Jo Nesbø - Hóember


Így az év elején nagyon lendületben vagyok: több régóta halogatott könyvet, vagy írót sorra kerítettem - ilyen volt a norvég Jo Nesbø könyve is, amire a moziadaptáció előzetesét látva figyeltem fel. 

Harry Hole nyomozó történetei közül ez már a 7., van több visszautalás a korábbi eseményekre, de igazából önálló műként is megáll ez a regény.

Főszereplőnk Harry Hole az osloi rendőrség főtisztje, akiről hamar kiderül, hogy egyrészt a kapitányság fekete báránya öntörvényű megoldásai és alkoholproblémái miatt, másrészt országosan ismert nyomozó, aki a korábbi sikeres ügyeivel felhívta magára a lakosság figyelmét is. 

Osloban ahogy lehull az első hó megjelenik egy hóember és eltűnik egy asszony... Hole még az ősszel kap egy névtelen levelet, ami figyelmezteti erre, de az első eltűnésig nem foglalkozik vele. Később több bűneset is történik ill. fény derül múltbeli eseményekre, amik árnyalják az ügyet.

A regény szerkezetét kiegyensúlyozatlannak éreztem: az elején izgalmasak voltak a múltba ill. más szereplők életébe betekintést nyújtó fejezetek, ezek a könyv közepe-vége felé egyre ritkultak. Úgy éreztem, hogy félúton elfeledkezett az író, hogyan is akarja felépíteni a könyvét és csak Harry Hole szemszögét vitte tovább. A másik furcsaság volt a szétszabdalt fejezetek, nem éreztem sok átgondoltságot bennük - értelmesebb lett volna kevesebb egybefüggő fejezet.

A gyanús alakok köre elég tág volt, a könyv közepén volt is egy sejtésem, és mint kiderült helyes volt... Ilyen talán még sose volt, hogy kitaláltam volna ki lesz az elkövető. A  szerző többször próbál tévútra vinni bennünket, de a sokadik ilyen csavar már nagyon fárasztó volt.
Untatott helyenként, és zavarosnak éreztem az egész könyvet. Meg lehetett volna ezt írni jobban: karcsúsítva, frappánsabb megoldásokkal.

Röviden nem tetszett: túlírt, túlbonyolított, nem volt egy szimpatikus szereplő se az egész könyvben, akinek érdekelt volna a sorsa. Az első Nesbø-m és lehet, hogy az utolsó?...
A filmet szeretném megnézni, nem titkoltan Michael Fassbender és a norvég táj miatt.

A szerző. Forrás.
3/5

Kiadó: Animus Kiadó
Kiadás éve: 2017
Eredeti cím: Snømannen
Oldalszám: 416
Ár: 3980 Ft
Borító: 4/5

Fülszöveg:
Harry Hole, az oslói rendőrség különc főtisztje az ősz elején névtelen levelet kap, Hóember aláírással.Amint lehull az első hó, titokzatos eltűnések, bestiális gyilkosságok sora kezdődik a norvég fővárosban. Az áldozatok egytől-egyig családos nők, s az esetek riasztó hasonlóságot mutatnak évekkel ezelőtti eltűnési ügyekkel. A rendőrség sorozatgyilkosra gyanakszik, ugyanis az elkövető különös nyomot hagy maga után: egy-egy hóember őrzi a tetthelyeket.

2 megjegyzés:

  1. Jó ez az év eleji lendület :)
    Én Nesbøtől a Harry Hole sorozat első két részét olvastam, de bevallom, nekem se tetszettek igazán. :/ Nem tudom, valahogy nem találtak meg - bár én azzal nyugtattam magam, hogy ezek közül mindegyik külföldön játszódott, és nem volt meg a skandi krimi hangulat és azért nem tetszett. De Harry Hole történetét azóta se folytattam.
    A filmet viszont láttam belőle, hát... :D nekem fura volt nagyon, sok volt az üresjárat szerintem. De kíváncsi vagyok, neked hogy fog tetszeni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor úgy tűnik nem a mi világunk :)
      A filmet még nem sikerült sorra keríteni, de majd beszámolok róla röviden - valahol (snitten talán :D) - mennyire jött be :)

      Törlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.