már feltűnik a sajtónak, és ezután Athenának nincs nyugta. Végül brutálisan meggyilkolják. ... Na itt van egy csavar, ami nagyon tetszett, de nem árulom el :P :)

Összeségében a cselekmény tetszett, csak a spirituális dolgok nem:
5/3.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.